×
2024. 03 28.
Csütörtök
Gedeon, Johanna
16 °C
tiszta égbolt
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.61 RON
100HUF = 1.26 RON
Szatmárnémeti

A magyar nyelvű oktatás jövője

2016.06.01 - 16:53
Megosztás:
A magyar nyelvű oktatás jövője

Szatmár megye mérvadó pedagógusai beszélgettek a Szatmári Friss Újság szerkesztőségében a szatmári magyar oktatás jelenéről és jövőjéről, megoldásokat keresve a nehézségekre.

A postModern Távlatok Művelődési Műhely és a Szatmári Friss Újság szerkesztősége szervezésében került sor arra a beszélgetésre, amelynek témája a szatmári magyar oktatás jelenlegi helyzetének értelmezése és a megoldáskeresés volt. A beszélgetésen részt vettek a kisebbségi oktatás mérvadó személyiségei, az igényes vitaindítót Gál Gyöngyi főtanfelügyelő-helyettes tartotta. A beszélgetés során többször is elhangzott az a javaslat, hogy a szakoktatást és az elitképzést egyformán támogatni kell. Miközben a hivatalos oktatási programok a decentralizálás, az esélyegyenlőség, a minőség- és teljesítményközpontúság fontosságát hangsúlyozzák, addig a magyar oktatás kiszorul egyre több iskolából, az előkészítő osztályokból hiányoznak a tanulók, továbbra is megoldatlan a romák beiskolázása, a tantervek túlzsúfoltak, a tantermek elavultak. Pataki Csaba szenátor, az RMDSZ Szatmár megyei elnöke éppen ezért azt hangsúlyozta, hogy vegyük végre tudomásul, ezen az annyira fontos területen is tőlünk függ, hogy mi történik és pedagógusaink áldozatkészsége fogja meghatározni a szatmári magyar oktatás jövőjét. Pataki szerint elkerülhetetlenné válik, hogy több község együtt működtessen jól felszerelt, jó pedagógusokkal rendelkező, színvonalas iskolákat.

Gál Gyöngyi főtanfelügyelő-helyettes vitaindítója

Minden ország oktatása szervesen összefügg az illető ország gazdasági helyzetével, ugyanakkor az oktatásra fordított befektetés is visszahat a gazdasági fejlődésre. Egyre többet beszélünk az életen át tartó tanulásról, az alapképzés hatékonyságának növeléséről, az iskolai végzettség szintjének emeléséről, az állandóan változó munkaerőpiac feltételeinek kihívásairól. E kihívások közepette a közoktatás helyzete átalakul, ma már nem csak az alapképzést biztosítja, hanem részt vesz a továbbképzések, átképzések megvalósításában. A Szatmár Megyei Tanfelügyelőség az alábbi általános célokat fogalmazta meg a következő rövid (4 éves) időszakra: esélyegyenlőség és minőségi oktatás biztosítása; szakoktatás fejlesztése, a duális képzés kiterjesztése; decentralizálás, depolitizálás; humánerőforrásba való beruházás mint a legprofitábilisabb befektetés hosszú távon; a teljesítményorientált rendszer kialakítása, a motiválás; a falusi oktatási hálózat újragondolása; a tehetséggondozás megvalósítása a közoktatásban; az életen át tartó oktatás intézményeinek fejlesztése; az európai elvárásokhoz való felzárkózás.

A Szatmár megyei magyar nyelvű oktatás sajátossága az arányaiban növekvő roma nemzetiségű populáció növekedése és annak integrálási nehézségei. Köztudott, hogy a megyei tanfelügyelőségek az állam oktatáspolitikáját valósítják meg megyei szinten, tehát a helyi határozatok az országos oktatáspolitika rendjébe illeszkednek. Mégis úgy gondolom, hogy különböző társadalmi intézményekkel, civil szervezetekkel összefogva lehet a régió, a megye számára jó, felelős intézkedéseket, határozatokat hozni. Minden, oktatásra vonatkozó döntés hatással van a magyar nyelvű oktatásra, és lássuk be, sok ilyen vakvágány van a román tanügyben, ami nem vezet sehová, aminek nincsenek valós eredményei. Mind Szatmárnémetiben, mind Szatmár megyében a lakosság száma folyamatosan csökken. Jelenleg a magyarság számaránya 40% alatti, ami a pár évtizeddel ezelőttivel összehasonlítva a szórványosodás felé halad. Egyre kevesebb gyereket vállalunk, kevesebb lesz az iskolás, kevesebb lesz az iskola. Csak a közelmúltban „kifogytunk” a Lucian Blaga és a Goga általános iskolából, az 5-ös számú iskolát összeolvasztottuk a Vasile Lucaciu Általános Iskolával, ahol szintén kis létszámmal vagyunk, de azelőtt a Brâncovenu, a Moisil általános iskolákban is létezett magyar tagozat, hogy ne is említsük a 13-as Számú Általános Iskolát, ami teljesen megszűnt. Községeink, falvaink ragaszkodnak az iskolájukhoz (77 település közül, ahol magyar nyelvű oktatás is van, 39 településen van legalább egy összevont osztály). Szimultán oktatás folyik, ami a minőség rovására megy: pl. Ákos, Egri, Iriny, Tamásváralja, Magyargéres, Bogdánd, Szilágyszér, Gencs, Magyarcsaholy, Királydaróc, Érszentkirály, Szamosdara, Hadad (Nádasd, Lele), Lázári (Szárazberek, Sándorhomok, Nagypeleske), Kismajtény, Nagymajtény, Domahida, Szentmiklós — ebben a községben fakultatívan tanulják a magyar nyelvet csoportokban —, Józsefháza, Patóháza, Szatmárudvari, Mezőpetri, Szilágypér, Pálfalva község (Ombod, Amac), Sződemeter — fakultatív —, Pelekeszi, Érszakácsi, Dobra, Mezőterem, Csanálos, Vámfalu, Óvári, Avasújváros. Átszervezésre szorul az egész iskolahálózat a városokon és a kisebb-nagyobb településeken egyaránt. Kérdés, hogy ki és mikor tudja, meri ezt megtenni úgy, hogy minden magyar gyerek anyanyelvén tanulhasson, hogy megfelelő létszámú és férőhelyű osztályokban tehesse ezt.

Szatmárnémetiben az előző stratégia jegyében kiépített iskolahálózat, vagyis az „erős várak” létrehozása most azt a jelenséget generálta, hogy a negyedbeli iskoláink néptelenednek el, és már elindult egy vándorlás a központ felé, aminek kedvez az előkészítő osztályba való beiratkozás módszertana is, azaz a körzetesítést ki lehet kerülni egy friss lakcímmel, tehát a szülő oda írathatja gyerekét, ahova szeretné (pl. először indul a Kölcsey Főgimnáziumban két előkészítő osztály). Ha kevesebb a tanuló, kevesebb osztályra van szükség, a tanulók létszáma ciklusonként meghatározott a tanügyi törvényben, átlag 25, a minimális 12-es létszám elszigetelt esetekre vonatkozik, az erős osztályokban pedig a létszámfelettiség (30+) jellemző, ami szintén nem kedvez a színvonalnak. A tanügyben, éppen a gyereklétszám csökkenése miatt, tanárok katedrája szűnik meg. Nincs annyi, a rendszerből kilépő pedagógus, mint amennyi leépítés szükséges, sőt, a nyugdíjkorhatáros pedagógusok még három évig a rendszerben maradhatnak. A magyar nyelvű oktatáshálózat alakításával kapcsolatban azzal is számolnunk kell, hogy egyre több magyar szülő adja, a jobb boldogulás reményében még mindig román tagozatra gyermekét, a vegyes házasságokba születő gyermekekről már ne is beszéljünk. Itt kell megemlítenünk a román nyelv tanításának, elsajátításának problémáját. A zsúfolt tananyagon kívül, sajnos, nem a kommunikációra, a beszélt nyelv elsajátítására kerül sor, hanem az irodalmi művek, fogalmak memorizálására, a vizsgák érdekében szinte akadémiai szinten.

A hiányos román nyelvi ismeretek miatt sokan Magyarországon folytatják tanulmányaikat már a líceumi osztályokkal kezdődően, nem beszélve a felsőoktatásról. Az oda kikerült tanulók már nagyon kicsi eséllyel fognak hazatérni. Itt feltehető a kérdés, hogy állunk majd számbeli megmaradásunkkal? Más okból is sokan választják a külföldi egyetemi képzést, éspedig azért, mert egy keresettebb, perspektívával rendelkező, úgymond „menő” egyetemi szakra nem lehet anyanyelven felvételizni. A román nyelv nem anyanyelvként való oktatásának módszertana a Tanügyiek Háza keretén belül a magyar tagozaton tanító román tanárok körében nagy érdeklődést keltett, és pozitív visszhangja volt, olyannyira, hogy a soron következő módszertani napok keretén belül vitatéma lesz ebben a körben.

A roma lakosság rohamos számbeli növekedése olyan vegyes osztályok létrejöttét eredményezi, amelyekbe nem szívesen íratják a magyar szülők a gyerekeiket. Ebben az esteben is fennáll a román tagozatra való átiratkozás veszélye, ez egyre inkább általános jelenséggé válik. Egyes szülők még mindig ragaszkodnak az elméleti elitoktatási formákat biztosító iskolákhoz, annak ellenére, hogy gyermekeik egy jó szakmai oktatási szinten állnák meg igazán a helyüket. Szükség van jó szakemberekre, a vállalkozók, a cégek keresik a munkaerőt. A pályaorientációt nyolcadik osztály előtt el kell kezdeni a szülővel, a tanulóval ahhoz, hogy tehetségének, kompetenciájának megfelelően megtalálja a helyét a képzésben, később a munkaerőpiacon. A tanulók nem motiváltak, mert a tantervek azon túl, hogy túlzsúfoltak, olyan tananyagot tartalmaznak, amely nem életszerű, és a pedagógusok sem alkalmazzák a modern, gyermekközpontú módszereket — tisztelet a kivételnek. A tankönyvek pedig elavultak, sok esetben nem felelnek meg a közben átalakított tanterveknek. A tanulókat az oktatási rendszer sem motiválja. Az alapkészségek, képességek elsajátítása, fejlesztése (írás, olvasás, számolás) az elemi osztályokban történik. Az előkészítő osztály szerepe még nem tudatosult eléggé a szülőkben, sok a hiányzás. A tanulók különböző értelmi, érzelmi, tanulási kompetenciákkal, tanulási ritmussal rendelkeznek. Ha nem sajátítják el, nem erősítik meg az alapokat, a lemaradás egyre csak fokozódik. Az első években, az előkészítő és első osztályban, nem lehet évet ismételni. A hátrányos helyzetű tanuló felzárkóztatása szinte lehetetlenné válik. Nem tanulunk a finnektől, a lengyelektől, akiknek a Pisa-felméréseken immár jól teljesítenek, hogy az alapokra helyezzük a hangsúlyt, és az esélyegyenlőség biztosítása ne csak szólam legyen. A tanulót sem teszi érdekeltté a rendszer. Nem is kell sok erőfeszítést tennie, hiszen minek tanuljon a II., IV. és VI. osztályok végi felmérőkre, ha nem számít sehol, mennyit írt, senki nem vonja felelősségre, csak egy statisztikai számadat a teljesítménye, amit jövőre elfelejtenek, vagy egy másikkal helyettesítenek; minek tanuljon a VIII. osztályban a próbavizsgákra, ha úgyse írják be, szintén csak számadatok, amelyekből az derül ki, milyen rosszul tanul, mennyire nem tudja a matematikát vagy a románt; … és egyáltalán, minek tanuljon, ha még az év végi vizsgán sem kell megírnia a diáknak az ötöst mindenből, amúgy is bejuthat, még akár 3-as átlaggal is egy iskolába? A rendszer másik érintettje a tanár, aki szintén nem motivált, sem anyagilag, sem szakmai értelemben. Napjaink tanárképzése is megérett már az átszervezésre. A megbecsülés hiánya a társadalom részéről nem teszi vonzóvá ezt a pályát, és sok esetben nem az elhivatottság a döntő e pálya választásában. Kimondhatjuk, hogy a rendszer épp elég sok, erre a pályára alkalmatlan pedagógussal küzd. A központosított tanári vizsga sem alkalmas a szűrésre, hogy ki kerüljön címzetes tanárként a rendszerbe. Viszont, ha bekerült, és kiderül, hogy mégsem odavaló, nem lehet vagy csak nagyon nehezen lehet eltanácsolni. Az igazgatók sem válogathatják meg, hogy milyen legyen a tanári kar összetétele. Nem lehet eredményt felmutatni olyan pedagógussal, aki két buszjárat között tanít. És akkor még nem beszéltünk az esélyegyenlőségről a vidéki és városi iskolák esetében. Sőt, a városi iskolákban is vannak még olyan tanárok, akik főleg a magánórákban érdekeltek. Az eredményekért tanárnak, diáknak egyaránt meg kell dolgozni. Az élményközpontú pedagógia jól hangzik mindaddig, amíg nem csak az élmény van a központban, hanem az élmény az út a tanuláshoz, a tudás megszerzéséhez. Az eredményközpontú és élményközpontú pedagógiák helyett a gyermekközpontú pedagógia lehetne a megoldás, mely szerint minden tanuló személyre szabott fejlesztési terv szerint haladna képességei alapján a tudás megszerzésében. A tehetséggondozás területén is meg kell állapítanunk, hogy szép eredmények születnek az érettségi vizsgákon a magyar nyelvű elméleti líceumokban, de az országos olimpiákon főleg az anyanyelven megszervezett versenyeken hozzuk a díjakat. Magyar nyelv és irodalomból két I. díj, egy III. díj, két dicséret, a nemzetközi szakaszon pedig egy második díj és két III. született. Matematikából ezüstérem, fizikából bronzérem, kémiából különdíj, művészettörténetből III. díj, textil szakirány — művészeti egy dicséret, vallásból egy II. díj, két dicséret.

A tehetséges tanulókkal való foglalkozás iskolai műhelymunkában történik, nagyobb összefogásra és nyitottságra lenne szükség a pedagógusok részéről, hogy függetlenül attól, kinek a tanítványa a tehetséges tanuló, az országos versenyre való felkészítésében tevékenyen részt vegyenek (pl. az Apáczai nemzetközi olimpiára való felkészítő tábor, melyben részt vettek rendszeren kívüli egyetemi tanárok és más felkért szakemberek). Remélem, ez a jó tapasztalat alkalmazható lesz a továbbiakban. Zárógondolatként említem, hogy lerágott csont a reformok emlegetése a tanügyben, de vegyük észre, hogy most fogadták el a kerettanterveket, most zárult le a tantervírás pályázata, következik a tankönyvek, segédeszközök pályáztatása, és mindezek évekre, sőt, évtizedekre meghatározzák a tanügyről való gondolkodást, beszédet, cselekvést.

Megoldások

Gál Gyöngyi főtanfelügyelő-helyettes számadatokkal igazolta, hogy megyénk iskoláiban az elkövetkezendőkben vártnál kevesebben tanulnak, az előkészítő osztályokba sem jelentkeznek annyian, mint amennyire számítottak. A Szatmár megyei iskolákban három referenciális évről készültek összehasonlítások: az 1994–95-ös, a 2014–15-ös év és az idei tanév, a 2015–16-os év. Az első referenciális évben 3788 óvodás volt, a 2014–15-ös tanévben 3029, és meglepő módon ebben a tanévben 3115 gyerek van beíratva óvodába megyei szinten. Az I–IV. osztály esetében ugyanezekben az években 6773, 5181, illetve 5540 gyerek volt beíratva. Húsz év alatt körülbelül tizennégy osztály tűnt el az I–IV. osztályból. Az V–VIII. osztályt tekintve az 5553 gyerekhez képest most 4457 gyerek tanul. Tovább lehetne folytatni, hogyan apadt a létszám a húszéves távlatban, ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy a tavalyi tanévhez viszonyítva a jelenben mind az óvodában, mind az elemi és V–VIII osztályokban most több magyar gyerek tanul. Lassan kifogytunk a régi 1-es (ma Grigore Moisil), a 2-es (ma C-tin Brâncoveanu), 5-ös, 13-as számú általános iskolákból, a valamikori Dariu Pop Általános Iskolából (az utóbbi kettő teljesen megszűnt, az 5-ös számú összeolvadt a mostani Vasile Lucaciu Általános Iskolával). Már nincs magyar nyelvű oktatás a Lucian Blaga és az Octavian Goga általános iskolákban. A szülők nagy része elméleti oktatásban akarja részesíteni a gyerekét, nem ismerik fel a szakoktatás fontosságát.

Gindele Imre, a nagykárolyi Simion Bărnuţiu Szakiskola igazgatója szerint nemcsak a magyar gyerekek születési aránya csökken, hanem más nemzeteké is. „Egyszerre menteni meg a városi és a falusi iskolákat nem lehet, el kell kezdeni egy folyamatot, hogy minőségi oktatást tudjunk biztosítani minden iskolában. A szülők is kezdenek változni, kezdik megérteni, hogy nem kell minden gyerekből tanár vagy orvos váljék” — állapította meg Gindele.

Baranyai Tibor, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége Szatmár megyei fiókjának elnöke úgy vélte, hogy az iskolák problémáinak a megoldásában sokat segítene, ha megalakulna egy néhány fős csoport azzal a céllal, hogy tagjai kidolgozzanak egy kistérségi koncepciót. „Össze kellene hívni a polgármestereket és az iskolaigazgatókat, és elmondani nekik, hogy mi az elvárás. Egy-két év alatt kiderülne, hogy életképes vagy sem. A gyereklétszámmal kapcsolatosan két sarkalatos töréspont van: a negyedik osztályból az ötödikbe, illetve a nyolcadik osztályból a kilencedikbe történő átmenet. Elindulunk egy bizonyos gyereklétszámmal, aminek szinte az ötven százaléka lemorzsolódik. Meg kell nézni, hogy hány gyerekre lehet számítani az előkészítőben. Ha nincs tizennyolc gyerek, akkor ne tervezzenek osztályt ilyen létszámra” — javasolta Baranyai.

Pataki Enikő, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium igazgatója erre úgy reagált: kiszámíthatatlan, hogy melyik évben hány gyerek fog beiratkozni, a szülőnek ugyanis megvan a joga a szabad iskolaválasztásra. Ezt a törvényt nem írhatja felül egyetlen iskola sem. Lehet tizennyolc gyerek egy községben, de ezek közül sokat behoznak városra. Véleménye szerint úgy kell minőségi oktatást biztosítani, hogy egyenlőek legyenek a feltételek. Talán mindennek a kulcsa a pedagógus. Vannak iskolák, ahol minden évben más tanár tanít.

Hajer Ottó, az ombodi Soltész János Általános Iskola igazgatója emlékeztetett arra a néhány évvel ezelőtti találkozóra, amelyen határozat született arról, hogy hozzanak létre magyar oktatási bástyákat, amelyekben minőségi oktatást lehet biztosítani. Ekkor született meg az a döntés, hogy erősítsük meg a három szatmárnémeti magyar középiskolát. Hogy lehet ezt elérni? — tette fel a kérdést Hajer. El kell venni a gyerekeket a lakónegyedi iskoláktól. Az lett az eredmény, hogy a lakónegyedi iskolákban megszűntek az osztályok. A következő lépés az volt, hogy a falusi iskolák is veszélybe kerültek, amikor a gyerekek kezdtek bejárni lakónegyedi iskolákba, márpedig ha nem lesz magyar iskola, gyengülni fog a magyar közösség, az ott élők elveszítik a magyar identitásukat. Falun sok a roma gyerek, az ombodi iskola diákságának közel nyolcvan százaléka roma gyerekekből áll. Az óvodába való beiratkozáskor olyan dolgot tapasztaltam, amit eddig még soha. Pettyénben két év múlva az óvodába induló gyerekek közt nem lesz egyetlen magyar gyerek sem. Nem azért, mert elviszik őket városi óvodába, hanem azért, mert nem született magyar gyermek. Pálfalva községben egy magyar iskola van. Lehetne még egy Hiripen, de ott románul tanulnak a gyerekek.

Gál Gyöngyi főtanfelügyelő-helyettes szerint, ha a roma gyerekek magyar nyelven történő oktatását elkezdjük olyan településeken mint Szokond vagy Zsadány, ahol ezeket a gyerekeket román osztályokba járatják, de egyetlen szót sem tudnak románul, akkor lesz ugyan néhány magyar óvónői állással több, statisztikailag is jobb lesz a mutató, de minőségileg nem leszünk jobbak.

Pataki Enikő megjegyezte, hogy a roma gyerekek számára is biztosítani kell az oktatás lehetőségét. Az igazgatónő szerint fel kell vállalnunk ezeket a gyerekeket is, mert amennyiben nem neveljük őket, tizenöt év múlva sokkal komolyabb társadalmi problémát jelentenek majd.

Szilágyi Éva, a Szatmárnémeti Református Gimnázium igazgatója nem lát megoldást a roma gyerekek felzárkóztatására. „A romák szociális helyzetének a felmérése nélkül és egyfajta szociális háló nélkül nem lehet megoldani a roma kérdést. Mintaközösségeket kell létrehozni, ezt pedig a felnőttek tanításával kell elkezdeni. Az alapvető emberi igények megszoktatásánál kell kezdeni: a fürdésnél, a mosásnál és egyebeknél. Addig, amíg a gyerek nap mint nap ugyanabba a környezetbe megy vissza, lehetetlen a helyzetet megoldani. A kettő csak együtt fog működni. Arra kell pályázni, hogy legyenek közfürdők romák lakta településeken. Legyen olyan közösségi ház, ahol van öt mosógép, vannak vasalók és mosdók. Olyan szociális munkásokat kell bevonni, akik megtanítják a roma közösséget ezeknek a dolgoknak a használatára. Ha kialakul az igény egy másfajta életre, akkor esetleg az is előfordul, hogy a gyereket az iskolába fogják járatni. Nem ott van a baj, ahol kevés roma van, ott van gond, ahol a romák többségben vannak. Ott, ahol két-három roma gyerek van az osztályban, azok igyekeznek megfelelni a közegnek. Nagyon nehéz a magyar szülőknél elérni, hogy közös iskolába járassák a gyerekeiket, hiszen ahol több a roma gyerek, ott nagy az agresszivitás. Nagyobb a korkülönbség, mert a roma gyerekek többször ismételnek évet. A magyar diákság létszáma óhatatlanul csökken, ha tetszik, ha nem, bástyák fognak kialakulni” — véli a felekezeti iskola igazgatónője. Szilágyi Éva is a magyar oktatási bástyák mellett kardoskodott, mert úgy gondolja, hogy egy olyan közösségben, ahol masszívabban élnek magyar gyermekek, nagyobb lehetőség van arra, hogy versenyezzenek, hiszen ez a minőségi oktatás egyik feltétele. A versenyen belül lehetőség nyílik a megmutatkozásra, a megnyilvánulásra, arra, hogy a gyerek szereplehetőséghez jusson. Ott, ahol egy osztály vagy fél osztály működik egy mamut román iskolában, még az a lehetősége is elvész a gyereknek, hogy a saját korosztályának megfelelő közösség előtt valamilyen formában megnyilvánuljon — véli Szilágyi, aki szerint nagyon fontos, hogy milyen körülményeket és lehetőségeket teremtünk a gyerekeknek.

Gindele Imre a körzetekkel kapcsolatosan azt állítja: ha nem lennének körzetek, akkor meg lehetne tenni, hogy az úgynevezett bástyákban csak egy osztály induljon, oda csak a legjobb képességű diákok kerülnének be. Így lehetne megtartani a lakónegyedi iskolákat. Ez a magyar oktatást is biztosítaná, hiszen sok szülő nem engedheti meg magának, hogy központi iskolába vigye a gyerekét. Be kell látni, hogy a huszonegyedik század fogyasztói társadalmának az áldozatává válik a tanügy is. Nem arról kell folyton beszélni, hogy mit nem lehet, hanem arról, hogyan lehetne megoldást találni a problémákra.

Pataki Enikő úgy látja: ha megnézzük ezeket a megszűnni látszó iskolákat, ahol hiányzik mondjuk három gyerek ahhoz, hogy induljon osztály, rájövünk, hogy az a három gyerek ott van az iskolában a román tagozaton. Meg kell győzni a szülőt arról, hogy a lakónegyedi iskolában is minőségi oktatás van. Ha nem tudja az iskola elhitetni, hogy az oktatási rendszere minőségi, akkor oda nem mennek a gyerekek. Volt már olyan eset, hogy egyik-másik szülő nem tudta oda íratni a gyerekét, ahova akarta, de akkor sem vitte a körzetbe, hanem elvitte román vagy német tagozatra — magyarázta.

Gnandt Zoltán szaktanfelügyelő a nagyobb önállóságban látja a minőségi oktatás titkát. Nagyon sok probléma megoldódna azzal, ha az igazgató válogatná meg a tanárkollégáit.

Pataki Csaba szenátor szerint lehet, hogy nem megoldás, de sokat segítene, ha átmenne az a törvénytervezet, ami már a képviselőházban van, és arról szól, hogy szociális bentlakásokat tarthassanak fenn az önkormányzatok. Ide hétfőn reggel bemenne a nehéz szociális helyzetben lévő gyerek, és ott maradna péntek estig. A roma gyerekek nagy részének ez nagy segítség lenne. Ilyen módon az önkormányzatok is tudnának törvényes módon segíteni a rászoruló gyerekeken.

Átyim Pál szaktanfelügyelő hangsúlyozta, hogy Szatmár megyében van egy adott gyermeklétszám, s jelenleg nem tudjuk ezt növelni. Hiába beszélünk stratégiákról, ha a gyereklétszám nem növekszik.

Pataki Enikő hozzáfűzte, hogy évente 30–50 gyerek megy el a megyéből Magyarországra tanulni, közülük nagyon kevesen térnek vissza. Vannak, akik Marosvásárhelyre és Kolozsvárra mennek egyetemre, közülük is kevesen jönnek csak vissza.

Átyim Pál kulcsfontosságúnak tartja a posztliceális képzés fejlesztését a megyében, szerinte ezzel lehetne itt tartani a fiatalokat. Ez viszont minőségi szinten kell történjen.

Szóba került az is, hogy az iskolák vagy a pedagógusok vonzzák a gyerekeket. Ebben a témában arra a következtetésre jutottak, hogy nem a pedagógusok, hanem az intézmények miatt mennek a gyerekek egy adott iskolába.

Pataki Csaba szenátor, az RMDSZ Szatmár megyei elnöke úgy véli, hogy mindenért az RMDSZ-t teszik felelőssé, nem a tanügyi törvényt, de ha az RMDSZ bele akar szólni szakmai dolgokba, azt mondják, az nem a politikum dolga. Most már mindenki látja, mit jelent az, ha nem vagyunk benne a város és a megye felső vezetésében. Romániában az elmúlt huszonöt évben volt huszonegy tanügyminiszter, akik mind sajátos módon értelmezték a tanügyi törvényt, függetlenül attól, hogy mit akartak az elődeik. A beiskolázással kapcsolatosan az RMDSZ-nek van országos kampánya arra vonatkozóan, hogy minden magyar szülő írassa a gyerekét, gyerekeit magyar iskolába. A város több részén, de több faluban is azt kérik, hogy legyen magyar óvoda. Mi kell megoldásokat találjunk, értelmetlen dolog arra várni, hogy jobb törvények lesznek, és azokat alkalmazni fogják. Ha nem tesszük meg a szükséges lépéseket, megmarad Szatmárnémetiben a három magyar középiskola, de ennek húsz éven belül az lesz a következménye, hogy tíz százalékra csökken a magyarság száma. Pataki szerint egy jó önkormányzat bármikor hozhat egy határozatot, hogy az egész város egy körzet legyen. A rendszerbeli gondok megoldását alulról kell elkezdeni, és most. A vidéken történő oktatást át kell gondolni. Egyetlen megoldás van: leülni a szomszédos önkormányzatokkal, és megbeszélni, melyik faluban érdemes működtetni az I–IV. osztályt, melyikben az V–VIII. osztályt és hol lehetne beindítani szakiskolát. Minden községnek van iskolabusza, nem lenne gond a gyerekek utaztatása. Problémák vannak a Nagykároly környéki falvak iskoláival is, mert ott is csökken a gyereklétszám, a svábok pedig szorgalmazzák a német nyelvű oktatást. Egy másik dolog, amiről szintén keveset beszélünk, hogy nagyobb hangsúlyt kellene helyezni a pedagógusképzésre.

Gál Gyöngyi a beszélgetés végén eredményesnek nevezte a több mint kétórás tanácskozást. Megjegyezte: végre kimondatott, amit eddig senki sem mert kimondani, hogy elkerülhetetlen az iskolák régiósítása. Tudatában kell legyünk annak, hogy nem beszélhetünk minőségi oktatásról akkor, ha az iskolákban szimultán oktatás zajlik, és ha olyan kevés gyerek van egy osztályban, hogy nincs versenyszellem.

A postModern Távlatok Művelődési Műhely vezetője, Kereskényi Sándor szerint a román politika egyik célkitűzése továbbra is a magyartalanítás. Az oktatás jó eszköz erre, hiszen lehetővé teszi az információátadás szinte láthatatlan manipulálását. Jellegzetes példaként említette a tanácskozás napján lezajlott, a helyi román oktatás kétszáz éves évfordulóját ünneplő eseményt, amely a Doamna Stanca középiskola intézménytörténetét önkényesen átkontextualizálta. Kereskényi hangsúlyozta: a múlt „elfoglalása” ilyen esetekben a jövő „gyarmatosítását” készíti elő. A kisebbségi magyar oktatás egyik fő feladata az, hogy megtalálja a választ az effajta kihívásokra.