×
2024. 04 18.
Csütörtök
Andrea, Ilma
8 °C
enyhe eső
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.67 RON
100HUF = 1.27 RON
Szatmárnémeti

A szakszervezetisekkel egyeztetett az alprefektus

2014.07.01 - 12:30
Megosztás:
A szakszervezetisekkel egyeztetett az alprefektus

A Szatmár Megyei Kormánybiztosi Hivatal által összehívott ún. szociális párbeszéd keretében hétfőn munkamegbeszélésre gyűltek össze a szatmári szakszervezetek vezetői a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal gyűléstermében. Ez alkalommal Altfatter Tamás alprefektus hallgatta meg az érdekképviseletek vezetőit. Többek között a személyi gondozókat, hivatásos nevelőszülőket és szociális munkásokat tömörítő szakszervet (APMS) küldöttei az alacsony bérezés mellett azt is sérelmezték, hogy gyakran (főleg év végén) késik a bérük. Mivel a hivatásos nevelőszülőknek háromévente tanúsítványt (atestat) kell szerezniük, szakszervezetük azt kéri, hogy ezt a tanúsítványt meghatározatlan időre kapják meg az ügyben érintettek. A találkozón a postások és postai alkalmazottak szakszervezeti képviselői is részt vettek. Ők elmondták, hogy országos viszonylatban körülbelül 4 ezer személy hagyta el a rendszert: vagy elbocsátották őket, vagy nyugdíjasok lettek, vagy önszántukból mentek el. Jelenleg 1700 betöltetlen munkahely van a postánál, ebből Szatmár megyében 17 állás van üresen. Ez ahhoz vezet, hogy míg 2012–ig a pihenőszabadságot is ki tudták venni az ott dolgozók, tavaly már nem volt és idén sem lesz lehetséges, mert nem találnak helyettesítőt. Az alprefektustól azt kérték a szakszervezetisek, hogy továbbítsa problémáikat az illetékes minisztériumok felé.