×
2024. 03 28.
Csütörtök
Gedeon, Johanna
12 °C
tiszta égbolt
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.59 RON
100HUF = 1.26 RON
Szatmárnémeti

A magyar irodalom identitásképző tárgy

2019.11.13 - 13:06
Megosztás:
A magyar irodalom identitásképző tárgy

Takaró Mihály József Attila-díjas író, irodalomtörténész, tanár a Kárpát-medencei Magyartanárok Regionális Konferenciájára érkezett Szatmárnémetibe a múlt hét végén, ez alkalomból kérdeztük a magyar irodalomoktatás jelenlegi problémáiról.

— Milyen problémákkal küzd napjainkban az irodalomoktatás?

— A XXI. század irodalomoktatásának az első problémája az önmeghatározása, vagyis hogy mit akarunk, mik a céljaink, mi ennek a tantárgy tanításának a feladata. Én úgy gondolom, hogy előbb egy nagyon komoly önvizsgálatra van szükség, aminek az lenne a lényege, hogy választ kapjunk arra kérdésre, hogy miért van az, hogy miközben folyamatosan újabb és újabb módszereket használunk, az eredmény egyre silányabb lesz. Meg kell vizsgálni, hogy mi ennek az oka. Másodszor látni kell, hogy a magyar irodalom identitásképző tárgy, nem pusztán egy tantárgy a sok közül, hanem a nemzeti önérzetünket, öntudatunkat, önazonosságunkat talán a legjobban formáló tárgy a történelem mellett. Ezért ezt a funkcióját sem lehet kihagyni.

— Mégis nagyon sokszor háttérbe szorul ez a funkció. Mi ennek az oka?

— A modern pedagógiák előszeretettel megfeledkeznek arról, hogy a magyar irodalom tanítása az egyik legalkalmasabb eszköz arra, hogy kiegyensúlyozott, harmonikus személyiséget neveljen az iskola. Értelmileg, érzelmileg és morálisan is kiegyensúlyozott embereket kell az iskolának nevelnie. Erre kiváló eszköz az irodalomtanítás. Arról már is nem beszélve, hogy az érzelmi nevelés egyik legfontosabb eszköze az irodalom. Amint látjuk, egy csomó olyan tényező van, ami nem irodalomelméleti kategória: nem fejlesztési terület, nem olyan dolog, amiről általában szoktak beszélni egy-egy tantervfejlesztés kapcsán. Külön kell választani az elméletet és a gyakorlatot. Az az elmélet, amelyiknek a vége nem használható gyakorlatként csapódik le, haszontalan, nem lehet elméleti alapozás nélkül jó gyakorlatot folytatni, azonban a kettőt nem szabad összetéveszteni. A végeredmény mégiscsak az, hogy a tanár bemegy az órára, irodalmi anyaggal ismerteti meg a hallgatóit, azt feldolgozzák együtt, kooperatív módon vagy frontális munkával, de a lényeg az, hogy megtörténik a közös feldolgozás. Ennek keretében sok mindenre sort lehet keríteni. Itt nem szabad elfeledkezni arról, hogy a magyar irodalomnak mindig társadalomalakító funkciója is volt.

— Miért?

— Mert az úgynevezett nagy nemzeti irodalmak, a német, a francia vagy az angol, nem kellett olyanokkal foglalkozzanak, mint a nemzeti függetlenség, mert az magától értetődő volt. A magyar irodalomnak és sok más kisebb nép irodalmának is általában központi témája volt a szabadság kérdése. Ilyen értelemben Petőfi és Arany munkássága vagy Jókai munkássága egy egész nemzetre döntő hatással volt abban a tekintetben, hogy megmaradjon és megépüljön a nemzeti identitástudat és önazonosság-tudat. A mai Magyarország is küszködik azzal a problémával, hogy mit jelent önállónak maradni, mit jelent szabadnak és függetlennek lenni.

— A mai írók és költők figyelembe veszik, hogy nekik feladatuk a nemzeti identitás erősítése?

— Én kétségbeesetten látom, hogy a mai magyar írók döntő többsége nem érzi ezt a felelősséget. Egy író, ha csak azért ír, hogy írjon valamit saját szórakozására, nem biztos, hogy felelős vagy jó író. Régen azért írtak az írók, mert akartak valamit mondani más embereknek, szerették volna, ha az ő gondolataikat mások is megismerik. Csupán a szövegből kiindulni az irodalomtanításban hatalmas zsákutca és tévedés. Amikor valaki azt mondja, hogy az irodalmi mű nem más mint művészi szöveg, az ugyanakkora tévedés, mint amikor valaki a szoborra azt mondja, hogy az nem más mint művészi kő. Vagy a festményre azt mondja, hogy az művészi vászon. A vivő közeget összetéveszteni magával a jelenséggel, az alkotással hatalmas tévedés.

— Melyek a XXI. századi irodalom lényeges vonásai?

— A XXI. századi modern irodalomtanításnak lényeges vonása kell legyen, hogy nem feledkezik meg róla, hogy milyen társadalmi környezetben kell irodalmat tanítanunk. Ismerek olyan magyar költőt — például Lackfi János —, akit több mint hatvanezren követnek a közösségi oldalon. Ki az a költő, akinek a verseskötetét megvennék hatvanezer példányban? A számítógép ezt is forradalmasította, ezt is teljesen megváltoztatta. Gondoljunk az új műfajokra, például a slam poetryre, amit én az irodalom hamburgerének nevezek; arra is való nagyjából, amire a McDonald's-ban egy hamburger való, mindennapi fogyasztásra, nem lesz belőle magas művészet sosem. Nem is azért készül. Nekünk azonban szembesülnünk kell azzal, hogy felnő egy generáció, amely számára ez a mindennapi fogyasztható irodalom. Amely számára nem csupán a klasszikus értékeket képviselő irodalom, hanem a ma keletkező — messze nem olyan értékes, azonban kétségtelen tény, hogy fogyasztásra alkalmas — irodalom is fontos. Ezekkel a kérdésekkel szembe kell nézni, ezeket a kérdéseket őszintén kell megtárgyalni, és akkor talán megtaláljuk azt az utat, amelyik a XXI. században elvezet ahhoz, hogy újra fontos legyen az irodalom az emberek számára, újra fontos legyen az önazonosság-tudat felépítése szempontjából az, hogy mit írtak a régiek, és hogyan gondolkoznak erről a maiak.

— Mennyire igaz még az, hogy az irodalom érzelmeket hordoz?

— Az irodalom kiváló eszköze az érzelmi nevelésnek is. Gondold csak el, hogy már gyerekkorban mesékkel találkozunk. A gyereknek nincs még képessége a fogalmak megértéséhez, nem tudja, mi az, hogy elvont fogalom, jó meg rossz, igaz meg hamis, amikor viszont lefordítom neki a mese nyelvére, akkor ezeket az elvont fogalmakat példákon keresztül — gondoljunk csak a farkas és a bárány történetére — egyszerűen megérti. A mese az a műfaj, amelyikben a gyerek olyan dolgokkal ismerkedik meg, amelyek segítenek neki eligazodni a világban.

 

 

Elek György