×
2024. 03 28.
Csütörtök
Gedeon, Johanna
12 °C
zápor
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.59 RON
100HUF = 1.26 RON
Szatmárnémeti

A reformáció ünnepe és pályaorientációs nap

2018.11.01 - 09:46
Megosztás:
A reformáció ünnepe és pályaorientációs nap

A végzős diákok számára komoly fejtörést okoz a pályaválasztás, segítségképpen a Szatmárnémeti Református Gimnázium évről évre pályaorientációs napot szervez a tizenkettedikesek számára.

Immár ötéves hagyománny, hogy október 31-én, a reformáció emlékünnepén pályaorientációs napot tartanak a Szatmárnémeti Református Gimnázium tizenkettedikesei számára. Ezt a tegnapi napon ismét megrendezték az esperesi hivatal Kálvin-termében, ahol az iskola három végzős osztályának közel 70 diákja ismerkedhetett meg számos pályalehetőséggel.

A programok sora már 8 órakor elkezdődött fotókiállítással, valamint az iskola jelenlegi és egykori diákjainak találkozójával. Póti Eduárd iskolaigazgató és Mátyás Erika zene szakos tanárnő, a program koordinátora köszöntötte az egybegyűlteket, majd az igazgató elmondta, hogy bár a Szatmárnémeti Református Gimnázium sok hagyományt őriz, mégis örömmel nyitnak az új dolgok felé is, így olyan dolgokat is meg tudnak valósítani közös erővel, amikre még nem volt példa ebben az iskolában.

Kiállításnak már korábban is otthont adott a tanintézmény, de eddig nem volt példa arra, hogy az iskola saját diákjainak a munkái lettek volna tárlatba foglalva, ráadásul éppen a reformáció emlékünnepén. Ahogyan arra sem, hogy szervezett körülmények között találkozhassanak volt és jelenlegi diákok, és beszélgethessenek arról, milyen volt és milyen most a Refi, illetve arról, hogy ki milyen úton szeretne elindulni vagy indult el annak idején a líceumi évek befejezése után. Ez számos megközelítés révén hangzott el ezen a találkozón, az iskola diákjai érdeklődve hallgatták meg a volt refisek beszámolóit arról, hogyan választottak pályát, mivel foglalkoznak ma, illetve hogy milyen tanácsokkal érkeztek hozzájuk az öregdiákok. A volt refisek közül jelen volt Kürti Anita gyógypedagógus, Silaghi Paula pszichológus, Botos Imola logopédus, Lukács Péter villanyszerelő, önkéntes tűzoltó, Hegedüs Gergő, a Máltai Szeretetszolgálat ifjúsági szervezetének vezetője, Gyenes Kincső diák, szociális munkás, Bökényi Róbert, a Máltai Szeretetszolgálat munkatársa, Kádas Csilla, a Zollner minőségi felelőse, Szénás Zalán környezetvédelmi mérnök, Nagy Csongor teológus, Bajnai Botond újságíró és Nagy Mátyás, egy gyümölcsfeldolgozó üzem vezetője.

Az izgalmas párbeszéd után a szokásos szerda délelőtti áhítaton vettek részt a gimnázium tanárai és diákjai, a Láncos-templomban Varga Szilárd iskolalelkésznek a reformáció emlékünnepére előkészített igei üzenetét hallgatták a résztvevők, majd a diákok műsora zárta az áhítatot. Gitáron Székely Zsolt, dobon Kovács Norbert kísérte az éneklőket, akiket Varga Gabriella és Moroz Hannelore diákok vezettek.

Ezután 11 órától két esemény is kezdődött egy időben az iskolában, a díszteremben a X–XI. osztályosok egyháztörténeti vetélkedője zajlott, míg az esperesi hivatal Kálvin-termében a fent említett pályaorientációs beszélgetések kezdődtek el, ahol a végzősök a különböző szakterületek képviselőivel ismerkedhettek meg. A körülbelül kétórás eseményen a diákok szabadon beszélgethettek minden meghívottal, feltehették kérdéseiket, és értékes információkat szerezhettek egy-egy adott szakmával kapcsolatban.