A szív- és érrendszeri betegségek a vezető elhalálozási okok
Utoljára módositva: 2019-05-04 23:55:15

A szív- és érrendszeri betegségek továbbra is a legfőbb egézségügyi problémát jelentik Romániában, hívja fel a figyelmet az egészségügyi tárca a Szív Napján.

Az egészségügyi tárca egy sor projektet említ meg, amelyeket megelőző jeleggel, vagy a már beteg személyek megsegítésére dolgoztak ki. Az idei év nyarán a tárca egy 5 éves lejáratú szűrőprogramot szándékozik indítani, amelynek költségvetése 20 millió euró és vissza nem térítendő európai alapokból finanszíroznak. A program keretében több mint 170 ezer személy részesülhet a szív- és érrendszeri betegségek rizikófaktorainak szűrésében, mutat rá közleményében a minisztérium.

Szintén idén nyáron kezdi gyakorlatba ültetni a minisztérium azt a 2,5 millió euró értékű projektet, amely keretében monitorizálni fogják a szívinfarktuson átesett pácienseket annak érdekében, hogy megelőzzék a szívelégtelenség kialakulását. A tárca 2019-ben is folytatja a kórházak szívdefibrillátorokkal való felszerelését a hirtelen elhalálozások csökkentése érdekében.

Romániában 1997 óta május 4-én ünnepeljük a Szív Napját, a szakemberek pedig felhívják a figyelmet, hogy a szív- és érrendszeri betegségek miatt bekövetkezett elhalálozások száma háromszor nagyobb (megközelítőleg 60%) az országban, mint a rákos megbetegedések által előidézett elhalálozásoké (19%). Egyébként egész Európában a szív- és érrendszeri betegségek jelentik a legfőbb elhalálozási okot, mind a nők, mind a férfiak körében.

A főbb rizikótényezők – dohányzás, egészségtelen étkezés, mozgásszegény életmód – ellenőrzés alatt tartása az elhalálozások számának csökkentéséhez vezethet, mutat még rá az egészségügyi tárca.

AGERPRES

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
NINCS POLL
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2020. február 20.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 50 dkg liszt, 10 dkg vaj, 2 db tojás, 2 dl tej, 2,5 dkg friss élesztő, 10 dkg ...