A nők elleni erőszak Néma Tanúi

November 18-án és 19-én egy nem megszokott kiállítás helyszíne lesz a filharmónia előcsarnoka: a Néma Tanúk a családon belüli erőszak során meggyilkolt nőknek állítanak emléket. S nem véletlenül ott, ugyanis Vujity Tvrtko a NEEEM egyik támogatója.

A családon belüli erőszak áldozatainak száma soha nem ismert, nemhogy pontosan, de még csak megközelítőleg sem, hiszen az a pár ezer eset, ami évente a rendőrség/segélyszervezetek tudomására jut, alig a jéghegy csúcsának töredéke — tragikus módon egyetlen, többé-kevésbé pontos nyilvántartás létezik: a párkapcsolati erőszak következtében meggyilkolt nők száma. Nekik állítanak emléket a Néma Tanúk — ezek a tűzpiros, életnagyságú sziluettek, amelyeken egy-egy elhunyt áldozat neve és meggyilkolásának körülményei vannak feltüntetve; ugyanakkor arra is felhívva a figyelmet, hogy a gyilkosságok majd' mindig megelőzhetők, amennyiben a bántalmazott nők és gyermekek megfelelő segítséget kapnak környezetüktől és az ellátórendszertől, ahová segítségért fordulnak. A kiállítást a budapesti Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület (NANE) jóvoltából az RMDSZ szatmárnémeti nőszervezete hozza el Szatmárra, és nem véletlen, hogy a megnyitóra november 18-án, szombaton 17 órakor, Vujity Tvrtko előadását megelőzően kerül sor — ugyanis Tvrtko az RMDSZ Nőszervezete által indított NEEEM (Nők Elleni Erőszak Elleni Mozgalom) egyik támogatója, annál is inkább, mivel világ körüli utazásai során a különlegességek, szépségek és érdekességek mellett a nők bántalmazásának legkülönbözőbb formáival is szembesült.

Romániában az elmúlt két évben 328 nő lehelte ki lelkét „szeretett társa” keze nyomán (átlagosan évente 165–170 nőt gyilkol meg férje/partnere, s az áldozatok száma hat évvel ezelőtt, 2011-ben volt a legalacsonyabb: 138), míg Magyarországon évente 40–70 közötti a halálos áldozatok száma. Élete során minden ötödik nőt fizikailag is bántalmaz a partnere (nálunk minden negyediket), és ezek a nők jelenleg is életveszélyben vannak — nekik, rajtuk igyekszik segíteni, főleg egyéni segítségnyújtással a NANE, melynek működéséről Balogh Zsófiát kérdeztük.

— Több mint két évtizede működik az egyesület, s bár a Néma Tanúk az életüket vesztett nőknek állítanak emléket, de van-e valamiféle összesítés, hogy ezekben az években hány bántalmazott nőnek/gyermeknek segítettek kilépni az ördögi körből, kapnak-e valamiféle visszajelzést?

— A NANE 1994 óta működik, és a családon belüli erőszak áldozatainak segítségére működtetjük telefonos segélyvonalunkat, amelyet főként bántalmazott nők és hozzátartozóik hívnak. Ezenkívül szakemberképzési, szakpolitikai és sok egyéb tevékenységet is folytatunk, amelyekkel a prevenció szintjén próbálunk hatni. Nehéz megmondani, hogy pontosan hány nőnek sikerült végül kilépnie a bántalmazóval való kapcsolatból, mert a segélyhívások után nem tudjuk nyomon követni hívóink történetét — a kapcsolatból való kilépés hosszú folyamat, nem egyik napról a másikra történik. Mindemellett azért néha kapunk visszajelzéseket, amikor egy-egy áldozat végre biztonságba kerül, és megírja nekünk, hogy a NANE adott neki erőt az első lépésekhez, s ezeket mindig örömmel halljuk. Mivel az egész országból keresnek bennünket, és csak telefonos vonalat működtetünk, fizikailag nem tudunk segítséget nyújtani az áldozatoknak. Ez természetesen az állami szervek és a szociális ellátórendszer feladata lenne ideális esetben.

— A segélyvonalakon túl van-e lehetőségük másfajta segítségnyújtásra is, például „menedékház” vagy a közvetlen veszélyben lévő nő, gyermekei elszállásolása?

— Mi közvetlenül nem tudunk kríziselhelyezést biztosítani, de a vészhelyzetben vagy éppen menekülőben levő áldozatokat az erre szakosodott OKIT (Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat) központi számához irányítjuk tovább, akik kifejezetten ezért tartják fent éjjel-nappal hívható segélyvonalukat.

— Van-e/volt-e olyan eset, amikor annak súlyossága és/vagy folyamatossága miatt önök jelentették a rendőrségnek a bántalmazást/erőszakot?

— Nem tudunk rendőrt hívni a segélyvonalon keresztül, hiszen hívóink általában anonimok, de volt már rá példa, hogy egy hívó éppen vészhelyzetben volt vagy abba került a hívás során, és sikerült rávennünk, hogy szakítsa meg a beszélgetést, és hívja a rendőrséget. A NANE segélyvonalát általában akkor hívják az áldozatok, amikor van idejük/lehetőségük részletesebben beszélni a helyzetükről, és ügyelőink megerősítést, bátorítást adnak nekik, információt a bántalmazás természetéről, ajánlanak nekik további elérhetőségeket (pl. jogi vagy lelkisegélyhez), kiadványokat (amelyeket az internetről is le lehet tölteni vagy postán eljuttatni hozzájuk), illetve ami talán az egyik legfontosabb: a hívóval együtt biztonsági tervet tudnak kidolgozni a hallottak alapján.

— Saját tapasztalataik alapján az elmúlt évtizedben változott-e valamelyest az „asszony verve jó” mentalitás, illetve a társadalom, a kisebb-nagyobb közösség viszonyulása magához a bántalmazáshoz és a bántalmazott személyhez? Mennyire domináns még a „tűrj, lányom, én is tűrtem a pofonokat, hozzá tartozik az élethez” típusú hozzáállás?

— A mai társadalom még mindig erősen táplálja és fenntartja azokat az elképzeléseket és nemi szerepelvárásokat, amelyek hozzájárulnak a családon belüli erőszak még mindig igen nagy számú előfordulásához. Továbbra is elvárják a nőktől, hogy legyenek szolgalelkű, csendes, engedelmes és alárendelt felek a párkapcsolatban. A férfiakban pedig erősítik a maszkulin, macsó tulajdonságokat, tehát hogy legyenek dominánsak, az „urak a háznál”. Ezenkívül nagy problémát jelent az áldozathibáztatás, vagyis hogy a bántalmazottakon kérik számon, ha valaki erőszakos velük. Ebben sajnos nagy szerepe van a médiának is, hiszen sokszor úgy tudósítanak bántalmazásról, hogy az áldozat viselkedését, öltözékét, jellemét boncolgatják ahelyett, hogy kimondanák, hogy a bántalmazás kizárólag az elkövető hibája és felelőssége.

— Városi vagy vidéki környezetből fordulnak inkább önökhöz, kérnek segítséget?

— Sokan hiszik azt, hogy a szociális helyzet vagy a lakóhely befolyásolja a párkapcsolati erőszak előfordulásának számát. Az a tapasztalatunk, és kutatások is rendre igazolják, hogy a társadalom minden rétegében, életkortól, iskolázottságtól, etnikumtól, lakóhelytől, gazdasági helyzettől függetlenül ugyanolyan számban fordul elő bántalmazás.

Szabó Kinga Mária