A nyolcadikosok teljesítménye egyre gyengébb
Utoljára módositva: 2012-07-18 08:54:34

A VIII. osztályt végzett Szatmár megyei diákok az idei évben gyengébb eredményeket értek el az országos felmérőn, mint az előző évben végzett társaik, így egyes tanintézményekben a legkisebb bejutási átlag akár 2–3 jeggyel is gyengébb volt, mint tavaly.

 

Szász Piroska, Szilágyi Éva, Pataki Enikő

A tanügyminisztérium hivatalos honlapján (edu.ro) is megtalálható adatok szerint az idei évben azok a diákok, akik IX. osztályba jelentkeztek és részt vettek az első számítógépes leosztáson átlagosan 2–3 jeggyel kisebb osztályzatokkal jutottak be a kiszemelt középiskolai helyekre.

Romlottak a bejutási átlagok a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban is, ezzel kapcsolatban megkérdeztük az iskola igazgatónőjét, Pataki Enikőt, aki elmondta, szerinte több összetevője lehet annak, hogy az idei évben végzett nyolcadikosok eredményei jóval gyengébbek, mint a tavalyi évfolyamoké. Az egyik tényező lehet például az, hogy a vizsgaközpontokban felszerelt kamerák miatt komolyabb volt a vizsga, de a felmérő tesztek nehézsége szintje is közrejátszhat ebben. A középiskolába való beiratkozás jelenlegi rendszerét sem tartja jónak Pataki, szerinte az egész oktatásnak reformra lenne szüksége, mivel a rendszeren belül komoly hibák, hiányosságok vannak, ezt tükrözik a kimeneteli vizsgák eredményei is. Pataki Enikő szerint a felvételi rendszert is alaposan át kellene gondolni. Véleménye szerint szükség lenne a szakiskolák visszaállítására, valamint felvételi vizsgákra, így reális lenne a líceumokba való válogatás és a gyermek is már idejében tudná, hogy mire készüljön.

 

Vissza a felvételihez

 

Szilágyi Éva, a Szatmárnémeti Református Gimnázium igazgatónője elmondta, nem tudja mi lehet a pontos ok annak, hogy a VIII. osztályos diákok eredményei az idei évben gyengébbek. Feltételezi, hogy diákjaik közül többen is azért teljesítettek gyengébben, mert a tanulók többsége vidéki, akik ingáznak, így nem tudtak részt venni a konzultációs órákon. Emellett vannak olyan diákok, ugyan kevesen, akiknek s szülei külföldön dolgoznak és lazább a felügyeletük, de a gyenge teljesítménynek az is lehet az oka, hogy nem tanultak eleget a diákok. Az igazgatónő elmondta, a következő tanévben megpróbálják szorosabbra húzni a gyeplőt és akár a gyakoribb szülői értekezletek segítségével jobban az ellenőrzésük alá vonni a diákokat. A középiskolai felvételivel kapcsolatban elmondta, jónak tartotta a régebbi rendszert, amikor felvételi vizsgák révén jutottak be a líceumokba a diákok. Szerinte a felvételi vizsga jobb lenne, nem lenne ennyire véletlenszerű a középiskolába való bejutás.

A témával kapcsolatban Szász Piroska főtanfelügyelő-helyettes elmondta, jelenleg elemzik a nyolcadikosok eredményeit és tanulmányozni fogják, mi okozhatja, hogy az idei évben gyengébb eredményeket értek el a nyolcadikosok. Emellett javaslatokat is küldenek majd a témával kapcsolatban a szaktárca számára. Jobb lenne olyan felvételi rendszer, amikor a középiskolák felvételi próbák révén vehetnék fel leendő növendékeiket. Így a gyermek már jó időben eldönti, hogy hol szeretne továbbtanulni és arra készülne, talán ez ösztönzőbb lenne — fogalmazott a főtanfelügyelő-helyettes.

 

 

A legkisebb bejutási átlagok:

A Szatmár megyei középiskolákban magyar tagozaton meghirdetett szakokon az utolsó bejutási átlagok:

Iskola/szak   Utolsó jegy 2011-ben Utolsó jegy 2012-ben

Kölcsey Ferenc Főgimnázium, matematika-informatika 8,33 – 6,83

Kölcsey Ferenc Főgimnázium, természettudomány 8,68 – 7,93

Kölcsey Ferenc Főgimnázium, társadalomtudományok 8,25 – 6,94

Kölcsey Ferenc Főgimnázium, filológia 8,19 – 5,76

Református Gimnázium, matematika-informatika 8,13 – 5,94

Református Gimnázium, filológia 7,76 – 4,95

Hám János Római Katolikus Iskolaközpont, természettudományok 7,94 – 7,60

Nagykárolyi Kalazanci Szent József Római Katolikus Iskolaközpont, természettudományok 7,36 – 5,43

Nagykárolyi Kalazanci Szent József Római Katolikus Iskolaközpont, turizmus 7,07 – 6,19

Nagykárolyi Elméleti Líceum, matematika-informatika 8,48 – 7,45

Nagykárolyi Elméleti Líceum, természettudományok 8,42 – 7,34

Nagykárolyi Elméleti Líceum, filológia 7,84 – 5,87

Gheorghe Dragoş Gazdasági Iskolaközpont, kereskedelem – 6,16

Nagykárolyi Iuliu Maniu Műszaki Gimnázium, turizmus 6,11 – 5,03

Tasnádi Ipari Iskolaközpont, matematika-informatika 6,17 – 5,47

Sárközújlaki George Bariţiu Iskolaközpont, környezetvédelem – 5,25

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
Szolgáltatás
Szállítok kavicsot, homokot, szemetet. Tel.: 0741077706.
Tovább >>>
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
22 mérföld
Ma, 20:45
Egy külföldre kihelyezett elit CIA-ügynök (Mark Wahlberg) szigorúan titkos megbízást kap: egy rendőrtisztet kell kicsempésznie az országból, aki veszélyes információk birtokában van. A küldetés során mindössze 22 mérföldet kell megtenniük a reptérig, ahol különgép várja őket indulásra készen. Az odavezető út azonban koránt sem bizonyul simának: a taktikai egységnek korrupt rendőrökkel, profi bűnözőkkel és felfegyverzett helyiekkel is fel kell venniük a harcot, akik mind a titokzatos informátor k
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Szoktál-e önkénteskedni?
Igen, az iskolában kapcsolódtam be egy önkéntes programba.
Néha részt veszek önkéntes tevékenységekben, de ez eléggé rendszertelen.
Eddig még nem volt lehetőségem rá, de szívesen megtenném.
Nincs időm ilyesmire, így is alig marad szabadidőm.
Nem, az önkénteskedést nem nekem találták ki.
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2018. október 18.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 1 fej kelkáposzta, 15 dkg főtt sonka, 15 dkg trappista sajt. A panírozáshoz: liszt, 2 db tojás, zsemlemorzsa, ...