A monarchia bukása, Magyarország szétdarabolása
A történészek és a levéltárosok egyetértenek abban, hogy a száz évvel ezelőtt Szatmárnémetibe bevonult román hadsereg nem béke- és közrendfenntartó szerepet töltött be, hanem Szatmár-Németit és Szatmár megyét integrálta a román államba.
1918 őszén egy kemény katonanép kezéből kihullott a fegyver. Több mint négy véres esztendőn át hadakozott többnyire olyan célokért, amelyekben a magyar nemzeti érdek csak áttételesen volt felfedezhető. Az összeomló Osztrák–Magyar Monarchia romjai temették maguk alá a Magyar Köztársaságot is. Egy kivérzett ország hitét és tisztánlátás erényét vesztett, felocsúdni képtelen nép ölbe tett kézzel várta, hogy beteljesedjen a sorsa.
Száz éve, 1919 húsvétján vonult be a román hadsereg Szatmárnémetibe. Ennek az eseménynek a körülményeiről rendezett történelmi előadást szombaton az RMDSZ szatmárnémeti szervezete, valamint a Szent István Kör a Szatmár-Németi Református Egyházközség gyülekezeti termében.
Gottfried Barna (főlevéltáros, MNL Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltára) Kísérlet a területi integritás fegyveres védelmére, a Székely Hadosztály; dr. Nagy Szabolcs (igazgatóhelyettes, MNL Veszprém Megyei Levéltára) Árulás vagy ellehetetlenülés? A Székely Hadosztály és a tanácsköztársaság címmel tartott előadást.
Az előadók elmondták, hogy Székely Hadosztály volt a neve annak a katonai egységnek, amelyet 1918. december 1. után az Erdélybe betört román csapatok elleni védekezésként hoztak létre Kolozsváron, Lukács Béla nyugalmazott altábornagy kezdeményezésére, a Kolozsvári Hadosztály együtt maradt törzséből (a 38. magyar hadosztály székely katonáiból), amelyhez csatlakoztak a Kratochvil Károly parancsnoksága alatt Erdélyben szerveződött alakulatok. A létszám négyszáz tiszt és négyezer közlegény. A 38. hadosztály 1919 januárjában saját kérésére felvehette a Székely Hadosztály nevet, majd Székely Különítménnyé nevezték át. Az erdélyi fronton az egyetlen jól felszerelt, harcképes magyar katonai erő volt, amely harcolt a román hódítók ellen. Az alakulat legnagyobb létszáma 649 tiszt, 12 438 fős legénység, 68 löveg és egy repülőosztály volt. A hadosztály parancsnoka Kratochvil Károly, vezérkari főnöke Siménfalvy Károly vezérkari őrnagy lett. A Székely Hadosztály is, mint minden hadsereg, egy végrehajtó erő volt, a politika irányította, a politikától kapott parancsokat hajtotta végre. A tanácsköztársaság és az őszirózsás forradalom idején nem voltak egyértelmű utasítások. A Székely Hadosztálynak a tanácsköztársaság vezetői és a támadó román hadsereg között kellett lavíroznia.
A Szamos című lap március 4-i száma beszámolt Károlyi Mihály miniszterelnök Szatmárnémeti látogatásáról. A miniszterelnök ugyanis március 2-án meglátogatta a Székely Hadosztály ott állomásozó egységeit a barátkozás jegyében. A látogatás célja a kormány és a Székely Hadosztály közötti feszült viszony rendezése volt, ötletgazdája Gottfried szerint Nagy Vince belügyminiszter, Szatmárnémeti korábbi polgármestere volt. A történész úgy véli, a Katonatanács vezetése Pogány Józseffel az élen nem volt érdekelt abban, hogy a kormány és a Székely Hadosztály közötti ellentétek feloldódjanak, mivel Pogányék világforradalmi céljai nem örvendtek széles körű támogatásnak a hadosztály körében.
Dr. Szőcs Péter, a Szent István Kör elnöke az amúgy tudományos és szakmai előadásokat összegezve elmondta, hogy a Székely Hadosztály szatmárnémeti tartózkodásáról és szerepéről kevés írott forrás maradt fenn, az akkori újságcikkekre sem lehet hivatkozni, mert a sajtó szigorúan cenzúrázva volt. A konkrét adatok hiánya miatt nehéz hitelesen feltárni az akkor történteket. A románok az akkori hivatalos dokumentumok alapján írják a korszak történetét; Szőcs szerint jó lenne, ha leülnének magyarországi levéltárosokkal is, hogy bizonyos dolgokban egyeztessenek. Magyarországon a jobboldali történészek és politikusok körében egyértelmű volt sokáig, hogy a Székely Hadosztály elárulta Magyarországot és a magyarságot. Ez az álláspont a románok előtti fegyverletételből következtethető ki. Sokan beismerték, beismerik ma is, hogy a Székely Hadosztály nem tudta visszaverni a románokat, önpusztítás lett volna minden további próbálkozás. Volt egy másik lehetőség is, csatlakozhattak volna a vörös hadsereghez, vagy azok előtt kapitulálhattak volna, de semmiképpen nem a románok előtt.
Dr. Szőcs Péter Levente kiemelte, hogy Magyarország területi feldarabolásának ellenállni csak erő felmutatásával lehetett volna. Ennek egyik jelentős kísérlete volt a Székely Hadosztály felállítása, az erők felmutatása és annak az esélye, hogy legalább a magyarlakta területeket megtartsák a magyar állam keretében. Ennek az egyik jelentős kísérletnek a sorsáról szólt a két előadás, kimutatva azt, hogy hiába van egy hadászati szempontból csekély csapat, ha nincs mögötte az a politikai erő, az a hátország, ami a kitartást és a sikeres ellenállást lehetővé teszi. A maga részéről a politikum sem volt elég professzionális, mivel nem tudta felhasználni azt az egyetlen ütőképes erőt, amit professzionizmus szempontjából még katonaságnak lehetett tekinteni. Ezek a problémák vezettek oda, hogy a kelet-magyarországi sáv is elveszett. Még mindig nem ismerjük eléggé az 1919. március-áprilisi eseményeket, amelyek Nagyváradon és Szatmárnémetiben zajlottak (Arad és Temesvár akkor már szerb, illetve francia megszállás alatt volt). A proletárdiktatúra keretében nemcsak a városi és az egyházi vagyon volt lefoglalva, hanem a magánvagyonok is. Élelmiszer-beszolgáltatási kötelezettség volt, ruházati cikkeket és más javakat is begyűjtöttek. Ezek a gyűjtések nem a szociális igazság jegyében történtek, hanem nagyon jól kigondolva, a direktórium által kinevezett bizottságok utasítására: egy vargasegéd, egy szökött katona, azaz egy kinevezett személy beállított a régi elit házába, ott felleltározták a készleteket, lefoglalták a szobákat a beszállásoláshoz stb. Nemcsak az elitet próbálták megfélemlíteni, hanem a gazdálkodó embereket is; akik rendelkeztek állatállománnyal, azoktól lefoglalták azt élelmezési célokból, a tavaszi szántás ideje alatt elvitték az ökröket és a lovakat stb. Olyan események zajlottak, amelyek nem a konszolidált működést biztosították, hanem felbolygatták a társadalmat, közben harminc-negyven kilométerre zajlott a háború, ahol próbálták az országot megvédeni.
Szatmárnémetiben a bolydulás után a direktórium félreállította a volt polgármestert. Az alatt a néhány nap alatt, amíg a román csapatok Szinérváraljától eljutottak Mátészalkáig, a románok a Székely Hadosztály karhatalmi erejének a felhasználásával, abban a hitben, hogy a román megszálló csapatok és nem a román államnak a képviselői, a békeszerződésig fenntartják a rendet. Lénárd István polgármester ebben a tudatban üdvözölte az érkező román csapatokat, hogy azok fenntartják a rendet, és Szatmárnémeti megszabadul a bolsevik terrortól. Ez Károlyi Mihálynak a szellemiségére utal. A román csapatok vasárnap vonultak be, s már másnap, hétfőn összeült a városi közgyűlés, és Lénárd István helyét Ferencz Ágoston pénzügyi előadó vette át, Lénárd helyettesként maradt meg; ettől kezdve a jegyzőkönyveket is román nyelven írták. A következő ülésen a Román Nemzeti Tanács megbízottjait nevezték ki az összes meghatározó cégnél és intézménynél. Néhány hét múlva az összes köztisztviselő le kellett tegye az esküt a román államra. A román hadsereg nem béke- és közrendfenntartó szerepet kapott, hanem integrálta Szatmárnémetit és Szatmár vármegyét is a román államba — mutattak rá az előadók.
Elek György
