A magyar nyelv: legféltettebb kincsünk
Kovács Éva Poór Lili-díjas színművésszel, a Harag György Társulat Örökös Tagjával az Anyanyelv Világnapja alkalmából a magyar nyelv szépségeiről, megőrzésének szükségességéről és a fiatalok magyar kultúrára nevelésének fontosságáról beszélgettünk.
Minden nemzetnek a maga nyelve a legszebb, és még inkább érvényes ez az anyanyelv nemzetközi napján. Ez a nap arra hivatott, hogy felhívja az emberek figyelmét saját anyanyelvük fontosságára. Az ENSZ 1999-ben nyilvánította február 21-ét anyanyelvi világnappá. 2000 óta minden évben különféle nemzetközi rendezvényekkel, szimpóziumokkal, előadásokkal ünneplik e napot. Az anyanyelvről, esetünkben a magyar nyelvről és a magyar kultúráról Kovács Éva Poór Lili-díjas színművésszel, a Harag György Társulat Örökös Tagjával beszélgettünk, aki nemcsak a színpadon élteti a magyar nyelvet, hanem évek óta szép magyar beszédet és beszédtechnikát tanít a Művészeti Iskolában működő nyelvstúdióban.
— Én most kimondottan mint színművész tudok nyilatkozni, akinek munkaeszköze a nyelv, a szép beszéd, a szép kiejtés, vagyis a magyar nyelv igényes használata. Azt gondolom, hogy az ember számára az egyik legfontosabb kincs az anyanyelv, hiszen benne van a nevében is. Édesanyánktól kapjuk, a születés pillanata után a mosoly, a simogatás és az első szeretetteljes szavak így együtt jelentik azt az elszakíthatatlan köteléket, ami az Anya és a Nyelv között létrejön. Ezt a szoros együvé tartozást és az anyanyelvet ápolni és megtartani elsősorban a szülőknek a feladata, majd a közösségnek, amelyben él a gyerek. Olyan ez, mint a mag, amit elvetnek: kihajt, de öntözgetni, ápolni kell, oda kell rá figyelni, hogy szép, egészséges növény fejlődjön belőle. A közösség az óvoda, iskola. Ott töltik idejük nagy részét a gyerekek, ott fontos, hogy milyen szinten, milyen fokon és milyen igényességgel történik az anyanyelvoktatás, és hogyan beszélik azt. Fontos, hogy a tanárok figyelmeztessék a gyereket a szép kiejtésre, a helyes artikulációra és az igényes beszédre. Arra, hogy olvassanak sokat, hogy a magyar klasszikus és kortárs irodalom nyelvét megismerjék.
Rossz példa
— Nagyon sok példa van arra, hogy maga a tanár sem mutat jó példát a tanulók számára, nem beszéli jól a magyar nyelvet, és nem tud közvetíteni, átadni dolgokat. Ez mennyire jelent hátrányt a tanulók számára?
— Jó néhány éve számos alkalommal veszek részt vers- és prózamondó versenyek zsűrijében. Egy országos, kétnapos Petőfi Sándor versmondó versenyen, Nagykárolyban vetődött fel irodalmárok, nyelvészek beszélgetésekor, hogy milyen nagy szükség lenne arra, hogy a leendő tanárokat oktató egyetemeken tanítsanak beszédtechnikát is. Nagyon fontos az, hogy a tanár olyan szinten és formában tudja megismertetni az anyagot, tantárgytól függetlenül, hogy az túl a szakmaiságon, jól megfogalmazott, szépen beszélt és gazdagon használt magyar nyelven szólaljon meg. Épüljön a gyerek lelke attól, hogy a magyar nyelvet igényesen művelt beszédben hallja.
Fiatalok hozzá állása
— A mai fiatalok mennyire beszélik jól a magyar nyelvet?
— A magyar nyelv helyes használatát a szavalóversenyeken tudom lemérni. Nagyon sok jó vers- és prózamondó verseny van, amelyeken részt veszek. Azt tapasztaltam, hogy azok a gyerekek, akikben van érdeklődés a magyar nyelv és irodalom iránt, otthonról hozták magukkal, vagy csak úgy maguktól szeretik a verseket, az irodalmat, akikben van egy kis megmutatkozási vágy, azok igényesebben kommunikálnak, szebben beszélnek. Ezeken a versenyeken rendszerint a szép magyar beszédet és kiejtést is figyelembe vesszük. Az erre igényesen oda figyelő gyerekek fejlődnek leginkább versenyről versenyre. Azt gondolom, hogy ők jól és helyesen beszélő felnőttekké válnak. Ugyanakkor ezek a versenyek nagyon jól megmutatják azt a közösséget is, ahonnan érkeztek. A pedagógusok munkája, a gondos nevelés és az értékek ápolása, az irodalom szeretete mind-mind biztos alap, amire lehet építeni, és ami sikert hoz.
Pedagógusok felelőssége
— Ma már nagyon sok gyerek több időt tölt el az óvónővel vagy a tanítónővel, mint a szülővel. Megtörténhet, hogy az óvónő és a tanítónő nagyobb hatással van rájuk, mint a szülő?
— Azok a fiatalok, akik majd a katedrára állnak, és gyerekekkel foglalkoznak, fontos, hogy felkészülten tegyék azt. Igen, valóban, a gyerek több időt tölt az óvodában, iskolában, mint otthon. Fontos az óvónő- és tanítóképzőkben a helyes magyar nyelv oktatása, a beszédtechnika tanítása. Egy hadaró, motyogó vagy más beszédhibával küszködő jövendő pedagógus, nem hiszem, hogy szerencsés találkozás a gyerek számára. A nyitott, kíváncsi, művelődni vágyó fiatalok közelsége megnyugtató lehet minden szempontból. Ha nem lehet színházba, hangversenyre becsalogatni őket, úgy gondolom, nem tudják igényesen a kultúra, művészetek és a nyelv szeretetére tanítani a gyerekeket. Példaként említeném, hogy most a huszadik alkalommal megrendezett nemzetközi Gellért Sándor vers– és prózamondó versenyen milyen kevés érdeklődő fiatal volt jelen. Egy ilyen rangos nemzetközi esemény, amit húsz éve álmodott meg és azóta életben tart iszonyatos munkával, hittel és szeretettel Csirák Csaba úr, és amelyre nagyon sok tehetséges versmondó jön el az ország más tájairól és külföldről, és ahol kiváló előadásokban lehet gyönyörű verseket meghallgatni, nem sok érdeklődőt vonzott. Élményben gazdagabban, a magyar nyelv szépségét újból fölfedezve és a költészetet talán kicsit jobban megismerve mentek volna el erről a versenyről azok, akik most nem voltak jelen. Kár ezeket a szép, értékes találkozásokat elmulasztani.
— A vegyes házasságokban született gyerekek anyanyelve mennyire követhető nyomon?
— Én merem remélni, hogy egy vegyes házasságban nem az a cél, hogy a gyerek románul tanuljon, abban a hitben, mert úgy fog jobban érvényesülni. Ez az elmélet már érvényét vesztette. Most az a fontos, hogy minél több nyelvet tanuljon a gyerek az anyanyelv tökéletes ismerete mellett. Egy magyar–román vegyes házasságban, hogy melyik lesz az anyanyelv, azt túl az adott helyzeten, úgy gondolom, a házastársak intelligenciája, egymás iránti tisztelete és szeretete dönti el. De sajnos vannak ésszerűtlen, indokolhatatlan és megmagyarázhatatlan döntések is amelyek a gyereket elkísérik a nem mindig szerencsés választás terheként.
Tájnyelvek
— Az urbanizációval, azzal, hogy nagyon sok gyerek városon tanul, előbb csak háttérbe szorulnak, később pedig feledésbe merülnek a tájnyelvek. Mennyire jó vagy rossz ez a magyar nyelv szempontjából?
— Nagyon nagy kár, hogy feledésbe merülnek, és előbb-utóbb eltűnnek ezek a tájnyelvek, mert minden tájegységnek megvan a maga nagyon szépen beszélt, nagyon ízes, nagyon zamatos és nagyon gazdag nyelvkultúrája. Ezt a mai gyerek nem olyan nagy szeretettel hozza magával és őrzi, mint ahogy azt a szülők és nagyszülők tették. Ezt nem kell szégyellni, hanem büszkének kell lenni, mert egy olyan kincs van a birtokában, ami mások számára ismeretlen. Az anyanyelvet és az adott tájnak, településnek, városnak a nyelvét és értékeit az ember az anyatejjel szívja magába. Azok a fiatalok, akik elkerülnek szülőhelyükről, és majd családot alapítanak, nem kellene elfeledjék azt a nyelvet, amelyiken felnőttek, hanem továbbra is ápolni, ébren tartani és átadni kell gyerekeiknek: „Örökségként, drága kincsként, kiapadhatatlan, tápláló, erőt adó forrásként”.
Szép magyar beszéd
— Ön foglalkozik a szép magyar beszéd tanításával, és kezd bizonyossá válni, hogy ez a munka nem eredménytelen, hiszen a beszédhibák kiküszöbölhetők. Milyen az érdeklődés, mennyire igénylik a beszédtechnikai problémák megoldását?
— Én mint színművész azt tartom elsődleges feladatunknak, hogy a nyelvet, ami nekünk munkaeszközünk, a legmagasabb szinten és formában műveljük. Mindenki számára elengedhetetlenül fontos kellene legyen, hogy a mindennapokban, a kommunikálás nyelveként, milyen módon használja a nyelvet. Borzasztóan fontos, hogy ki milyen szinten és milyen igényességgel beszéli azt a nyelvet, amellyel nagyon kényelmesen, nagyon biztonságosan meg tud mutatkozni minden helyzetben. Már jó néhány éve tanítok beszédtechnikát, szép magyar beszédet a Művészeti Iskolában, hetente egyszer, korlátozott tanítványszámmal. Azt tapasztalom, hogy nagyon sokan rájönnek arra, hogy hiányosságokkal küzdenek, olyan technikai akadályok vannak a kiejtésükben, amit ki lehet küszöbölni. A magyar nyelv zeneisége abból áll, hogyan váltakoznak a magán- és a mássalhangzók; ezek hossza és rövidsége, a hangsúlyok helyes használata és a nyelv ritmusa, a jó artikuláció, a hanggyengeség, a jól vivő középhang kialakítása és még számos szabály és forma megismerése és alkalmazása, mindezzel foglalkozunk a beszédtechnikai stúdióban.
— Megdöbbentő dolgokról hallottunk a közelmúltban: egy Szatmár megyei szenátor korlátozni akarja a kisebbségek nyelvhasználatát. Mi erről a véleménye?
— 2013-at írunk. Ady Endrét hívom segítségül: „Egy ősi ámítás a leleplezése előtt áll. Európánk lehesseget végre egy utálatos lidércet a melléről: a nacionalizmust. Lidércnek mondjuk, de több, mint lidérc. Élősdi növénye az emberi kultúrának, mely gyökereit mélyre ereszti. Fojt és öl milliom karjával. Itt a leszámolás ideje, hogy az emberiség herbáriumából kitépje ezt a mérges, élősdi növényt. A nacionalizmus nem hazafiság. A hazafiság valami olyan sine qua non-ja az embernek, hogy még fogalommá sem kell sűríteni s szót sem keresni hozzá…” Sajnos ezek a korcs, penészes gondolatok itt botorkálnak közöttünk, és mérgeznek, és beszennyeznek mindent.
A magyar nyelv temploma
— A színház a magyar nyelv egyik temploma. Ön is egyetért ezzel?
— A színház feladata az, hogy igényes előadásokat hozzon létre. Olyanokat, amelyek minden korosztály számára kielégítően szórakoztatnak, nevelnek, tanulsággal szolgálnak, ismerős vagy ismeretlen világokat, személyeket, helyzeteteket mutatnak meg. És nevelnek, jóra, szépre. Játszani tanítson, hogy a néző játszótársunkká váljon. Most például a Ludas Matyi jól szolgálja a gyerekeknek ezt az igényét, megfelel ezeknek a feltételeknek. A gyerekek nagyon kedvelik ezt az előadást. Nem kell nagyobb boldogság annál, mint látni azt, hogy ezeket a gyerekeket mennyire megfogja az előadás, ez a meseszerű történet, ami visszavisz egy másik világba, de tanulságokkal is szolgál. Az ilyen előadások is azt a célt szolgálják, hogy már a kisgyerekek megismerjék és megszeressék a magyar nyelvet és a magyar kultúrát. A színházba járókon meglátszik a magyar nyelv és a magyar kultúra iránt érzett szeretet, mert hol lehetne jobb helyen otthona a magyar nyelvnek, ha nem a színházban, a templomban és az iskolában?
Versműsorok
— Az ön férje és kollégája, Szugyiczky István színművész, a Harag György Társulat Örökös Tagja színvonalas versműsorokat és pódiumelőadásokat szerkeszt és rendez. Ezek az előadások nemcsak a magyar nyelv szócsövei, hanem lehetőséget teremtenek arra, hogy a nézők megismerjék a magyar költészetet. Kérem, beszéljen ezekről az előadásokról!
— A pódium egy nagyon különleges megmutatkozási forma. Erről lehet hosszasan beszélni, a versmondásról, a szó hatalmáról, a néző közelségéről, az intim, törékeny hangulatról és sok egyébről, de ez egy másik beszélgetést kér. Nagy adósságaink vannak ezen a téren is. Szugyiczky István már számos estet szerkesztett és rendezett: Márai Sándor, Wass Albert, Radnóti Miklós, Reményik Sándor, Kaffka Margit … Hatalmas gyönyörűség ez a legutóbbi, a Dsida Jenő „estély” a költő szavaival élve, amit nagyon szeret a közönség, rengeteg meghívásunk van határon innen és túl. Bogdán Zsolt Dsida-képe feledhetetlen , igaz és mélyen emberi, Csutak Réka és jómagam nagyon nagy szeretettel és alázattal éljük és adjuk át a verseket: „ — sok éhes ember van együtt és kéri a verset, mint a kenyeret…” A Kolozsvári Nemzeti Színház repertoárjába fölvette Tompa Gábor igazgató úr, ami nagy megtiszteltetés, és így rendszeresen ott is játsszuk. Március 9-én Debrecenben mutatjuk be Vidnyánszki Attila igazgató úr meghívására. Ezek a telt házas előadásaink ékesen bizonyítják, hogy a lírának, a költészetnek, a szép szónak van, igenis van közönsége, van rá igény, és ez boldogsággal tölt el bennünket.
Elek György
