A mi ’56-unk – a főgimnázisták beszámolója
Utoljára módositva: 2019-11-01 11:08:15

„Egy nap arra ébredtem, hogy elvtárs és nem ember lettem. A hajnal vörösebb volt mint máskor. Csend volt. Senki nem mert szólni, mindenki csak suttogott. Suttogtak megtörtént és nem megtörtént dolgokról. Elvettek és kaptak. Egy nap arra ébredtem, semmit nem szabad. Számok voltak és nem nevek. Titkárok írták a törvénykönyveket. Egy nap arra ébredtem félek, arra, hogy nem nyugszik bennem a lélek. Meguntuk a csendet, az örökös suttogást, a fájdalmat, a veszteséget, a munkásosztályba tartozást. Mondd, te mit tettél volna? Mondd, te hallgattál volna? Egy nap arra ébredtem, hogy van bennem egy szó, egy vágy, mélyen bennem elrejtve. Nem mondtam ki soha azt a megfogalmazhatatlant és szépet, még suttogni sem mertem, aztán egy nap arra ébredtem az utcán kiabálják a szavamat embertömegek, mintha a nevemet kiabálták volna. Ez a szó pedig ez volt: SZABADSÁG.”

Egy szerdai nap volt. A mi forradalmunk napja. A mi ’56-unk. A szó volt a fegyverünk, és korunk lendületével robbantunk be az iskolába. Tenni akartunk valamit. Meg volt a terv. Mindenki a helyén volt. Mindenki tudta mikor mit kell mondani. Tudtuk most mi vagyunk a történelem.

A Kölcsey Ferenc Főgimnázium szép szokása szerint a mindenkori XII. E osztály feladata megemlékezést szervezni október 23-ára. Idén minket ért ez a megtiszteltetés, és a feladat nehéz volt, hisz valami újat, maradandót, színházit, igazat, hiteleset kellett alkotni. Csak egy délután kellett a könyvtárban, és megszületett a mi forradalmunk szöveg- és forgatókönyve. Minden magyar, akiben van egy kis nemzeti öntudat, október környékén kicsit megrendül. Hogy az esős idő vagy a szomorú őszi hangulat okozza, nem biztos. Azon a szerdai napon melegen sütött ránk a nap, mindenki szívében reményt gyújtva. Már akkor éreztem, értik mit akarok mondani, amikor az első próbán kiosztottuk a szöveget. Éreztem valami készül. Egység leszünk, törhetetlen, és mindenki érteni fogja, a ma ifjúsága is van olyan bátor, van miért küzdjön. Tudtam kiknek írtam, és örültem nem csak az én szívemből szólt. Mindig nagy élmény valamit alkotni, de most valahogy más volt. Amikor az ember megnéz egy filmet vagy egy színdarabot, valahogy tudja, hogy nem minden esetben valóságos. Most viszont valami más történt. Ahogy felvettük a korabeli ruhákat, karszalagokat, már nem ugyanazok az emberek voltunk. Tudtuk ez nem színház, valami valóságosat alkotunk. Villanásszerűen naplójegyzetek voltunk, forradalmárok. Végigkísérve egy és közben több száz fiatal sorsát, melyet a forradalom pecsételt meg.

Az előadás után, csak bámultunk egymásra. Fájt, valahol mélyen valami bennünk ott kiáltott. Motoszkált és nem engedett el. Ki akart törni a mellkasunkból, hogy mindenkinek elmondja: Tessék világ, ezek vagyunk mi magyarok! 12 perc erejéig ott voltunk mindannyian Pest utcáin és sikátorokba űztünk tankokat. Molotov koktélokat dobáltunk, zászlókat szakítottunk, és jelmondatokat kiabáltunk. Olyan volt az egész mintha a nevünket kiabálnánk, pedig csak azt mondtuk: Ruszkik haza! Szabadság! „Teljesen átszellemültem, azt éreztem minden magyar vére itt folyik az ereimben, és én is ott harcolok a budapesti tömegben minden magyarért.”

„Mielőtt rám került volna a sor vettem egy mély levegőt, és becsuktam a szemem. Tankokat, poros utcákat, lyukas zászlókat láttam magam előtt, és akkor elkezdődött. Kiléptem a függöny mögül, és hirtelen Pesten találtam magam. Társaimmal együtt nem csak átéreztük azt, hogy mit is jelent az önfeláldozás, a haza, a szabadság, mint érték, hanem arra a negyed órára valóságos forradalmárokká váltunk.” Egyszerűen kötelességünk volt elmondani mit gondolunk, mit jelent nekünk az az esemény, amelyről megemlékeztünk. Kötelességünknek éreztük, hogy valami, szépet, méltót és maradandót alkossunk.

Nem tudom mit indítottunk el másokban, csak azt tudom, hogy megnyíltak a szívek, és közösen egy olyan időutazáson vettünk részt, ami felébreszti bennünk a szunnyadó tenni akarást. Szavainkból egy kép állt össze mögöttünk, mely tükrözi múltunk, jelenünk. Az előadás alatt Báthori Boglárka és Makranczi Lilla egy porig rombolt utcát festett fel mögénk, míg mi szóval vívtuk csatánk. Majd két pisztoly rajzolódott ki, és a darab végére a két lány leült az alkotás elé, mint egy fotó tárult elénk, a kivégzés jelenete. Ezek vagyunk mi ma is. A jövő pedig rajtunk áll.

„Egy nap arra ébredsz majd, hazugság volt az életed, és aranykalitkába zárták lebutított agyad, hogy a színjátékot észre ne vedd. Egy nap neked is eleged lesz a hallgatásból. Egy nap rájössz sehol sincs már hazád, és döntéseid mások hozzák. Csak egy szám leszel egy papíron, csak egy cédulányi élet, és a nyelved hegyére mászik egy szó, mely belőlünk éled. A te véredben forr a miénk, mi voltunk, most te vagy a jövő, a nemzet, a szabadság.”

A XII.E osztály és Besenyődi Judit

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
Eladó Ház
Eladó kertes ház főúton, 25 méteres utcafronttal, 35...
Tovább >>>
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
NINCS POLL
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2019. november 16.)


    KONYHA
    Hozzávalók a húsgolyóhoz: 1 db vöröshagyma (kisebb), 2 gerezd fokhagyma, 1 csokor petrezselyemzöld, 50 dkg darált sertéscomb, 1 db ...