A lelkészi szolgálat nem ér véget a templomban

Nagy Attila magyargéresi református lelkipásztor húsz éve szolgál az egyházközségben, itt végezte segédlelkészi tevékenységét is. Két évtized alatt párhuzamosan épült az egyházközség lelkileg és anyagilag, néhány éve azonban egyre nagyobb mértékű a fogyás.

A Magyargéresi Református Egyházközség jelenleg 407 tagot számlál. Az utóbbi húsz év alatt jelentős volt a fogyás. Amikor Nagy Attila Magyargéresre került, 540 lélek szerepelt a nyilvántartásban. A fogyás egyik oka az elvándorlás, a másik az, hogy nem születnek gyerekek. Az utóbbi két évben nem volt esküvő. Több olyan fiatal házaspárról tudnak, akik elmennek külföldre, születik gyerekük, de nem úgy tűnik, hogy valaha is visszajönnének még. Vannak olyan családok is, akik több éve külföldön dolgoznak, de most elkezdtek itthon építkezni.

Nagy Attila lelkipásztor elmondta, hogy a nyár folyamán sikerült felújítani a templom tetőszerkezetét. Az utóbbi években több alkalommal volt vihar, ami több-kevesebb kárt okozott az épületben, legutóbb három fenyőfát borított a templomra. Egy-egy nagyobb vihar százasával szedte le a cserepet. A presbitérium úgy döntött, ha csak lehet, cseréljék ki a tetőt, ugyanis a régiek elmondása szerint az 1960-as években, amikor cserélték a cserepeket, a faanyaghoz nem nyúltak, s így megkorhadt, itt-ott meghajolt, a vihar könnyen megbontotta. Az egyházközség pályázati úton a román kormánytól kapott harmincezer lejt, ugyanennyit tett hozzá a gyülekezet, és néhány egyházmegye is segítséget nyújtott. Az önkormányzat ötezer lejjel támogatta az egyházközséget. A gyülekezeti tagok adományozásakor azok a személyek, akik kisebb-nagyobb vállalkozásokat működtetnek, az átlagembereknél nagyobb összeggel járultak hozzá a tetőcseréhez. Így tett Balogh László is, aki római katolikusként támogatta kiemelkedő módon a munkálatokat, aki az egyház, a nemzet, a nép megmaradásában a legkritikusabb pillanatokban mindig ott volt, és segített.

A mai embereknek is kötelességük a maguk lehetőségei szerint ott lenni az egyházépítésben. A munkálatokat végző vállalkozó már a kezdetekkor bejelentette, hogy nincs elég embere ahhoz, hogy határidőre befejezze a munkálatot, ekkor a faluból nagyon sok ember jött el segíteni, így sikerült két hét alatt befejezni a munkát. Egy közös célért dolgoztak együtt — emlékszik vissza hálával a lelkipásztor.

Húsz év Magyargéresen

Nagy Attila lelkipásztor meghatottan mesélte el, hogyan köszöntötte a gyülekezet ottlétének huszadik évfordulóján. Igehirdetés után, a záróének előtt nem szólalt meg az orgona, hanem az akkori főgondnok felesége felállt, és mondott egy köszöntőbeszédet. Ebbe belefoglalta annak a lényegét, amit a lelkipásztornak húsz év alatt, Isten kegyelméből sikerült elérnie. Ez nagyon jó érzés volt, vallotta be a lelkipásztor, elismerve, hogy megkapta azt a szeretetet, amit ő is hirdet, tudniillik, hogy merjenek az emberek hinni és bízni abban az Istenben, aki gondunkat viseli.

Nagy Attila elmondta, hogy nem tartja magát a legjobb igehirdetőnek, a legjobb lelki gondozónak, a legjobb közösségépítőnek, de a magyargéresi emberekkel együtt sok mindent el tudott érni. Elismerte, hogy bár lett volna lehetősége elmenni Magyargéresről, ezt nem tette meg, mert az itteni emberek nem csak akkor ragaszkodtak hozzá, amikor meghívták a gyülekezetbe, hanem ma is. Még csak harmadéves teológus volt, amikor megkeresték és meghívták lelkipásztornak. Húsz év alatt nem volt vita az egyházközségben, ami volt, illetve az eldőlt a presbiteri gyűléseken.

Épülő egyházközség

Húsz év alatt sok minden történt, párhuzamosan épült az egyházközség lelkileg és anyagilag — magyarázta a lelkipásztor. Jó látni, hogy a felnövő generációkat életük folyamán — még akkor is, ha a kívülállónak ez nem mindig tűnik fel — milyen hatás érte, milyen változáson mentek keresztül azok, akiknek az életében sikerült annyit elérni, hogy egy elmosódott kereszt árnyéka vagy az Isten szeretetének valamilyen nagy csodája megmaradjon. Ha egy család életében valami nagy esemény történt, akár pozitív, akár negatív értelemben, akkor mindig tudják, hogy hova forduljanak, akár örömükben, akár bánatukban. Magyargéresen nagyon érdekes a templomba járási szokás. Vannak családok, akik mindig ott vannak, van egy másik réteg, amelyik időszakosan, csak akkor megy templomba, ha valami rosszul vagy jól megy, és van egy harmadik réteg, amely csak akkor megy templomba, ha valamire szüksége van. Ezeknek az embereknek a lelkében is van valami, hiszen amikor nagyobb közösségi munkálatokat végeznek, ők is bekapcsolódnak, ők is a magukénak tulajdonítják a templomot. Nem járnak istentiszteletekre, számukra az ünnep is más, de ott él még bennük a templom iránti kötődés — magyarázza a lelkipásztor, aki nagy hangsúlyt helyez arra, hogy az esküvő után is bevonzza a templomba a fiatal házasokat. A házasulandó párokkal mindig folytat legalább egy jegyesbeszélgetést, ilyenkor többek között megkérdezi őket arról is, milyen szerepet tölt be az életükben az Isten-hit. Érdekes módon nem csupán illemből, hanem meggyőződésből mondják azt, hogy számukra ez fontos. Sokan találnak kifogásokat arra, hogy miért nem járnak templomba, de nem mondják azt, hogy nekik nincs szükségük Istenre. Minden egyházközségben probléma, hogy miként lehetne megváltoztatni ezeknek az embereknek a gondolkodásmódját, hogy legyenek aktív gyülekezeti tagok. Sajnos az aktív tagok fogynak. Néha előfordul, hogy valakiben megmozdul valami. Vannak emberek, akik kapaszkodót keresnek. Volt rá példa, hogy a kocsmában talált egy olyan személyre, akinek hiányzott valami, és egy beszélgetéssel rá lehetett ébreszteni, hogy ezt a kapaszkodót a templomban találja meg. Néha csak annyi kell, hogy az ember egy kicsit jobban odafigyeljen, hogy kinek mi a baja. A lelkész szolgálata sokkal tágabb annál, hogy vasárnap elvégzi a szolgálatát a templomban, nyomatékosítja Nagy Attila, aki húsz év alatt megismerte a falu minden lakóját, a családi kapcsolataikat, gondjaikat, problémáikat, szokásaikat, egy kicsit belelát az életükbe. Azt mondják, nem jó, ha egy lelkipásztor sokáig van egy gyülekezetben. Húsz év alatt viszont meg lehet ismerni, hol vannak a fájó pontok, hol kell vagy kellene jobban hatni, hogy valami változzon.

„Meggyőződésem, hogy az emberek a békesség Istenének az oltalma alatt élnek, keresniük kell azt, hogyan lehet békességben élni. Minden problémára van megoldás, csak meg kell találni” — fogalmazott a lelkipásztor.

Elek György