A Men in Black – Sötét zsaruk a Föld körül vezeti az észak-amerikai kasszasikerlistát
Utoljára módositva: 2019-06-17 09:36:46

Elmaradt a várakozásoktól a legendás Sötét zsaruk filmek újabb részének fogadtatása a nézők által, A Men in Black – Sötét zsaruk a Föld körül című amerikai akció-vígjátékra csupán 28,5 millió dollárért váltottak jegyek az észak-amerikai mozikban bemutatója hétvégéjén.

Ez nagyjából fele annak, amit a sorozat korábbi részei hoztak bemutató-hétvégén a Variety című filmes honlap szerint.

A Tessa Thompson és Chris Hemsworth főszereplésével forgatott új filmtől ugyan nem várták azt, hogy ugyanolyan magasságba röpítse a jegyeladásokat, mint a Will Smithszel és Tommy Lee Jonesszal forgatott előző mozik, de elemzők úgy becsülték, hogy 30 millió dollár fölött fog nyitni Észak-Amerikában.

Készítői most abban remélik, hogy a nemzetközi piacokon sikeres lesz a Sony társfinanszírozásában 110 millió dolláros költségvetésből készült film.

A Men in Black nem az egyetlen film, amelyet mellőztek hétvégén a nézők, a Warner Bros. stúdió és a New Line közös filmje, a Samuel L. Jackson főszereplésével készült Shaft csupán 8,3 millió dollárt forgalmazott a mozikban. Ez kevesebb mint a fele annak mint, amit a jegyeladási listákat figyelő szakportálok vártak.

A kasszasiker lista harmadik helyére az Amazon által forgalmazott Kaling és Emma Thompson főszereplésével készült Late Night című vígjáték került 5,1 millió dolláros jegyeladással.

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Melyik a kedvenc téli sportod?
A síelés
A snowboardozás
A korcsolyázás
A szánkózás
A jégkorongozás
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2020. január 18.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 5 dkg darált mák, 1,85 dl tej, 22 dkg kristálycukor, 20 dkg vaj, 3 db tojás, 30 dkg ...