A lipcseiek idegenben, az Atalanta odahaza szerzett nagy előnyt
Utoljára módositva: 2020-02-20 11:27:45

A magyar válogatott kapus Gulácsi Péter bravúrokkal járult hozzá a Leipzig győzelméhez, amely Timo Werner büntetőjével idegenben győzte le a Tottenhamet a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzésén.

A sérült játékosok mind José Mourinho, mind Julian Nagelsmann helyzetét nehezítették az angol és a német csapat párharca előtt: hazai oldalon a két leggólerősebb támadó, Szon Hungmin és Harry Kane (a két támadó együtt az együttes mostani idényben szerzett 61 góljából 31-et vállaltak magukra), a vendégeknél a védelem oszlopa, a magyar válogatott Willi Orbán hiányzott

– utóbbinál ráadásul sárga lapjai miatt a télen érkező Dayot Upamecano sem játszhatott.

Ennek ellenére óriási iramban kezdte a mérkőzést a lipcsei alakulat, az első percekben három komoly helyzetet is kialakítottak Schick, Werner és Angelino révén, a spanyol szélső lövését ráadásul Lloris és a kapufa együttes erővel hárította.

Az első nagy Tottenham helyzetre a 9. percig kellett várni, ekkor Bergwijn alakított ki magának lövőhelyzetet a 16-os bal oldalán, majd jobbal kapura tekert, Gulácsi azonban a helyén volt, és bravúrral hárított.

Nem volt azonban megállás, óriási iramot diktáltak a csapatok, a kapusoknak néha bravúros védésre volt szükségük, hogy ne kapjanak gólt. Kettejük közül Lloris munkája veszett kárba, hiszen Ewrner tizenegyesénél tehetetlen volt: Ben Davis a 16-oson belül taglózta le Leimert, a jogos büntetőt pedig a német válogatott már nem hibázta el.

A hajrában mindent egy lapra feltéve támadott az előző kiírás döntőse, a vendégek sokszor csak szabálytalanul tudták szerelni a lendületbe jövő Spurs-játékosokat, de igazán komoly helyzetet nem tudtak kialakítani. Maradt tehát a 0–1-es végeredmény és ezzel az RB Leipzig idegenben tett nagy lépést a továbbjutás felé.

A nap másik mérkőzésén az Atalanta 4–1-re legyőzte Milánóban a Valenciát.

A nagyon tartalékos spanyol alakulat ellen egy nagyon elszánt olasz csapat lépett pályára Milánóban (a bergamóiak pályáját éppen átépítik, hogy UEFA-kompatibilis legyen).

Igen aktív volt a csapatkapitány Alejandro „Papu” Gómez, aki már a 15. percben megkezdte a gólgyártást: a centerezését a középen érkező Hans Hatebor lőtte védhetetlenül a kapuba (1–0).

A vezetés tudatában még magabiztosabbá váltak a hazaiak, továbbra is náluk volt többet a labda, újabb nagy helyzetet azonban nem tudtak kialakítani. Nem úgy a vendégek, akik a 32. percben nagyon közel voltak az egyenlítéshez, egy gyorsan elvégzett szabadrúgás után Ferrán Torres találta telibe a rövid oldali kapufát.

A bombaformában lévő Josip Ilicic is betalált: a bosnyák középpályás kapott labdát szemben a kapuval, nagyjából attól 16 méterre, egyet igazított rajta, majd bődületes erővel kilőtte a jobb felső sarkot (2–0).

Az olaszok ott folytatták a második félidőt, ahol az elsőt abbahagyták, az első lehetőségek még kimaradtak, az 57. percben azonban Remo Freuler egy bombagóllal 3–0-ra módosította az eredményt. Nem sokkal később pedig már néggyel vezettek a hazaiak, Pasalic passza után Hateboer duplázott (4–0). A Valencia halvány reményeit a csereként pályára lépő Gyenyisz Cserisev hozta vissza, aki első labdaérintéséből egy védelmi hibát kihasználva szépített (4–1).

Kemény és izgalmas volt a hajrá, de újabb gól már nem esett. Az Atalanta őrizte magabiztos előnyét, a spanyolok pedig nem tudtak mit kezdeni a jól záró olasz védelemmel szemben.

Kérdés, mire lesz elég a Valenciának az egy szem gól, és még nagyobb kérdés, hogy a március 10-i visszavágóra hány alapembere épül fel a spanyoloknak, akik csakis magukat okolhatják a súlyos vereségért: szellős védekezésük ide vagy oda, ha értékesítik a ziccereiket, akár döntetlennel is zárulhatott volna a mérkőzés.

Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, első mérkőzés

Tottenham Hotspur – RB Leipzig 0–1 (Werner 58. perc – 11-esből).

Atalanta – Valencia 4–1 (Hateboer 16. perc, 62., Ilicic 42., Freuler 57., illetve Cserisev 66.).

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
NINCS POLL
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2020. április 7.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 50 dkg liszt, 10 dkg vaj, 2 db tojás, 2 dl tej, 2,5 dkg friss élesztő, 10 dkg ...