A rendszerváltás krónikája Szatmárnémetiben
Az 1989-es rendszerváltás krónikája Szatmárnémetiben címmel tartott előadást tegnap az Iparosotthonban Sárándi Tamás, felidézve a harminc évvel ezelőtt történteket. A kutatók számára nehézséget okoz, hogy a levéltári anyagok még mindig nem hozzáférhetők.
A szatmárnémeti Szent István Kör előadással készült az 1989-es romániai forradalom 30. évfordulójára. Az Iparosotthon kistermében Sárándi Tamás történész a korabeli sajtó és visszaemlékezések segítségével elevenítette fel a Szatmárnémetiben történteket, a történész eszközeivel rendszerezve az értelmezési lehetőségeket.
Sárándi Tamás elmondta: 2011–2012 között zajlott a kutatás a kolozsvári Kisebbségkutató Intézet szervezésében, amely csak a Szatmárnémetiben történt eseményekre terjedt ki. A kutatók munkáját jócskán megnehezítette, hogy a levéltári anyagok nem hozzáférhetők. A kutatás folytatásának előfeltétele ezek kutathatóvá tétele. A levéltári törvény értelmében harminc év elteltével válik kutathatóvá egy anyag.
A forradalom első szakaszában, 1989. december 16–21. között a nyugalomba merevedő tespedtség jellemezte Szatmárnémetit. December 17-én mozgósították a hadsereget, arról nincs információ, hogy mi történt ilyen téren a megyében, de a városban csak gyalogos egységek voltak. December 18–21. között a temesvári eseményeket elítélő gyűlések rendben zajlottak, a kivételekről csak később értesül a lakosság.
A Constructorul kisipari vállalatnál Ludescher László munkás a vérontás elkerülésének fontosságát hangsúlyozta. Az Északi Színházban Parászka Miklós rendező nem ítélte el az eseményeket, Szélyes Ferenc színész visszaadta a pártkönyvét — idézte fel a három évtizede történteket az előadó.
Sárándi kifejtette, hogy a temesvári események hírére többször találkoztak a magyar értelmiségiek: Visky András, Formanek Ferenc, Parászka Miklós és mások. December 22–23-án a forradalmi visszafogottság jellemezte a várost. December 22-én délelőtt gyűlést tartott a Román Komunista Párt Szatmár megyei központi bizottsága; Ceauşescu javasolta, hogy hozzanak katonai erősítést Désről, de Maria Bradea erre nem volt hajlandó. A helyi katonai egységeket sem rendelték ki az utcára, csak a Hazafias Gárda védte az épületet. A Ceauşescu házaspár elmenekülésének hírére a lakosság megjelent az utcán, a hadsereg pedig azonnal átállt, nem volt vérontás, a hadsereg látszólag nem vett részt aktívan az eseményekben, egyértelműen ők vették át az irányítást. December 22-én 16.30 órakor bejelentik a Nemzeti Megmentési Front Tanácsának megalakulását, amelynek elnöke Gheorghe Bilanici, a Hazafias Gárda vezetője lett. December 23-án volt az első szabad tüntetés: magyar részről Antal István zootechnikus mérnök és Czintos József színész szólalt fel.
A második szakasz 1989. december 24. és 1990. január 31. között zajlott. Ebben az időszakban történt az új hatalmi struktúra megszilárdulása. A Nemzeti Megmentési Front elnöke Gheorghe Bilanici ezredes, alelnökök: Horia Adrian Ungur ügyvéd és Victor Opriş lelkész. December 22-én tárgyalások folytak a magyarok bekerüléséről, de erre csak december 26-án, az RMDSZ megalakulása után került sor. December 30-án Formanek Ferenc lett a Nemzeti Megmentési Front megyei alelnöke, a tanácsba pedig bekerült tíz magyar. A Nemzeti Megmentési Front összetétele: Gheorghe Bilanici ezredes, elnök, Horia Adrian Ungur ügyvéd, alelnök, Formanek Ferenc fizikus, alelnök. Magyar tagok: Nagy Gyula tanár, Kibédi Katalin ügyész, tag. A Nemzeti Megmentési Front városi szervezete: elnök: Petru Golban alezredes, alelnök: Valer Marian ügyész. Január 10-én alakult meg a megyei hivatal: főpolgármester: Gheorghe Aurelian építész, alpolgármester: Pécsi Ferenc közgazdász, Szatmárnémetiben a polgármesteri tisztséget Horea Anderco, az alpolgármesterit Blaskó József töltötte be. Az új hatalmi elit 15–20 főből álló kör volt, akiket három csoportba lehetett sorolni: a hadsereg és rendvédelmi szervek tagjai: Gheorghe Bilanici és Petru Golban; a rendszer tagjai, akik nem töltöttek be fontos tisztséget, illetve az áldozatok: Netila Vasile titkár, Simion Flaviu városi alelnök, Horea Anderco polgármester, Báthory Zoltán főügyész. Önként jelentkezett: Horia Ungur, Victor Opriş pap és Antal István. Mind a megye, mind a város élén a hadsereg képviselője állt: sem Gheorghe Bilanici, sem Petru Golban ezredesek nem ismertek a nagyközönség előtt.
Az első konkrét megbeszélés december 24-én történt — fejtette ki Sárándi Tamás —, a Magyar Demokratikus Tanács korábban alakult meg Szatmárnémetiben, mint a bukaresti RMDSZ. December 26-án alakult meg hivatalosan a Romániai Magyar Demokratikus Szövetség Szatmár Megyei Tanácsa. Január 9-én alakult meg az RMDSZ ideiglenes vezetése, elnök: Báthory Zoltán, alelnök: Formanek Ferenc, titkár: Bura László, szóvivő: Parászka Miklós, szaktanácsadó: Kereskényi Sándor. Gyakorlati vezetők: Visky András, Formanek Ferenc, Parászka Miklós és András Imre. Február 15-én alakult meg az RMDSZ végleges vezetősége — Báthory Zoltán tiszteletbeli elnök, Formanek Ferenc elnök, Pécsi Ferenc alelnök, Gerényi Zoltán alelnök, Muzsnay Árpád titkár, Bura László, Kereskényi Sándor és Nagy Gyula tagok. Ettől kezdve vezető személyiség Formanek Ferenc és András Imre. Az RMDSZ azonnal elkezdte az iskolaügyek rendezését a magyar nyelvű oktatás visszaállítása érdekében. Megalakult a Kölcsey Ferenc Líceum, amelynek igazgatójává Bura Lászlót, a Nemzeti Megmentési Front tanügyi bizottságának tagját választották. Bura Lászlónak az volt a javaslata, hogy minden iskolában legyen magyar tanítás, de ezt nem fogadták el, így merült fel az osztálycsere gondolata. Januárban elfogadták a javaslatot, így a Kölcseybe költöztettek át tizenhat osztályt, és továbbra is ott maradt az addigi három román osztály is. A Kölcsey vezetősége: igazgató: Bura László, aligazgató: Kasztovszki László, nevelési igazgató: Dobosi Ferenc. Nagy Gyula tanfelügyelő-helyettes lett. Az 1990. április végi adatok szerint Szatmár megyében 128 óvodában, 100 általános iskolában és 11 líceumban folyt magyar oktatás.
A demokrácia felé vezető út harmadik szakasza 1990. február 1. és 1990. március 15. között volt — mutatott rá a történész. Február 1–2-án látszólag spontán megmozdulások voltak a város főterén, ezeken főleg az UNIO gyár munkásai vettek részt. Kérték a Nemzeti Megmentési Front vezetőinek lemondását és annak átalakítását, hogy abban nagyobb szerepet kapjanak a gyárak. Gheorghe Bilanici és Horea Ungur lemondtak, ideiglenesen Vasile Ciocant választották meg elnöknek. Február 3-án rendkívüli NMF-gyűlést tartottak, és új elnököt választottak Nicolae Popdan személyében, az alelnök Nicolae Manea lett. Hamar kiderült, hogy az események mögött a Vatra Românească állt. Látszólag a hadsereg visszavonult a közvetlen hatalomgyakorlásból, és a szakértelmiségieknek adta át az irányítást. Felvetődött a kérdés: lehet-e tömegeket meghatározott politikai célokra felhasználni?
Az újabb szakasz 1990. február 1. és 1990. március 15. között zajlott. Február 16-án hivatalosan is megalakult a városban a Vatra Românească szervezet az UNIO gyárban. Február 10-én néma tüntetést szerveztek a magyar iskolákért, az RMDSZ Szatmár megyei szervezete nem csatlakozott ehhez, mivel elégedett volt az elért eredményekkel. Február 28-án a Nemzeti Megmentési Front átalakult a Nemzeti Egység Ideiglenes Tanácsává, az addigiak mellé bekerültek a román pártok képviselői is. A hangulat az üléseken továbbra is nyugodt maradt, ettől kezdve minden etnikai alapra helyeződött, és mindennek ára lett — tette hozzá Sárándi Tamás.
A március 15-i események tisztázása is kutatásokra vár — fogalmazott Sárándi Tamás. Március 14-én a tüntetés a főtéren a sajtó szerint is a Vatra Românească megmozdulása: kétnyelvű kirakatokat törtek be, kérték a magyar vezetők lemondását. Március 15-én, az eredeti tervekkel ellentétben nem a Nicolae Bălcescu-szobor, hanem a római katolikus katedrális mellett kerül sor a megemlékezésre. A román tömeg jelen volt a főtéren, összetört néhány személygépkocsit, de nem került sor nagyobb atrocitásra. A magyarok jelentős része átment Erdődre, ahol folytatódott a megemlékezés. Elvágták a hangosítást, hogy azzal is akadályozzák a megemlékezést. Az erdődi megemlékezésről Forman Ferencet és Pécsi Ferencet visszavitték Szatmárnémetibe, ahol már egy gyűlés volt összehívva, illetve kint tüntetett a román tömeg. Mindketten beadták lemondásukat. Mindmáig megválaszolatlan kérdés: honnan érkezett a román tömeg? Ki hozta/hívta be? Kitűzték-e a magyar zászlót a katedrálisra? Hányra becsülhető az ünnepégen részt vevő magyarországiak száma? Miért maradt el az összetűzés a két tömeg között?
Sárándi kiemelte: március 15-e nem járt következmények nélkül. Március 15–16-án rendkívüli Nemzeti Egység Ideiglenes Tanácsa-gyűlést tartottak Iordan Rădulescu ezredes vezetésével. Március 17-én a Nemzeti Egység Ideiglenes Tanácsa átalakult. Vezetői: elnök: Ioan Orban Brînduşan ezredes, alelnökök: Manea Nicolae, Molnar Gavrila, Vasile Săvinescu, titkár: Vasile Netila. Formanek Ferencnek és Pécsi Ferencnek nem szavaztak bizalmat, Gheorghe Aurelian továbbra is a megyei szervezet élén maradt. Az RMDSZ-nek sikerül megtartania a Nemzeti Egység Ideiglenes Tanácsa alelnöki tisztségét, erre a románok csak Antal Istvánt fogadták el.
A Vatra megjelenése miatt a helyzet kiéleződött, etnicizálódott. A Nemzeti Egység Ideiglenes Tanácsának szerepe leértékelődött, a fontos döntések már nem itt születtek meg. Március 28-án Erdődön felrobbantották az erdődi Petőfi-obeliszket, március 28-án betiltották a kétnyelvűséget. A május 23-án megszervezett országos választáson eredményesen szerepelt az RMDSZ: Szabó Károlyt szenátorrá, Pécsi Ferencet, Varga Attilát és András Imrét parlamenti képviselővé választották.
Az 1989-es események legnagyobb eredménye a lassú átalakulás ellenére is a demokratikus viszonyok kialakulása. Szatmár megye esetében eredménynek lehet elkönyvelni a magyarság gyors reagálását az eseményekre. Az RMDSZ szatmárnémeti szervezete hamarabb alakult meg, mint a központi. Az oktatásban elért eredmények: a Kölcsey Ferenc Líceum létrejötte. Negatívumként lehet említeni a román és a magyar közösség egymástól való elhidegülését, a magyarság nagy tömegeinek kivándorlását/eltávozását, valamint hogy a városnak nem sikerült kihasználnia a határ közelsége adta lehetőséget.
Harminc év távlatából megállapíthatjuk, hogy 1989 decemberében alulról szerveződő, civil, demokratikus megmozdulásból kinövő forradalom volt Tőkés László tiltakozó megmozdulásainak a hatására. Vannak, akik puccsnak, az RKP második vonala előrelépésének nevezik. Olyan magyarázatok is vannak, hogy minden külső hatalmak, terroristák (szovjetek, Magyarország) beavatkozására történt. Az 1989-es események legnagyobb rejtélye az ún.terroristák jelenléte: az áldozatok többsége ugyanis december 22. után halt meg, amikor elviekben a hadsereg már átállt. Felvetődik a kérdés, hogy mit csinált az RKP, a Szekuritáte és a hadsereg. A legfontosabb kérdésekre valószínűleg csak hosszabb távlatban kapunk majd válaszokat, ezekről biztosan nem maradt fenn írott dokumentum — mutatott rá előadása végén Sárándi Tamás.
