A múlt ismerete nemzettudat érlelő

A Szent István Kör meghívásának eleget téve, dr. Révész László régész, a Szegedi Tudományegyetem docense ma, Szent István király ünnepén, a honfoglaló magyarság régészeti hagyatékáról tart előadást. Helyszín a Református Gimnázium, kezdési időpont 17 óra.

— Hogyan lett régész, történészként miért épp ezt a szakterületet választotta?

— Már gyerekkoromban is mindig történelemmel szerettem volna foglalkozni, de annak mindig egy olyan ága érdekelt, amit gyakorlatban is lehet művelni, nem csak levéltárban, vagy esetleg a katedra mellett, így adódott a lehetőség, hogy régész legyek, ráadásul még egyetemi hallgatóként a honfoglalás korának kutatását választottam. Sikerült kapcsolatba kerülni kiváló szakemberekkel, tanárom volt Fodor István, a Nemzeti Múzeumból Dienes István, akiktől nagyon sok mindent tanultam.

— Úgy tudom kapcsolata volt László Gyulával is.

— Én nem vagyok László Gyula tanítványa, Szegeden végeztem, természetesen ismertem Gyula bácsit, beszélgettünk is elég sokat. A nyolcvanas–kilencvenes években kétszáz–kétszázötven régész volt összesen Magyarországon, gyakorlatilag mindenki mindenkit ismert. Én a pályámat Miskolcon kezdtem, utána a Nemzeti Múzeumba kerültem a régészeti osztály vezetője lettem, annak az osztálynak a vezetője, amelyiknek a megalapítója és az első osztályvezetője 1953-ban László Gyula volt. Volt abban az időszakban egy nagyon kedves szokás, hogy Gyula bácsi születésnapján, minden év március 14-én a tanítványai és tisztelői összegyűltek, és a Nemzeti Múzeumban egy kis koccintást rendeztek a tiszteletére, ami beszélgetéssel, történetek mesélésével folytatódott. Én ezeknek a találkozóknak a kapcsán kerültem közelebb hozzá, aztán később, 1995–96-ban csináltunk egy nagy honfoglalás kori kiállítást, amelyen László Gyula is nyilatkozott a televíziónak. Ezt követően, de más hasonló események után is, az ő szobájában — ami most az én szobám — pihent meg és egy–egy üveg bor mellett nagyon sok mindenről elbeszélgettünk.

— Miért fontos az ön számára a honfoglalás és az államalapítás történetének megismerése és megismertetése?

— Én úgy gondolom, hogy ez az időszak a magyar történelemnek az egyik legfontosabb és sorsfordító eseménye. Gondoljunk bele, hogy tulajdonképpen előtte már sok ezer éven keresztül nagyon sok nép költözött a Kárpát–medencébe, és rövidebb–hosszabb itt tartózkodás után eltűntek, egyiknek sem sikerült államot alapítani. Ebből a szempontból a magyar honfoglalás és a magyar államalapítás egy történelmi különlegesség, és én azt gondolom, hogy ha akkor nem áll egy olyan tehetséges dinasztia az ország élén, és nincsenek határozott elképzeléseik arról, hogy az adott, és egyébként nagyon nehéz körülmények között mit kell tenni, akkor a magyarság is felmorzsolódott volna. Én úgy gondolom, hogy ez egy olyan történelmi példa, amiből a kései utódok is nagyon sokat tanulhatnak és ebből minél többet át kell adni nekik.

— Ez így van, de az iskolákban egyre kevesebbet foglalkoznak történelemtanítással.

— Megmondom őszintén, engem is nagyon elszomorít, és én ezt a tendenciát rendkívül károsnak tekintem. Ha egy nemzet fiai nem ismerik a saját gyökerüket, a saját történelmüket, a saját hagyományaikat, akkor az a nemzet halálra van ítélve. Akkor nincs ami összetartsa őket. Hogyha ezt elvesszük tőlük, és nem fordítunk a történelemoktatásra megfelelő pénzt és energiát, akkor ez nemcsak hosszú, hanem rövid távon is óriási károkat tud okozni. A közelmúltban én teljesen megdöbbenve olvastam egy politikusnak a nyilatkozatát, aki olyasmit mondott, hogy igazit a műszaki és természettudományok teremtenek, a bölcsészet csak szebbé teszi az életet, de közvetlen hasznot nem hoz. Ez, véleményem szerint egy eget rengető ostobaság. Ilyet nem szabadna megengedni. Nem lehet a szigorú pénzügyi alapokon és a szűk gazdaságosság szemszögén keresztül mérni valaminek a hasznosságát és a szükségességét. Most mondok egy konkrét példát. Volt ez a Skultéty nevű nagyon híres magyar huszár, akinek a sírját Aradon a szlovákok kiásták, a hamvait elvitték Szlovákiába, és azóta, mint szlovák nemzeti hőst aposztrofálják. Kitört a botrány Magyarországon, mindenki történészek után kiáltott, hogy mondjuk meg az igazságot, ki volt ez az ember. Tudni kell azt, hogy egy történészt kinevelni sok évtizedes oktatási és kutatási eredmények alapján lehet, nem lehet a szegről leakasztani. Ha ezt a folyamatot megakasztjuk, akkor a jövőben sorozatosan fognak ilyen esetek előfordulni és el fogják lopni a történelmünket.

Határon túl

— Hogyan látja ön az anyaország határain kívül élő magyarság helyzetét, mit lehetne tenni, hogy megmaradjanak magyarnak és ragaszkodjanak nemzetükhöz, ismerjék meg múltjukat, és arra építve neveljék gyermekeiket?

— Én úgy látom, hogy a megoldásnak kettős gyökere van. Először is szeretném előrebocsátani azt, hogy én mindig nagyon veszélyesnek tartom, ha az anyaországi magyarok mondják meg a határon túli magyaroknak, hogy nekik mit kellene tenni, hiszen azt ők tudják a legjobban. A napi dolgokba nem kellene beleszólni, mert az káros, és a kívülről jöttek, olykor hályogkovács megoldásai nagy károkat tudnak okozni. Tehát, én azt gondolom, ahhoz, hogy egy közösség megmaradjon a saját lakóhelyén, két dolog kell: anyagi, gazdasági biztonság — megfelelő munkahelyek, a megélhetés biztosított legyen —, másrészt pedig nagyon fontosnak tartom az értelmiségiek tevékenységét, akik az identitástudatukat, az értékeiket segítenek megőrizni, továbbvinni, átadni az utódoknak, mert csakis kizárólag ezen módon lehet egy olyan újabb fiatal nemzedéket felnevelni, aki büszke az erdélyiségére, a partiumiságára, és nem akar mindenáron pusztán anyagi okokból odébbállni, nem válik gyökértelenné, egyszerűen tudatosítani kell az emberekben azokat a szálakat, amelyek odakötik őket, ezeket minden erővel erősíteni kell. Én azt gondolom, hogy aki ebben tenni tud, annak meg kell tennie a maga helyén mindent, hogy ez a folyamat erősödjön.

Sajnos nagyon sok szülő nem foglalkozik ezzel. Azt kell mondanom, hogy a mai szülők nagy részét sem úgy nevelték, ahogyan kellett volna. Engem mindig meglepett, sőt megdöbbentett az, amikor a nyolcvanas–kilencvenes években azt hallottam, hogy református lelkészek hagyják ott a nyájukat és telepednek át a jobb létért. Az a pásztor, aki otthagyja a nyáját, az nem pásztor, az egy csavargó. A magára hagyott nyáj szétszéled.

— Az utóbbi időszakban egyre többen foglalkoznak történelemkutatással, gyakran olyan személyek is, akik nem igazán tudományos kutatásokra alapozva meg akarják változtatni a magyarság eredetéről szóló történeteket. Erről mi az ön véleménye?

— A magyar őstörténet olyan dolog, mint a foci, amiről mindenki azt gondolja, hogy ért hozzá. A történészé és a régészé is egy szakma. Mint minden szakmának, ennek is megvannak a maga mesterségbeli fogásai. A mienket úgy hívják, hogy forrástechnika, tehát, hogy a rendelkezésünkre álló írott vagy tárgyi emlékanyagot a tudomány szabályai szerint próbáljuk meg értékelni. Aki betartja a szabályokat és úgy dolgozik, az történész vagy régész, aki nem tartja be, az műkedvelő. Gyakorlatilag nagyon könnyedén átugranak ezeknek az elméleteknek a kiagyalói kilométereknek a százain vagy ezrein, éveknek a százain vagy ezrein, és a rendelkezésre álló adatokból többnyire csak azokat szemezgetik ki, azokat is sokszor eltorzítva, amelyek az ő teóriájuknak megfelelnek. Így egy valódi kutató nem járhat el, éppen ezért az ilyen elképzeléseket én a magam részéről meglehetősen fenntartással fogadom, és ráadásul olyan légből kapott dolgokkal is operálnak, mint a magyar rovásírásos emlékek, amik nem léteznek. Vannak jó szándékú amatőrök és vannak sarlatánok is ezek között.

— Miről hallunk a keddi előadáson?

— A magyar honfoglalás és államalapítás kora kutatásának a legújabb eredményeiről fogok beszélni, elsősorban régész szemszögből. Mi igyekszünk minél többet megtenni, hogy a határon túl élő magyarság történelmi tudatát erősítsük, éppen ezért a Szegedi Egyetemen kiadtuk Gál Ervin erdélyi magyar szerző munkáját, ami Erdély, Partium és Bánság összes 10. és 11. századi régészeti lelőhelyét és azok értékelését foglalja magába. Ez egy korszakos jelentőségű munka, amiről szintén beszélni fogok.

Elek György