×
2024. 03 28.
Csütörtök
Gedeon, Johanna
14 °C
erős felhőzet
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.61 RON
100HUF = 1.26 RON
Szatmárnémeti

A szövetkezés előnye a gazdálkodásban

2020.02.17 - 14:19
Megosztás:
A szövetkezés előnye a gazdálkodásban

2020-ban még lehet pályázatokat készíteni azokra a mezőgazdasági kiírásokra, amelyeknél maradt meg pénz. A szakemberek az előnyök miatt szövetkezésre szólítják fel a gazdákat.

Az utóbbi időben egyre nagyobb figyelem övezi a mezőgazdaságot, ami talán annak is köszönhető, hogy sok esetben biztosít olyan megélhetési lehetőséget, mint az ipar vagy a különböző szolgáltatások. Amióta Románia az Európai Unió tagja, egyre nő a földek utáni jövedelem támogatások, pályázatok által is. Ugyancsak megnövekedett a földek ára, bosszankodnak is azok, akik korábban elpotyázták a szántóföldet. A kormány közzétette idei pályázatkiírási ütemtervét. Szakértők szerint 2020 a pályázatok szempontjából gyenge év lesz, hiszen többnyire azokra a kiírásokra lehet pályázni, amelyekre korábban nem volt megfelelő számú jelentkező. A mezőgazdászok körében a fiatal gazdák megtelepedését, valamint a termékfeldolgozást támogató pályázatok lehetnek népszerűek. Évek óta panaszkodnak a gazdák, hogy nem tudják eladni a terményeiket. Az eladásban sokat segítene, és a gazdát több jövedelemhez juttatná az a lépés, ha feldolgozná a terményt, és félkész vagy kész termékként forgalmazná. A termékfeldolgozásra hatmillió eurót lehet megpályázni, ami csupán néhány pályázat finanszírozására lesz elegendő. A fiatal gazdák megtelepedésének támogatására 42 millió eurós alapot különítettek el, ebből húszmilliót olyan fiataloknak szánnak, akik jelenleg külföldön élnek, és azt tervezik, hogy hazatérnek gazdálkodni. Érdekes módon az itthon élő fiatalok pályázatai közül kevés lesz nyertes, mert nyolcvannál több pontot kell összegyűjteniük.

A Szatmári Gazdák Egyesülete megyeszerte szervez felvilágosító és tájékoztató gazdafórumokat, melyeken ismerteti a pályázati lehetőségeket és a szövetkezetbe tömörülés fontosságát.

A szövetkezetek előnyeiként az értékesítőkkel szembeni jobb alkupozíciót, az egységes, megfelelő mennyiségű és minőségű termék előállításának a lehetőségét, a biztonságos, jó áron történő értékesítési lehetőséget, a megfelelő csomagolást és a fizetési határidő betartásával elért biztos jövedelmet nevezik meg. A szövetkezeti rendszer fontos eleme az egységes minőségellenőrzés, a termelőknek egységes minőségi követelményeknek kell megfelelniük. A termékek közös védjegy alatt kerülnek piacra, ez biztosítja a fogyasztókat a kiváló minőségről. A szatmári termékek hamarosan el lesznek látva a szatmári védjeggyel, ami nagy előrelépést jelent a gazdatársadalom számára.

Elek György