A modern Szatmárnémeti születése

A Szent István Kör idei első rendezvényeként Boór Béla nyugalmazott tanár Pillanatképek a modern Szatmárnémeti születéséről címmel tartott előadást az RMDSZ szatmárnémeti székházában.

A Szent István Kör Szatmárnémeti város történetéről szóló előadással indította 2018. évi tevékenységét. Boór Béla nyugalmazott tanár Pillanatképek a modern Szatmárnémeti születéséről címmel nyújtott áttekintést a Szatmárnémetiben a kiegyezés után bekövetkezett ugrásszerű fejlődésről és annak tényezőiről, a korabeli sajtóanyagok és archív illusztrációk segítségével. A helyismereti és helytörténeti adalékok mentén kirajzolódott Szatmárnémeti helye a magyar és a tágabb régió egykori városhálózatában, mindennek máig ható tanulságaival. Ritkán történik meg, hogy ennyi érdeklődő jelenjen meg egy történelmi előadáson, a székház előadóterme zsúfoltságig megtelt, még a szomszédos termekben is ültek hallgatók.

Ma már elfogadott tény, hogy az 1867-es kiegyezést követő évtizedek a magyar felemelkedés csodálatos korszakává váltak — kezdte előadását Boór Béla. Magyarország városai akkor nyerték el a mai arculatukat, akkor épült ki az ország út- és vasúthálózata, akkor erősödött meg a népiskolai rendszer, a magyar ipar és mezőgazdaság, a magyar tudomány, nagy változások történtek politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális téren. A kiegyezés idején kilencszáz város volt Magyarországon, s ezek a városok nem voltak alárendelve a megyéknek. Szatmár megye Nagykároly székhellyel működött. Szatmárnémeti nem függött a megyétől, a város működését mégis gátolta az a tény, hogy 1711 után Nagykároly volt a megyeszékhely. Így 1885-ben a Szatmári Pénzügyi Igazgatóságot áthelyezték Nagykárolyba. Szatmárnémeti, bár nem volt megyeszékhely, 1900-ban 26 881 lakosa volt, és számos központi funkciót biztosító intézménnyel rendelkezett. A város fejlődésében előnyt jelentett földrajzi helyzete, emiatt fontos kereskedelmi központtá alakult. A város lakóinak 11,7 százaléka dolgozott kereskedőként. A város fejlődését befolyásolta az is, hogy megyei jogú város volt, de valójában agrár jellegű, az ehhez kapcsolódó kisiparral és kereskedelemmel. Inkább óriásfalunak volt tekinthető, a századforduló idején három emeletes háza volt. A várost az infrastruktúra teljes hiánya jellemezte. A fejlődés nagyon lassan indult, nagy volt a lemaradás, főként a tőkehiány miatt. Az 1900-as évek környékén egy elegánsabb arculatú, lázas kulturális, ipari és kereskedelmi életet élő várossá vált. A fejlődés a vasútépítéssel egy időben kezdődött 1869-ben. 1871-ben a vasúthálózat elérte Nagykárolyt is. Szatmárnémeti vezetősége rögtön felismerte a vasút jelentőségét, és mindent megtett, hogy a város vasúti csomóponttá váljon. Külön vasúti bizottság alakult, amely nagyon sok nehézséggel találkozott. A vasútállomás elkészítése után elkezdődött az utak és az utcák építése, mivel nagyon megnőtt a forgalom. Szatmárnémeti is igyekezett modern várossá fejlődni, amely olyan miliőt biztosít, amelyben boldog polgári életet lehet élni. Mindezek biztosításához pénzre volt szükség, de a pénznél is fontosabb volt a támogató közszellem, a polgárokban lévő erő és akarat, lépést tartva a kor követelményeivel. Nagyon fontos volt, hogy ki a polgármester, és kik kerülnek be a városvezetésbe. Szatmárnémetiben kevés jól működő vállalat jött létre. Boór Béla megemlítette a szatmári gőzmalomtársulást, ami 1869-ben alakult, a Neuschloss-féle gőzfűrészt, ami 1895-ben kezdte el a működését, az 1894-ben beinduló téglagyárat, a Princz testvérek 1906-ban beindult gyárát, a petróleumfinomítót, műtrágyagyárat és más vállalatokat. Az előadó kitért az utak és utcák, valamint az épületek építésére. Előadását képekkel illusztrálta, és korabeli újságcikkekből olvasott fel.

Elek György