A Máglyatűz szatmári bemutatója
Utoljára módositva: 2019-06-07 19:24:35

Demkó Attila Máglyatűz című könyvének szatmárnémeti bemutatója kapcsán Csókási-Budaházi Attila helyi szervező küldött beszámolót szerkesztőségünknek. Az alábbiakban ezt közöljük.

Csókási-Budaházi Attila, helyi szervező és Demkó Attila beszélgetőtársa

Sokatmondó Demkó Attila írói álneve (David Autere), ami karéliai finn név. (Karélia az oroszok által elszakított finn terület, lakói némileg velünk hasonló sorsúak). Erőszakos be- és kitelepítések következtében gyakorlatilag az őslakos finnek számára Karélia örökre elveszett, mint ahogy a Ladoga-tó vagy az a terület, amelyre Szentpétervár épült. Velük szemben vigasztaljon, hogy Székelyföldön, Felvidéken még maradtak magyarok, még van esély az autonómiára — bár a harc nem lesz könnyű.

Csak a bevezetőnél tartunk, mégis benne vagyunk a könyvbemutató sűrűjében. Szatmárnémeti közönségét mi más is érdekelhetné, mint a kisebbségbe kényszerítettek sorsa, meg a hasonlóan tragikus sorsú közeli népek példája. Erről bőven ejtett szót az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács vendége, Demkó Attila az első — de már nagy sikerű, három kiadást megélt — könyvének bemutatója során.

A címlap másik beszédes adata a kiadó neve: Reakció. Ez is szemléletes. Ösztönösen levisszük a hangot, mert polkorrekt korunkban a „reakció” szó nem szalonképes. Mint ahogy a revízió, revizionista sem, amivel — a könyv szerint — azokat a kisebb hatalmakat bélyegzik meg, amelyeknek az adott nemzetközi rendszer nem felel meg. Szellemi erőszakot téve a magukat demokratikusnak mondó rendszerek önmagukkal sokszor szembeállítják. Minden re- előtagú szó gyanús a lineáris fejlődés híveinek.

A borítóképen megjelenő kagylószemüveges Putyin — Székelyfölddel a háttérben — sem öncélú, hatásvadász fogás, hanem arra hivatott figyelmeztetni, hogy súlyos problémák vannak itt, nálunk is. Ennek csak egyik előjele a Marosvásárhely fekete márciusaként ismert véres román titkosszolgálati manőver, az azóta is folyamatosan tartó hírverés nélküli megfélemlítés, a csendes elnyomás, legutóbb pedig a „Beke–Szőcs-ügy” néven ismert, kézdivásárhelyi ártatlan székely fiúkkal való példastatuálás. Pedig mi, magyarok három alkalommal is kinyújtottuk a kezünk (1989-es forradalom, 2004-es NATO-csatlakozás és az EU-csatlakozás), de a románok visszautasították, ígéreteiket újra meg újra megszegték. Demkó Attila szerint viharos történelmi időszak előtt állunk — globálisan is —, nem lehet hagyni, amit Románia művel. A reakciók és ellenreakciók hatására a politikai konfliktus átmehet nem politikai konfrontációba, ami az itt élőknek nem érdekük. Európában gyakorlatilag minden konfliktus etnikai alapú volt az utóbbi időben, egy csoda, hogy megőrződött a béke.

Ezt Magyarországon is kell tematizálni, a problémának nincs józan megközelítése, mint ahogy Trianonnak sem: a baloldal elbagatellizálja a problémát azzal, hogy a demokrácia és az EU megoldja. Tévesen, hiszen láthattuk a „csentenár” során, hogy sorozatosan alázták a magyarokat. A nemzeti jobboldal csak a magyar sérelmeket látja, ami megint nem jó, mert nem tudunk vele előrébb jutni. Ha egy románnal beszélünk erről, nem árt emlékeztetni, hogy Moldovában milyen brutálisan bántak az oroszok a románokkal. Gondoljon arra, hogyan deportálták a román értelmiséget 1945 után, talán megérti fájdalmunk. Ugyanezt csinálták ők Erdélyben, csak Szibéria helyett ott volt a Duna–Fekete-tenger-csatorna.

A könyv olvasása egy élmény, a fiktív cselekménybe ágyazott és csempészett információmennyiség annyira konzisztens és releváns, hogy önmagában is fokozza az izgalmat. Az összes hírforrás felkutatása után sem jutnánk ehhez a szellemi csemegéhez. A tények a fix pontok, a cselekmény szövése csak ürügy. Visszatérve, a szerző kitűnő terepismerete is hitelessé teszi mondandóját, a hely- és helyzetismerete is lenyűgöző. Budapest, a „bűnös város” szülötte, az emberi léptékű perspektívának köszönhetően világosan látja a Kárpát-medence helyzetét, és ezt könyvében vissza is adja. Mi, az elszakított részeken élők saját esetünkben is tudjuk ezt ellenőrizni. Mint mondja, megkönnyíti a dolgát, hogy nem megfogható, a román hatalom által nem zsarolható, nincsenek erdélyi kötődései, legfeljebb a határon tessékelik vissza. Nem visszaélve helyzetével készített egy higgadt elemzést, egyúttal a román sérelmeket is bemutatva, még ha nem is mérhetők a mieinkhez.

Trianon okai közt szerepelnek történelmi hibáink, de rajtunk kívülálló okok sorozata is, és ott volt az árulás mint nonkonform módszer. A „mi lett volna, ha” kezdetű, cseppet sem történelmietlen játéknak szerintem van értelme, mert csak ez hozhatja meg a tanulságot, amiből persze a szkeptikusok szerint senki sem tanul…

Magyarország nem volt kellően felkészülve a háborúra. Nem fejlesztette a hadsereget, de épített egy gyönyörű Budapestet, miközben elvesztette körülötte az országot. Az első világháború nagyon kevesen múlt. Ha a monarchia jobban teljesít, a németeknek nem kell annyiszor alányúlnia, ez a mi hibánk is. Az osztrák-magyar haderő nem volt olyan erős, mint lehetett volna, ennek ellenére ha az amerikaiak nem lépnek be, ma arról beszélnénk, hogy milyen legyen a románok autonómiája Erdélyben. Franciaország nélkül nem lett volna Nagy-Románia. Ehhez francia politikai tanácsadók, francia katonák áldozata (ott vannak tighinai francia sírok), francia fegyverek is kellettek. A háború végén, mikor a románok bevonultak Budapestre, Magyarország mögött már senki nem állt. Szemben vele viszont ott volt a születendő Csehszlovákia, Szerbia, Románia mögött Franciaország, Nagy-Britannia, a győztes Antant. Csoda, hogy Nagyváradon zavartalanul rophatták a hegyi népek táncaikat Ferdinánd királynak?

Másokkal is estek tragédiák, vannak rá súlyos történelmi példák: az örmények örökre elvesztettek jelentős területeket, pármegyényi rész maradt a nagy királyságból, ahol voltak, sorban omlanak össze az örmény templomok. Anatóliában a 19. században még tekintélyes a görög lakosság, az Égei-tenger partvidékén szintén. Ám Atatürk és a török-görög háború „megoldották” Bizáncig a 3000 éve folyamatosan ott elő görögöket.

Trianon alapvető oka nem Románia vagy a csehek voltak, hanem a török. Soha nem laktuk be egészen a Kárpát-medencét, jelentős román lakosság volt a török háborúk előtt is. Románok 800–900 éve vannak Erdélyben, meg még jelentős számban németek, de mindig megvolt a magyar többség. A török idők után a magyar populáció (Horvátországot kivéve) megfeleződött, 60–70%-ról 30%-ra csökkent. Talán hihetetlen, de ma a Kárpát-medencében többen vagyunk, mint a nagy betelepítések után, a 18. században, bár milliók betelepültek, köztük svábok is.

Most jön a szerencsefaktor. Dobrudzsa kétharmada nem volt román, de a nagyobbik felét Románia kapta meg kompenzációként, amiért 1812-ben elvették Moldáviát. Utána masszív betelepítésekkel gyakorlatilag asszimilálták a nem románokat. Szerencséjük volt, amit kaptak a történelemtől 1918-ban, az ritka szerencse, mert ha a bukaresti békénél maradunk, se Dobrudzsa, se Besszarábia, se Erdély, de még a hágók sem tartoznának hozzájuk.

A magyar politika másik alaphibája, hogy a horvátokkal nem egyezett meg. A vitás ügyek (Csáktornya, Fiume, a MÁV) jelentéktelenek voltak, biztos lett volna megoldás, csak Magyarország túl sokat gondolt magáról. Szlovákia, Csehszlovákia nem rajtunk múlt, mert még ott volt 3 millió német. Tisza István látta a problémát, de egy politikus nem azt csinálja, amit akar (még egy nagyhatalmi vezető sem). Ha tett volna gesztusokat a tótoknak, a frissen asszimiláltak tiltakoztak volna, és a magyar nacionalizmus is erős volt. A horvát-magyar etnikai határ 1000 éve ugyanaz (Dél-Baranya és Kelet-Szlavónia, Észak-Szerémség és Eszék kivételével), ha átlépünk a Dráván, soha nem volt ott etnikailag magyar se 1000, se 500, se 100 éve.

Bár nem vigasztal, de jó tudni, hogy a finn Mannerheimhez mérhető zsenialitású hadvezérrel, ha kicsit okosabbak és bátrabbak vagyunk, Trianon ide, Trianon oda, lehet, hogy a Partium nem így végzi.

Amit most leírtam, saját szöveg a szerző mondandójával „házasítva”. A könyv nem annyira történelmi témájú, mint a könyvbemutató volt. Inkább aktuális geopolitikai témákat dolgoz fel. Máglyatűzzel, vagyis székely őrtűz körüli jelenettel kezdődik és azzal is zárul, mindez a maga szimbolikájával, a székely szabadság napjához kötve.

A szerzőről még annyit, hogy korábban viszonylag magas szinten, a diplomáciában dolgozott a Miniszterelnökségen és a Honvédelmi Minisztériumban 16 évet. Kiterjedt nyugati kapcsolatrendszere van (amerikai, angol, német), amit arra is kíván használni, hogy az angol kiadást minél szélesebb körbe juttassa el (kicsit másképp, mert nekik nincs meg az az áttekintésük, mint nekünk). Mert a megfélemlítésünk nem lehet hírverés nélküli, az, amit Románia csinál, és úgy látszik, semmivel sem törődve folytatni akar.

Végszóként vehetünk egy szép és izgalmas gondolatot a szerzőtől: kis csoportok is képesek húzni egyet a történelem kerekén. Ez különösen aktuális most, a temesvári népfelkelés 30. évfordulóján, amikor a Tőkés László háza köré gyűlt kis, elszánt és bátor embercsoport elindította azt a lavinát, ami egy hét alatt forradalomként tetőzött, és gyökeres fordulatot hozott Románia történelmében. Mindig is megfontolandó a hajdani temesvári lelkész 1989-es mondata: „Ügyeljenek a hatalmasok, mert a történelem kereke gyorsabban forog, mint azt valaha is gondolnák.”

David Autere Máglyatűz című kötete a https://maglyatuz.hu/ oldalról rendelhető meg, és ugyanott olvasható ingyenesen az első 160 oldal.

 

 

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
NINCS POLL
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2019. október 23.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 60 dkg sertéstarja, só, frissen őrölt bors, 3 ek. napraforgóolaj, 8 dkg füstölt szalonna, 2 fej vöröshagyma, 1 ...