×
2024. 04 19.
Péntek
Emma
12 °C
tiszta égbolt
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.67 RON
100HUF = 1.26 RON
Olvasó hangja

A nagy átverés

2016.05.01 - 13:38
Megosztás:
A nagy átverés

A XX. század egyik legnagyobb, máig is tartó szemfényvesztése a koleszterin-mítosz gátlástalan és erkölcstelen kiötlése volt, olyan nagy blöff, hogy az a kisember szemében a legnagyobb tudományosságnak tűnt. Ezt a gyógyszeripar (maffia) életeken is átgázoló pénzsóvárgása szülte, jól kigondolt forgatókönyv szerint, vélhetően komoly tudósok és lélektanászok közreműködésével. És bár a koleszterin üldözésének perdöntő tudományos indoklása a mai napig is várat magára, az elmúlt évtizedekben százmilliárdokat költöttek ez irányú kutatásokra, kezelésekre, a megrémített emberek pedig gyógyszerekre, degeszre tömve a koleszterin-legenda szülőinek a zsebeit. A múlt század 60-as éveiben az USA és Európa gyógyszeriparai felocsúdtak a háború utáni állapotokból, és lassan nagy pénzek halmozódtak fel bennük, amit valahova be kellett fektetni. Nem csoda, hogy akkor ütötte fel a fejét a mind féktelenebb koleszterin elleni őrület, az emberek rémülten hallották és hitték is el, hogy a koleszterin és a telített zsírsavak „gyilkosok”, az infarktus és agyi balesetek fő okozói, százmilliók kezdték sanyargatni magukat válogatott diétákkal emiatt. A koleszterin bűnét harsogták a reklámok, a média, és mind több szaktekintély is, anélkül, hogy komoly és meggyőző tudományos vizsgálatok álltak volna e mögött. Folyt erre a sok pénz a háttérből, és senki sem akadékoskodott, ezért a ma dolgozó orvosok is valamennyien koleszterinellenes szellemben nevelkedtek fel. Elindult a lavina, a páni koleszterinrémület, a veszély Damoklész kardjaként ott lebegett a civilizáció felett, annyira, hogy a szalonnázóra már úgy néztek, mint egy öngyilkosra. A zsírból, vajból, tejfölből „méreg” lett, a tojásból meg „koleszterinbomba”, ugyanakkor az olajat és a margarint az emberiség megmentőjének nevezték ki. Érdekes, hogy ezalatt a gyógyszeriparból nagy pénzek vándoroltak az olaj-előállító, a koleszterinmentes élelmiszereket készítő és a margarint gyártó iparba, vélhetően fiadzani.

1987-ben aztán megmentőként, messiásként, a koleszterinveszély csodaszereként megjelentek a sztatinok, és veszélyeiket elhallgatva, teleharsogták velük a világot. Százmilliónyian használják ezeket ma is, a legtöbb szív- és cukorbetegségnél is kötelező a szedésük, nem csoda, hogy 2015-ben például a hozadékuk húszmilliárd dollár volt. A nem használókat sajnos máig is a nagyobb haláleséllyel riogatják az orvosok is. Pedig mára már nagyon is tudható, hogy a sztatinok csökkentik a májban a koleszterinszintézist, főleg a HDL-ét, és ezáltal immungyengeséget, májkárosodást, izomsorvadást, meddőséget, libidó-zavarokat, nemi szervi daganatokat, csontritkulást, agyi zavarokat, elbutulást, emésztőrendszeri bajokat, korai öregedést, bőr-, haj- és körömelváltozásokat, de akár hirtelen halált is okozhatnak (1:1 000 000). A sztatinok használata beavatkozás ezért a szervezet rendjébe. A gyógyszert azonban el kell adni bármi áron, nagyon sötét mellékutcája ez civilizációnknak.

Már a 80-as évektől, komoly kutatók százezreken végzett megfigyelése alapján mind több ellenérve van a koleszterinvétségnek, de a cáfolatokat nem díjazzák, sőt, és pláne nem népszerűsítik, gyógyszercégek fizette szakmai tanácskozásokon semmiképp. Ilyen adatokhoz orvos is csak nehezen jut hozzá. Mára már bizonyos, hogy a zsírt evők közt nem gyakoribbak a szív- és érbajok, mint a nem evőknél, a koleszterindiétázóknál viszont jóval gyakoribbak! A tojás- és vajevőknél 25%-kal csökken az infarktus esélye, a margarint fogyasztóknál viszont 25%-kal nő! A zsírtól több lesz a HDL! A koleszterin nem oka az érelmeszesedésnek, hanem csak mellékszereplője, az LDL rárakódhat a már eleve beteg, gyulladásos érfalra, de még azt is visszaszállíthatja a májba lebontásra a kellő mennyiségű HDL! A vegetáriánusoknak is lehet magas koleszterinszintje! Az étkezés csak 5–7%-ban befolyásolja +/- a koleszterinszintet! Ez ügyekben nagyon tanulságos belelapozgatni U. Ravnskov Koleszterinmítoszok c. elhíresült könyvébe (2002) is. Nagyon sajnálatos, hogy e sok adattal a kézben is roppant nehéz dolog a mammont kikezdeni, ellene tenni pedig szinte lehetetlen, a manipulált tudomány már az ő oldalán áll, és a pénz uralkodik a világon mindenekfelett.

A koleszterin anyagcserénk fontos és hasznos résztvevője, az agy, az ideghüvelyek és sejthártyák alkotóeleme, a zsírsavak, a nemi és szteroid hormonok alapanyaga, még betegségek elleni védőhatása is van, főleg idős- és gyermekkorban. Napfény hatására koleszterinből készíti a szervezet a D3-vitamint. A keringő koleszterin (HDL és LDL) 80–90%-át a máj termeli, a többi lehet külső eredetű, de a mellékvesék, a nemi mirigyek, a bőr és az ütőerek is szintetizálják. Székrekedéskor a zsírsavak visszaszívódnak, és újból koleszterinné alakulnak. A koleszterin segíti az immunrendszert, fokozza a szervezet harckészségét, a szabályzórendszer akkor emeli a szintjét, ha valami ellen védekezni kell. A magas koleszterinszint következmény hát, jelenleg ezt a következményt kezelik, rémületet keltve a nem engedelmeskedőkben, és mellőzve a kevésbé tejelő kiváltó okokat. A civilizációs ártalmak tömkelege, a mozgás- és oxigénhiány, a rendetlen és egyoldalú étkezés, a szabad gyökök oxidatív károsításai, a szervezetbe bekerülő nikotin és nagy mennyiségű alkohol, a sok só vagy a sóhiány, a mérgek és vegyszerek, de a cukor is rendszerint gyulladással járó kóros érelváltozásokat okoz. Az ezután lerakódó koleszterinnek (LDL) csak másodlagos szerepe van, olyan ez is, mint a sebfertőzés, ha nincs seb, nincs fertőzés sem. A magas koleszterinszint kis százalékban genetikai hibákból is eredhet, ilyenkor sajnos gyógyszert kell szedni, egyébként a koleszterin-háztartás rendben tartása mozgás és életmód kérdése. Aki vevő erre, az kiegyensúlyozott étkezéssel (hal is!) koleszterintartalmú ételeket is ehet nyugodtan. A mai józan koleszterin-gondolkozás szerint sütni mangalica-, liba- és kacsazsírral, valamint kókusz-, pálma-, repce- és olíva olajjal helyes, a napraforgóolajban hő hatására mérgező transzzsírsavak keletkeznek, ilyenek vannak a margarinban is. A napraforgó-, olíva-, tökmag- és kukoricaolaj főleg nyersen egészséges, és így az olajos magvak, a dió, mogyoró, mandula, a napraforgó- és tökmag is. A koleszterin-háztartásra előnyös hatást gyakorol a napi egy pohár bor, a vöröshagyma, a grapefruit és a halzsír fogyasztása, valamint a nikotinsavtartalmú (ez HDL képző) csirke- és borjúhús, makréla, pisztráng és lazac „szeretése”. Nem kell hát önsanyargatással élni és koleszterin-rémekkel álmodni!

Igaz, hogy mindezekről a másik oldalon álló azt is írhatná, hogy: hogyan vezeti a koleszterin-biznisz az orránál fogva a világot? Bízzunk benne, hogy csak egy ideig!

 

Tisztelettel,

Dr. Zagyva Miklós