×
2024. 04 19.
Péntek
Emma
5 °C
borús égbolt
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.67 RON
100HUF = 1.26 RON
Szatmárnémeti

A magyar jövőkép európai jövőkép

2013.12.12 - 08:00
Megosztás:
A magyar jövőkép európai jövőkép

Szerdán Fehérgyarmaton, a Kiss Ernő–Tömöttvár utcai körforgalomnál felavatták Sárossy Tibor szobrászművész Magyar lélek című szobrát. Az eseményen ünnepi beszédet mondott Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára és határon túli politikusok.

 

Tilki Attila, Fehérgyarmat polgármestere, a Magyar Országgyűlés tagja köszöntötte a résztvevőket, akik megjelentek ezen a nagyon fontos eseményen. A kárpátaljai Nagymuszalyról érkezett Jakab Dániel, Sajó Sándor Magyarnak lenni című versét mondta el. Németh Zsolt ünnepi beszédében elmondta, hogy kiválónak tartja a helyet a szoborcsoport felállítására, hiszen innen több irányba ágazik el az út, sokan találkozhatnak vele. „A Magyar lélek azt az ismert jelmondatot juttatja eszünkbe, hogy sokszínűek vagyunk. Ezt a jelmondatot még az Európai Unió is szereti. A sokszínűségnek az egész magyar szellemtörténetnek sokfajta értelmezése van, hiszen volt ebben a magyar lélekkeresésben István és Koppány, Kossuth és Széchenyi, Horthy és Bibó István, Nagy Imre és Kádár. A sokszínűségből valahogy kinőtt az életfa, és annak tetején megjelent a csodaszarvas. Magyarok, különböző magyar irányzatok, törekvések jöttek, végül kinő az egységes magyar lélek. Ezt szimbolizálja a csodaszarvas, ami Hunornak és Magornak megmutatta, hogy merre van az előre. A csodaszarvas helyén lehetne Turul madár, de lehetne a Szent Korona is. Az elmúlt évek során sok vita volt — identitásviták — arról, hogy miért fontos az, hogy az Európai Unió alaptörvényébe bekerüljön a keresztény szó. Ez nagyon fontos a mai magyar lélek megfogalmazásához. Ebben az önpusztító európai trendben nagyon fontos az egyház, a házasság és számos meghatározó érték elfogadása. Sokszor megkérdezzük: mi vagyunk Európa-ellenesek, Európa Európa-ellenes, vagy Európa önmagára veszélyes? Amikor megfogalmazzuk a magyar jövőt, akkor az európai gondolkodást fogalmazzuk meg. A magyar jövőkép európai jövőkép. Ma is van üzenete a Magyar léleknek. Nekünk ma is meg kell találni, hogy merre van az előre. Ez csak akkor lehetséges, ha odafigyelünk egymásra, ha tökéletes lesz a magyar összetartozás” — mutatott rá az államtitkár.

Brenzovics László, a Magyar Kulturális Szövetség alelnöke is az összetartozás, az összefogás megerősítésére figyelmeztetett. Azzal, hogy a határon túli magyarok is teljes jogú állampolgárai lehetnek Magyarországnak, gyógyítja a sebeket, de még nagyon sok a tennivaló, hogy érvényesüljenek is a jogok.

 

Magyarok mindenhol

 

— 2004-ben történelmi erkölcsi mélypontra sikerült egyeseknek zülleszteniük Magyarországot. Pedig az akkor 22 millió románnal riogatók példát vehettek volna azokról a politikusokról, akik a két világháború közötti időszakban — pártállastól függetlenül, jobb- és baloldaliságuktól függetlenül — képesek voltak egységes magyar nemzetben gondolkodni. Ezért mondtam, azt, hogy nagy jelentőséggel bír számunkra ez a mondat: „Magyarok nem csak Magyarországon élnek”. Mi, partiumi, erdélyi magyarok mindig büszkén vallottuk és vállaltuk magyarságunkat és hiszünk a szétszakítottságában is egységes magyar nemzetben. Annak pedig külön örülünk, hogy ez mára hivatalos magyarországi kormánypolitikává vált. Ezért tartjuk fontosnak, s ezért támogatja az RMDSZ is a partiumi és erdélyi magyar állampolgárok választási regisztrációját, azt, hogy éljenek azokkal a jogokkal, melyek minden magyar állampolgárt megilletnek. A Magyar lélek szoborcsoport hűen jelképezi azt a kapcsolatot is, mely hosszú évek óta jellemzi a két szomszédos megye: Szabolcs-Szatmár-Bereg és Szatmár magyar közösségei között fennáll — fogalmazott Kereskényi Gábor parlamenti képviselő.

A beszédek elhangzása után a történelmi egyházak képviselői megáldották, a politikusok leleplezték a Magyar lélek szoborcsoportot.

 

Elek György