×
2024. 05 11.
Szombat
Ferenc
8 °C
borús égbolt
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.61 RON
100HUF = 1.28 RON
Nagykároly

A lelki táplálék a legszükségesebb

2015.09.29 - 08:54
Megosztás:
A lelki táplálék a legszükségesebb

A nagykárolyi reformátusság együtt ünnepelt a magyarországiakkal a Károli Gáspár Program vizsolyi örökséggondozásáért való emlékünnep keretében szeptember 26-án, szombaton. Ekkor nyitották meg a Mantskovit Bálint Nyomdatörténeti Múzeumot is Vizsolyban.

 

A jeles eseményre a határon túlról, így a Partiumból és Felvidékről is érkeztek ünneplők. Az ünnepi hálaadó istentiszteleten dr. Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke hirdette Isten igéjét a Királyok első könyvéből. Illés próféta előkészítő munkásságára hívta fel a gyülekezet figyelmét. „Amikor erre az előkészítő munkára gondolok, azt mondom, hogy minden igehirdetés, minden teológiai gondolat, minden fordítói munka ilyen előkészítés. Ez a dolgunk Károli Gáspárral együtt, hogy előkészítsünk, és a nagy gondolatokat oda tegyük Isten oltárára. Közös feladatunk, hogy nagy műveket alkossunk az Úr dicsőségére” — hangoztak a lelkesítő szavak a püspök ajkáról. Ünnepi köszöntőt mondott Kovács Zsolt Levente vizsolyi református lelkipásztor. A Károli Gáspár Program vizsolyi örökséggondozásáról Csomós József, a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspöke tartott beszámolót. Balog Zoltán miniszter levélben köszöntötte a felemelő eseményt.

Tukacs József, a Nagykároly-Belvárosi Református Egyházközség lelkipásztora kiemelte, hogy nagyon fontos számunkra a 425 éves örökség, a Vizsolyi Biblia. „Hála Istennek, kenyerünk és lisztünk van. Én azt gondolom, hogy a legnagyobb szükségünk a lelki táplálékra van. Arra a táplálékra, melyet Isten éppen Károli által kezünkbe adott. Melyet atyáinkra, reánk és gyermekeinkre bízott. Van mihez nyúlni, van táplálék, csak ki kell nyújtani a kezünket érte” — mondta a lelkipásztor.

Tolnay István, a Nagykároly-Kertvárosi Református Egyházközség lelkipásztora rámutatott arra, hogy amit Károli Gáspár a magyarság asztalára letett, azt értékekben vagy anyagiakban kifejezni nem lehet. „Magyar nyelvünk meghatározója lett a Vizsolyi Biblia, kultúránk legfontosabb kincse. Ha pedig Károli Gáspárt kellene jellemezni arról, hogy ki is volt ő a magyar nemzet számára, úgy fogalmaznék, hogy templomépítő. A magyar nemzet és a magyar lélek templomát építette ő és az a közösség, mely őt segítette — fogalmazott a lelkész. A lelkipásztorokon és gondnokokon kívül a nagykárolyi reformátusokat a hálaadó ünnepségen Kovács Jenő polgármester, a kertvárosi presbitérium és nőszövetség képviselte.