A Nagy Kazán-szorosban újra felavatták Széchenyi István emléktábláját
Utoljára módositva: 2018-05-27 00:17:33

A Nagy Kazán-szoros romániai oldalán szombaton újra felavatták a Duna e szakaszát hajózhatóvá tevő Széchenyi István emléktábláját. A Duna vizéről látható több négyzetméteres tábla azon a helyen került egy sziklafalra, ahol a Magyar Mérnök- és Építész-Egylet által 1885-ben állított, de a Vaskapu 1 vízi erőmű megépítése után víz alá került Széchenyi-tábla állt.

A táblát a Magyar Hajózásért Egyesület állította újra a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával. Az egyesület az elmúlt években több kisebb méretű Széchenyi-táblát helyezett ki a sziklafalra, ezeket azonban ismeretlenek rendre eltüntették. A most kihelyezett nagy méretű tábla román és angol nyelvű szöveget is tartalmaz. Felavatásának kétnyelvű ceremóniáján részt vettek a román hatóságok képviselői is.

A Roham nevű hajón tartott szombati avatóünnepségen Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete felidézte: Széchenyi István az 1830-as években felismerte, hogy a Duna fontos kereskedelmi útvonallá válhat azt követően, hogy a török birodalmat arra kötelezték a nagyhatalmak, hogy nyissa meg tengerszorosait. A biztonságos dunai hajózáshoz azonban szabályozni kellett a folyamot, ki kellett robbantani a Vaskapu-szoros víz alatti szikláit.

A nagykövet emlékeztetett rá: miközben Széchenyi a Duna szabályozását szervezte, heves vitákat folytatott például Kossuth Lajossal. Utóbbi elmagyarosította volna Magyarország más népeit Széchenyi viszont úgy vélte, hogy a magyarokkal együtt élő népeknek kialakult identitásuk van, és ezt tiszteletben kell tartani. Zákonyi Botond szerint Széchenyi egykori eszméire az erdélyi magyarság is hivatkozhat, amikor közösségként kíván megnyilvánulni Romániában, és közösségi intézményekre tart igényt.

Brendus Réka, a miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkárságának a főosztályvezetője elmondta: amikor Széchenyi 188 évvel ezelőtt a Desdemonán a Vaskapuhoz hajózott, nem magyar, nem szerb, nem bolgár és nem román érdeket képviselt, hanem a régió fejlődésének a közös érdekét. “Az emlékét idéző tábla a habok alatt maradt, az ő igazát azonban a történelem a felszínre hozta” – fogalmazott.

Barátki Félix mérnök, a Vaskapu Nemzeti Park képviselője reményét fejezte ki, hogy a Széchenyi-tábla turistalátványossággá válik, és a hajós vagy csónakos vízi kirándulások szervezői meg fognak állni mellette, hogy elmondják a Duna szabályozásának a történetét.

Jáki Gábor, a Magyar Hajózásért Egyesület elnöke elmondta: a hajósok pontosan tudják, hogy a vízen egymást segíteniük kell. Azt kívánta, hogy a kölcsönös segítségnyújtás szelleme a parton is meghonosodjék.

A 600 kilogrammos emléktáblát – melyet székelyudvarhelyi alpinisták szereltek fel a sziklafalra – Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) püspöke, és Pál József-Csaba a Temesvári Római Katolikus Egyházmegye kinevezett püspöke áldotta meg. Az ünnepség végén a szervezők koszorúkat dobtak a Duna vizébe.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
A királynő kutyája
Ma, 15:00
A brit monarchia nagy napra ébredt, mikor Fülöp herceg egy csöpp corgival ajándékozta meg II. Erzsébetet, a híresen kutyabarát királynőt. A Buckingham palota eddig is az ugatástól volt hangos, de most az új jövevény, az izgága, rosszcsont, és irtó cuki Rex minden szabályt felrúg, amit négy tappancs csak felrúghat. Egyik csíny követi a másikat, de a bájos pofinak senki nem tud ellenállni. Ám mikor egy véletlen folytán Rex az utcára kerül, a luxus élet tovaszáll és hirtelen minden a feje tetejére
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Marvel kapitány
Ma, 16:50
A Marvel Studios az 1990-es években játszódó filmje, a Marvel Kapitány egy teljesen új kaland a Marvel mozis univerzumának eddig nem ismert periódusából, amely Carol Danverst követi nyomon. Mikor egy két idegen faj közötti galaktikus háború eléri a Földet, Danvers néhány szövetségessel együtt az események forgatagában találja magát, s hamarosan a világegyetem egyik legerősebb hősévé válik.
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Bazi nagy francia lagzik 2.
Ma, 19:10
A Verneuil család ismét visszatér! Claude és Maria Verneuil újabb nehézséggel szembesül. Négy vejük, Rachid, David, Chao és Charles úgy döntenek, hogy családjaikkal együtt külföldön próbálnak szerencsét. Claude és Marie el sem tudják képzelni, hogy távol legyenek szeretteiktől, ezért mindent elkövetnek, hogy visszatartsák őket a költözéstől…
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Szoktál-e méregteleníteni tavasszal?
Ünnepek után kell egy kis diéta
Mindig tartok néhány napos böjtöt, hogy kitisztuljon a szervezet
Fontos a méregtelenítés tavasszal, készülni kell a nyárra
Nem fogllkozom ilyesmivel
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2019. március 19.)


    KONYHA
      Hozzávalók: 40 dkg spenót (fagyasztott) bors só fokhagyma 4 dkg vaj 4 dkg liszt 7,5 dl tej szerecsendió ...