×
2024. 05 11.
Szombat
Ferenc
8 °C
erős felhőzet
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.61 RON
100HUF = 1.28 RON
Sport

A sereghajtó számolt rá az Olira a snagovi korcsolyapályán

2016.12.03 - 15:08
Megosztás:
A sereghajtó számolt rá az Olira a snagovi korcsolyapályán

Megszakadt a Szatmárnémeti FC Olimpia tizenegy mérkőzése tartó veretlenségi sorozata, viszont a legnagyobb szégyen az, hogy a dobogó harmadik fokáról induló sárga-kékeket a sereghajtó verte 4–0-ra.

Bogdan Andone edző legénysége az első félidőben mezőnyfölényben játszott, de nem tudtak betalálni a Resicabányai Metalul kapujába. A házigazdák fél óra után tudták átvezetni először a labdát a vendégek térfelére, és a 36. percben Skraparas megszerezte a vezetést jelentő találatot is (1–0). A fordulás után a szatmáriak letámadták az ellenfelet, de eredménytelenül. Az 55. percben a târgoviştei játékvezető, Marius Chiţu borzolta a kedélyeket, amikor könnyedén ítélt 11-est Skraparas látványos esésénél. Hiába bizonygatták igazukat a szatmáriak, a sípmester hajthatalna volt, így a hazaiak Buduroi révén növelték előnyüket (2–0). Ezután a Metalul „visszaparkolt” a kapuja elé, az egyre romló, fagyott játéktéren pedig a játékosok inkább arra törekedtek, hogy megállajanak a lábukon. Egyre többet kockáztatott az Olimpia, kitámadott, a ráadás perceiben pedig pedig a 25 éves görög csatár, Skraparas megszerezte élete első mesterhármasát (4–0).

Az Olimpia az elmúlt két hónap alatt a Sepsiszentgyürgyi Sepsi OSK-t, a Tatrangi Unireát, az Aradi UTA Bătrâna Doamnát, a Chindia Târgoviştét, a CS Baloteşti-et, Dacia Unirea Brăilát, a Foresta Suceavát, az Academica Clincenit verte, de pontot hozott Temesvárról, Vâlceáról is, most pedig az utolsó helyen álló Metalul számolt rá az Olimpiára.

„Az eredmény közel sem tükrözi a valóságot. Korcsolyapályán játszottunk, ide nem stoplis kellett volna, hanem korcsolya. Nem lehetek szemrehányó a fiúknak, hiszen az eredményeink sokkal az anyagi és felkészülési feltételeink felett vannak. Snagovon jól kezdtek a fiúk, és volt néhány nagy lehetőségük. De a bíráskodás csapnivaló volt, a megítélt tizenegyes pedig elvágta a lendületünket. Mindig ez van, ha Bukarest környékén játsszunk. Ha a román szövetség úgy véli, hogy Szatmár túl messze van Bukaresttől és zavaró a jelenlétünk, akkor inkább zárjanak ki a bajnokságból, csinálják meg maguknak a saját, Bukarest-környéki tornát, csak ne üzenek csúfot a munkánkból. A meccs végén kicsit kockáztattunk és kinyílt a védelmünk, így két hibánkat kihasználva rúgott még két gólt az ellenfél. Én már többször is mondtam, ezeknek a november végi, decemberi meccseknek semmi értelme sincs, nincsenek azok a körülmények, hogy focizhassunk” — nyilatkozta lapunknak Andone, aki a mérkőzés utolsó tíz percében pályára küldte a 16 éves Angelo Cociant is.

Szombaton rendezik az idei utolsó bajnoki mérkőzést. Az Olimpia a CS Miovenit fogadja, és legalább az idénybeli hazai veretlenségi sorozatot megőrizheti.

Liga 2, 20. forduló

Resicabányai Metalul – Szatmárnémeti FC Olimpia 4–0 (1–0). Gólszerzők: Skraparas (36. perc, 90+2., 90+5.), Buduroi (58. – 11-esből).

FC Olimpia: Anca-Trip – Heil, Mureşan, Onicaş (Erdei, 68, perc), Iuhas, Rus, Krausz, Ciul (Tudoran, 46.), Pop, Luduşan (Cocian, 85.), Muntean. Vezetőedző: Bogdan Andone.

További eredmények

CS Mioveni – Bukaresti Juventus 1–0

Dacia Unirea Brăila – Dunărea Călăraşi 2–1

Foresta Suceava – Tatrangi Unirea 4–1

CSM Râmnicu Vâlcea – Aradi UTA Bătrâna Doamnă 0–1

Academica Clinceni – Luceafărul Oradea 1–3

Brassói FC – Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK 1–1

Chindia Târgovişte – Temesvári ASU Politehnica 2–0.

A CS Baloteşti és a CS Afumaţi szabadnaposak.

1

Juventus

18

13

3

2

32–6

42

2

Brassó

18

11

5

2

30–15

38

3

UTA B. D.

18

11

3

4

32–21

36

4

Sepsi OSK

18

10

5

3

30–16

35

5

OLIMPIA

18

10

4

4

28–16

34

6

Mioveni

18

10

4

4

23–12

34

7

Chindia

18

9

2

7

25–19

29

8

Foresta

18

8

2

8

32–34

26

9

Luceafărul

18

8

1

9

20–18

25

10

Afumaţi

17

7

3

7

22–19

24

11

Brăila

18

7

2

9

17–24

23

12

Clinceni

18

6

3

9

28–37

21

13

Călăraşi

18

5

5

8

19–26

20

14

Vâlcea

18

4

6

8

16–20

18

15

ASU Poli

18

4

4

10

21–34

16

16

Tatrang

18

2

5

11

16–34

11

17

Baloteşti

17

2

4

11

16–34

10

18

Metalul

18

3

1

14

18–40

10

 Szöveg: Pesek Attila

Archív felvétel