×
2024. 04 19.
Péntek
Emma
3 °C
erős felhőzet
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.66 RON
100HUF = 1.26 RON
Vidék

A munkának megvan a jutalma

2017.07.20 - 10:16
Megosztás:
A munkának megvan a jutalma

Ötvenöt olyan börvelyi lakos kirándulhatott múlt héten Budapestre, akik az elmúlt időszakban mindig szívesen álltak oda önkéntesként a polgármesteri hivatal és a helyi RMDSZ ügyei mellé.

Börvelyben a jó munka jutalma a gyümölcs, illetve jelen esetben a jutalomkirándulás volt az, amellyel a polgármester szerette volna meghálálni azoknak a lakosoknak az állandó támogatását, akik egyetlen szóra mindig a polgármesteri hivatal vagy a helyi RMDSZ ügyei mellett állva kiveszik a részüket a közösségi programok megszervezéséből. Minden eddigi rendezvény önkéntesek segítségével valósult meg, ezért azok, akik például tavaly a község 800. évfordulójának ünnepélyén segédkeztek, vagy a családi napokon, a böllérversenyen vagy bármilyen más helyi rendezvényen a szervezők mellé álltak, úgy sátorépítéssel, ételkészítéssel vagy más önkéntes szolgálattal, jutalomkiránduláson vehettek részt Budapesten.

Kiss Zoltán börvelyi polgármester szervezésében, Demján Sándor börvelyi származású, Magyarországon élő üzletember támogatásával pedig össze is jött ez az utazás a helyiek nagy örömére.

Még a választások idején elhangzott a polgármester ígérete, hogy amint lehetőség adódik, a hála nem marad el a faluközösség számára, hiszen vannak olyan személyek, akik mindig odaállnak és végzik alázatos munkájukat a köz javára.

A remek ötletet felkarolva Demján Sándor 500 000 forinttal, illetve a szervezésben való segédkezéssel járult hozzá az 55 börvelyi személy kirándulásához, akik számára valódi élménnyé is vált ez a kétnapos utazás.

Július 11-én, kedden kelt útra a csapat, megcélozva Budapestet. A helyszínre megérkezve a magyar parlament előtt már várta őket a helyi fogadóbizottság, és máris megkezdődhetett az országháza csodálatos épületének meglátogatása. A börvelyi turisták idegenvezetővel ellátott csoporttúrán vehettek részt, megcsodálva a parlament impozáns méreteit az odabent zajló állandó és aktuális kiállításokkal.

„A magyar parlamentet minden magyar embernek látnia kell” — vallja Kiss Zoltán polgármester, aki nyolc hónapos egyeztetés és szervezés árán tudott minden részletet elintézni annak érdekében, hogy a községet képviselő börvelyiek számára igazi élmény legyen ez a kirándulás. Elmondása szerint sokan talán soha nem jártak még Budapesten, ezért voltak, akik számára életre szóló élményt jelentett ez az utazás.

Az országház után a budai várat, a Szent István-bazilikát, a Gellért-hegyet, a Citadellát, a Halászbástyát, a Római-partot, illetve a Korda filmstúdiókat is meglátogatták, utóbbiban két lenyűgöző stúdió díszletei között is sétálhattak a börvelyiek.

A kedd éjszakai szállásukat Demján Sándor jóvoltából egy bicseki panzióban foglalhatták el az utazók, ahol kedd este vacsorát, szerda reggel pedig reggelit kaptak. Szerdán további városnézéssel telt a délelőtt, majd délután buszra szállva hazaindultak Börvelybe.