×
2024. 03 28.
Csütörtök
Gedeon, Johanna
12 °C
enyhe eső
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.59 RON
100HUF = 1.26 RON
Szatmárnémeti

A mogyoróscsoki-függő toxikológus

2018.09.01 - 19:45
Megosztás:
A mogyoróscsoki-függő toxikológus

A magyar nyelvterület talán legismertebb orvosa, dr. Zacher Gábor két előadást is tart majd Szatmárnémetiben, amelyeken a droghelyzetről, valamint mindennapi függőségeinkről beszél — hiszen nincs is olyan ember, akinek ne lenne valamilyen függősége.

Az RMDSZ Szatmár Megyei Nőszervezete és a Gyöngyszem Egyesület meghívására érkezik Szatmárnémetibe dr. Zacher Gábor toxikológus főorvos, és tart utánozhatatlan stílusában előadást egyrészt a drogfüggőségről, másrészt mindennapi függőségeinkről — hiszen nincs is olyan ember, akinek ne lenne valamilyen (kóros vagy még épp a határmezsgyén mozgó) függősége. S miért épp dr. Zacher Gábort hívták meg? „A függőségek prevenciója miatt. Sajnos rengeteg ember él valamilyen függőséggel, és a számuk egyre nő, viszont még mindig nagyon kevesek hajlandóak beismerni (akár csak önmaguk számára is), hogy függők; segítséget kérni vagy a felajánlott segítséget elfogadni pedig még kevesebben akarják/hajlandóak. Ezért gondoltunk arra: talán könnyebben 'elhiszik', hogy a már kialakult függőséggel foglalkozni kell, illetve jobban odafigyelnek a megelőzésre, ha egy közismert, nemcsak nagy népszerűségnek, de nagy tiszteletnek is örvendő szakember beszél erről. Másrészt úgy gondolom, nála jobban senki nem tudja felhívni a fiatalok figyelmét a drogfüggőség és annak kialakulásának veszélyeire” — magyarázza megkeresésünkre Major Melinda, a nőszervezet elnöke.

Valóban, dr. Zacher — legtöbbször inkább „a Zacher”, hiszen a dr. titulust nem igazán kedveli — neve sokak számára ismerősen cseng, és azok sem tévednek nagyon, akiknek ama bizonyos torta is bevillan a név hallatán, ugyanis dédnagyapja unokatestvére volt Franz Sacher, Metternich herceg udvari cukrásza, a híres desszert megalkotója. Ő azonban neves orvosdinasztiából származik, testvérével együtt ötödik generációs orvosok — igaz, ez nem mindig számított hasznos „örökségnek” a gyermekkorától orvosnak készülő fiatalember számára, ugyanis az egyetemi felvételin a szakemberekből és a párt képviselőiből álló bizottság kerek perec a szemébe mondta, hogy „nincs szükség orvosdinasztiákra”. A sikertelen felvételi után állatgondozónak állt, a Központi Orvostudományi Kutatóintézet laborjában dolgozott, majd a Baross utcai női klinikán, ahol segédápolóként tevékenykedett, hullát szállított, inkubátort takarított, és rengeteget tanult Kiszel János professzor — az első magyarországi koraszülöttosztály megszervezője — kezei alatt. Aztán harmadik nekifutásra (maximális pontszámmal) felvették az orvosi egyetemre, ahol gyorsan rájött: az elméleti tudás elsajátításához szüksége van a gyakorlati tapasztalatra is, ezért műtősfiúként kezdett dolgozni a budapesti Honvédkórházban, s nagyon érdekelni kezdte az általános sebészet, így a csepeli kórház traumatológiai osztályáról sem lehetett elkergetni a 19 éves orvostanhallgatót. Aki úgy mellékesen mentőzni is kezdett, s annyira elkapta a gépszíj, hogy közel két évtizedig abba sem hagyta — az Európai Mentőszolgálat szakmai vezetője is lett közben, s egyre gyakrabban, egyre hangosabban emelte fel szavát a sürgősségi betegellátás helyzetének javításáért, s teszi ezt mind a mai napig, mivel úgy látja: a sürgősségi ellátást sem az orvosok, sem a betegek nem kezelik megfelelően. „Téves az a felfogás, miszerint a sürgősségi ellátás azt jelentené, hogy ha valakit bevisz a mentő a sürgősségire, azonnal elvégzik rajta az összes szükséges vizsgálatot, majd öt percen belül meglesznek az eredmények, és már tolják is a műtőbe. A valóságban teljesen másképp működnek a dolgok, mint mondjuk a Vészhelyzetben, ahol negyvenöt perc alatt betoltak három mellkason szúrt embert, volt két intim jelenet, és néhányszor még lelkiztek is az éjszakai műszakban. Ez nem egy gyorsított útvonal, vagyis ha valaki kap egy időpontot a szakrendelésen endoszkópiára vagy ultrahangra, akkor távolról sem magától értetődő, hogy ezt a sürgősségin soron kívül megcsinálják neki. Nem ez a feladatunk” — magyarázta bő egy hónappal ezelőtt, a Honvédkórház sürgősségi osztályának vezetőjeként. Merthogy augusztus 31-én történt lemondásáig ott dolgozott — persze a toxikológiához sem hűtlenül, ugyanis a mentőhelikopter is rendszeresen oda szállította a mérgezéses eseteket, de mentek a drogosok és az alkoholisták is, akik már ismerik, s akik ott, a sürgősségin a kikapcsolódást jelentették számára.

De hogyan is lett a megszállott, munkamániás baleseti sebészből megszállott toxikológus? Rémálomként: gumiallergiája lett, és nem operálhatott többé. Önsajnálat helyett szakterületet váltott, versenyt futott az idővel és a szakmával, két év alatt utol is érte az utolérhetetlent, de azóta sem lazít, olvasmányainak fele még ma is szakkönyv — s meggyőződéssel vallja: „A gumiallergia voltaképpen óriási mázli volt, ami nélkül most csak egy átlagos traumatológus lennék.” A lehengerlő egyéniség, fantasztikus tudás, humor párosítás minden időben, minden körülmények között a siker felé vezetett, ez alól Zacher sem kivétel, de az újságírók nem csak azért szeretik, mert közérthetően beszél, hanem mert sok orvostól eltérően nem kegygyakorlásnak, hanem feladatának tekinti, hogy szóba álljon a sajtóval — ugyanis réges-rég felismerte már: a média kiválóan alkalmas népnevelésre. Legyen szó drogfogyasztásról, fesztiválozni induló fiatalokról, akik még nagyon nincsenek tisztában saját határaikkal és korlátaikkal, mindennapi függőségekről — amelyektől ő sem mentes: munkamániás, ráadásul mogyoróscsoki- és nikotinfüggő: 15 éves kora óta pipázik, és egy négyszáz darabos pipagyűjteménnyel rendelkezik.