A Magyar Kormány megvásárolta Munkácsy Golgota című festményét
Utoljára módositva: 2019-01-10 12:40:56

A kormány megvásárolta Munkácsy Mihály Golgota című festményét – jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón, Kósa Lajos, Debrecen fideszes országgyűlési képviselője és Papp László debreceni polgármester társaságában.

Gulyás Gergely közölte, a festményt 3 milliárd forintért vette meg a kormány Pákh Imrétől. Hozzátette, több szakértői vélemény is készült, a becslések pedig igazolják a vételárat.

Így most már a Munkácsy-trilógia mindhárom festményének – a Krisztus Pilátus előtt, az Ecce Homo és a Golgota – rendezett a tulajdoni viszonya, mindhárom kép magyar állami tulajdonban van, a műalkotásokat pedig hosszú távon is a debreceni Déri Múzeumban helyezik el – fejtette ki a Miniszterelnökség vezetője az Országház Munkácsy-termében tartott bejelentésen.

“Ez egy fontos hír a magyar kultúra kedvelőinek, fontos hír a Munkácsy-rajongóknak”, Debrecen és az ország egésze is gazdagodott – mondta a politikus.

Kósa Lajos felidézte, hogy a képek először 1995-ben a Déri Múzeumban voltak láthatók együtt, majd azt is felelevenítette, hogy a Krisztus Pilátus előtt című alkotást 2015-ben vette meg a magyar állam – a Magyar Nemzeti Bank Értéktár-programja keretében – a kanadai Hamilton Galériától.

A képviselő úgy fogalmazott, a festmények “élete” legalább olyan kalandos, mint maguk a képek.

Papp László debreceni polgármester arról beszélt, hogy most teljesült az a több mint 100 éves igény, hogy a trilógia – amely debreceni szimbólum – állami tulajdonban legyen.

Azt ígérte, jó gazdái lesznek a képnek.

A Jézus életét megörökítő sorozat darabjait első alkalommal 1995. augusztus 25-én láthatta együtt a közönség. A művek közös bemutatásának különlegessége, hogy maga Munkácsy sem látta együtt a három, bibliai témát feldolgozó festményét.

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Szelektíven gyűjtöd-e a szemetet?
Igen, mindig figyelek arra, hogy lehetőségeim szerint külön gyűjtsem a hulladékot
A háztartási hulladékot nem gyűjtöm szelektíven, de az elektronikai cikkeket külön szoktam leadni
Legfeljebb a papírt, műanyagot gyűjtöm külön
Nem gyűjtöm szelektíven a szemetet, hiszen a kukákban úgyis összekeverednek a hulladékok tapasztalataim szerint
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
HOROSZKÓP
Válassza ki csillagjegyét:
2019. március 25.
Talán nem azt hozod, amit várnak tőled, ami talán mindenkiben feszültséget kelt. Talán te magad is egyre feszültebb leszel a gondolattól, hogy mások nem elégedettek veled. Tudod, mit szoktál gondolni, amikor valaki elmeséli, hogy nem értik meg? Igen, azt, hogy a kommunikáció lenne a megoldás. Ez így van a te életedben is.
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2019. március 25.)


    KONYHA
      Hozzávalók: 40 dkg spenót (fagyasztott) bors só fokhagyma 4 dkg vaj 4 dkg liszt 7,5 dl tej szerecsendió ...