A reménység klubja

Ide járnak azok az idős nyugdíjasok, akik szabadidejükben kikapcsolódásra vágynak. Kimondottan erre a célra, a Caritas segítségével épült székház a szatmárnémeti Rosetti utca 8. szám alatt. A régebbi klubtagok boldogan gondolnak vissza azokra a szép időkre, amikor kirándulásokat szerveztek havonta, születésnapokat ünnepeltek, nők napját tartottak, a húsvéti és karácsonyi ünnepekre egy-egy kis színjátékkal készültek, ahová meghívták a különböző vallási képviselőket, városi elöljárókat és persze a Caritas vezetőit is. Itt a meghívottaktól mindig kaptunk pár kedves szót, és valahogy úgy éreztük, még nem írtak le bennünket. Egyszer csak új vezetése lett a városnak is s a Caritasnak is, és az idősekre való odafigyelés megváltozott. Egyből túl sokan lettünk, pedig ha a külföldre szakadt hazánkfiai itt maradnának, ez az arány nem lenne olyan fájó számunkra, különben is, mi erről nem tehetünk. E mentalitásváltás mellett a saját vezetőink is levették rólunk a kezüket, nincs ki képviseljen bennünket, sőt, ha aggodalmainkat a klubban megbeszéltük, állítólag a nagyok nem reagálnak erre. Viszont feladatul tűzték ki, hogy mindenkinek dossziét kell készíteni — amibe a személyazonossági igazolvány másolata, a nyugdíjszelvény, a telefonszám mellé még olyan információ is kell, ami senkire se tartozik. Ezenkívül minden nap jegyzik azt, hogy jelen vagyunk-e vagy sem. Ezt kérni egy klubban, ahova mindenki akkor jön, mikor ideje van, nem megalázó? Ebben a klubban kb. 120 nyugdíjas van. Ezek a tagok tagsági díjat fizetnek. Vajon ez a pénz mire lesz költve, ugyanis ha valamire szükségünk van, azt tombolából pótoljuk. Ha valami rendezvény van, azt külön fizetjük. Más nyugdíjasklubok kapnak támogatást, mind a várostól, mind a nyugdíjosztálytól. Mi is pont olyan adófizetők vagyunk, mint mások. Húsvét alkalmából az Utolsó vacsora színjátékkal vártuk a meghívottakat. A különböző vallási felekezetek papjai jelen voltak és tényleg szépeket mondtak és kívántak nekünk, persze a Caritas részéről nem jött senki. Állítólag sok igazgató van de miránk egyik sem kíváncsi. Végül is szeretnénk továbbra is a klubba járni — a reménység klubjába, ahol nyugalom és szeretet vár ránk, függetlenül attól, milyen nyelven beszélünk, és milyen vallást gyakorlunk.

Tisztelettel,

Joco (15 éve klubtag)