„A tanár ki- és beszámítható legyen”
Utoljára módositva: 2012-10-22 09:02:52

Olosz Ferenc matematikatanár negyvennégy évet töltött a katedránál. Az oktatás mellett tudományos munkát is végzett, könyveket írt, több alkalommal jutalmazták díjakkal, kitüntetésekkel. Legbüszkébb a Beke Manó-díjra és a Farkas Gyula-emlékéremre.

 

 

Olosz Ferenc

— Nemrég kapta meg az Apáczai-díj ezüst fokozatát. Meglepte-e ez az elismerés?

— Nem lepett meg, tudniillik erre a díjra pályázni kell. Egy tudományos munka elismeréséért adják, 2004-ben adták ki először, akkor is én kaptam meg a 2003-ban megírt, A vektorok alkalmazása a geometriában című munkámért, most pedig a Magyarországon megjelent kétkötetes Egyenletek című tanulmány- és feladatgyűjteményemért. Ez a negyedik könyvem. Írtam két másik könyvet a feleségemmel. Mindkettő a tanítóképzéssel kapcsolatos, az egyik a Matematika és módszertan, gyakorlatilag ezen nőtt fel több tanítógeneráció. A másik közös könyvünk a Tanulmányi útmutató. Ami igazán meglepett, az a 2011-es Beke Manó-díj, amit elsősorban magyarországi pedagógusoknak ítélnek oda. Eddig ezt csak három erdélyi tanár kapta meg, ami azt jelenti, hogy Magyarországon is elismerik a munkásságom. A másik kitüntetés, amire büszke vagyok, a 2008-ban Kolozsváron átvett Farkas Gyula-emlékérem. Ezt minden évben, a Magyar Tudomány Napja alkalmából adják át Erdélyben, a matematikai ismeretek terjesztésében és a tehetséggondozásban elért kiemelkedő eredményért. Az emlékérem odaítélése felől a Farkas Gyula Matematikai és Informatikai Egyesület, az Erdélyi Múzeum Egyesület és a Radó Ferenc Matematikaművelő Társaság dönt.

 

Pályakezdés

 

— Meséljen egy kicsit önmagáról! Ki is Olosz Ferenc?

— 1944-ben születtem Kovásznán. Középiskoláimat a kézdivásárhelyi, jelenlegi Nagy Mózes Elméleti Líceumban végeztem. A sepsiszentgyörgyi Székely Mikóban szerettem volna tanulni, de mivel az más rajonban volt, nem lehetett, de nem bántam meg, mert nagyon jó matematikatanárnőm volt, aki felkészített az egyetemre. Én világéletemben tanár akartam lenni, nem voltak más elképzeléseim, bár vonzódom a technika iránt, sokat barkácsolok, de sohasem akartam mérnök lenni. A tanári pálya vonzása családi hagyományokból adódik, hiszen apám is, nagyapám is tanító volt. Hárman voltunk testvérek, két nővérem szintén a tanügyben dolgozott. Az egyik nővérem — Gazdáné Olosz Ella — textilművészetet végzett a Képzőművészeti Egyetemen, a másik nővérem irodalomszakot végzett Kolozsváron, és a marosvásárhelyi Pedagógiai Főiskolán volt tanársegéd, amikor megszűnt a főiskola, átment a Tudományos Akadémiához, ahol néprajzosként dolgozott. Én az egyetemet a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem matematika-mechanika karán végeztem az első informatika-csoportban (akkor még számítógép-csoportnak nevezték). Visszagondolva valóban „középkori” számítástechnikai eszközökkel ismerkedtünk, és csak alapfokú ismeretekre tettünk szert.

 

Szatmárnémeti kollégákkal az idei Apáczai-díj átadásán

Szatmár megyében

 

— Hogyan került Szatmárnémetibe?

— Az egyetem elvégzése után Gyergyóremetén volt két matematikatanári állás. Feleségemmel — aki Szatmárnémetiből származott és az évfolyamon csoporttársam volt, az első évtől az utolsóig együtt készültünk a vizsgákra — ezt a helyet választottuk 1966-ban. Három év múlva apósom meghalt, anyósom pedig egyedül maradt, kértük áthelyezésünket Szatmárnémetibe. Az Erdődi Líceumba kaptunk kinevezést, ahova öt éven át ingáztunk Szatmárnémetiből. Öt év után versenyvizsgával kerültünk Szatmárnémetibe. Öt évig dolgoztam az akkori IPA Líceumban (most Traian Vuia), majd átmentem az Unió Líceumba, ahol tíz évig tanítottam. 1990-ben lehetőség adódott, hogy átmenjek a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumba, ahol 2010-ig, nyugdíjazásomig tanítottam. Az utolsó 20 tanítási évben minden feltétel adott volt, hogy szakmai álmaim beteljesedjenek.

 

 

A mai oktatásról

 

— Negyvennégy év alatt bizonyára nagyon sok tapasztalatot halmozott fel, sok változást ért meg, hogyan látja ön a mostani oktatást?

— Én azt hiszem, hogy nagyon sok függ az ember szemléletétől is. Én mindig a tömegoktatásban gondolkodtam, és azt tartottam fontosnak, hogy a leggyengébb gyerekek is haladjanak. Nem tudom megmondani, mi a nagyobb siker: ha egy jó gyereket még magasabb szintre viszek, vagy ha egy gyengébbet fel tudok emelni? Nekem mindig az volt a célom, hogy amelyik iskolában én tanítok, annak az iskolának legyen vonzereje. Lássák a tanulók, hogy érdemes abba az iskolába járni, mert ott foglalkoznak velük. Ilyen vonatkozásban én a tömegoktatásban gondolkodom, és azt vallom, hogy bármelyik normális adottságú gyerekkel el lehet sajátíttatni a matematikát, meg lehet vele szerettetni, ha mindvégig — az óvodáskortól egészen a középiskoláig vagy az egyetemig — hozzáértő, rendszeres munkát végző, lelkes tanerők tanítják. Ilyen szempontból — és most térek a válaszra — bármilyen körülmények között meg lehet találni azt az utat, amelyen eredményt lehet elérni. Én mindig olyan módon álltam hozzá, hogy eleve tisztáztam a diákokkal, hogy mit várok el, és mi az, amit kötelező módon megkövetelek. Az első feltétel az, hogy oda teszem, hogy tanuljon, elvárom, hogy tanuljon, ha nem tanul, meg is buktatom. Mindig elmondtam a tanítványaimnak, hogy a buktatás, a pótvizsgára utasítás nem büntetés, hanem egy újabb lehetőség a tananyag megismerésére, a hiányosságok bepótlására, amiben én is segítek. Jobb az, ha felkészülten kezdi el az új évet, mint a szükséges ismeretek hiányában. Ezzel a módszerrel a leggyengébb osztályokban is tudtam eredményeket elérni.

A Farkas Gyula emlékérem 2008-as kitüntetettjeivel

— Az utóbbi húsz év alatt állandó reform van a tanügyben, nem lehet tudni az év elején, hogy mi lesz év végén, kormányok váltják egymást, amit az egyik elkezd, azt a másik abbahagyja, és újat kezd. Ön szerint milyen mértékben nehezíti ez a pedagógusok munkáját?

— Ez megnehezíti a pedagógusok munkáját, de nézze meg, azok a pedagógusok, akik elhivatottságot éreznek a tanítás iránt, azok bármilyen körülmények között boldogulnak. Akiknek a tanügy csak pénzkeresési lehetőség, azok mindig csak panaszkodnak.

 

A számítógép szerepe

 

— A matematika az a tantárgy, ami legjobban fejleszti a gondolkodást. Amióta elterjedt a számítógép, nagyon sok ismerethez lehet hozzájutni anélkül, hogy az ember tudást halmozna fel önmagában. Amerikában vannak iskolák, amelyekben nem tanulnak írni. Milyen lesz a jövő embere, ha a gépre bízzuk a gondolkodást?

— A számítógép nem gondolkodik helyettünk, és a gépek nem csinálnak meg helyettünk mindent. Kérem szépen! Az, aki azt mondja, hogy napjainkban nincs szükség fejszámolásra vagy gyors számolási készségre, mert ott van a számítógép, az téved. Ez ugyanolyan dolog, mint ha azt mondjuk, ma már annyi jármű van, amelyekkel lehet közlekedni, hogy nem kell a gyereket megtanítani járni. Épp arról van szó, hogy a nagy járműforgalomban még nagyobb járáskultúra kell, hogy elkerüljük a baleseteket. Gyakorlatilag azokat az elemeket, amelyek nélkülözhetetlenek a gondolkodáshoz, ma is és a jövőben is meg kell tanulni. A számítógépet fel lehet használni értelmes munkára, olyan módon, hogy a gyerek, amikor megoldja a feladatot, a számítógépen leellenőrzi az eredményeket. De arra is jó a számítógép, hogy információkhoz jussunk annak használatával. Az internet egy óriási segítség, de éppen arról van szó, hogy a szülő értesse meg a gyerekkel, hogy az nem játék, hanem eszköz a tanuláshoz. Nagyon sok szülő megveszi a számítógépet, és hagyja a gyereket játszani, vagy épp együtt játszik vele, nézik a sorozatokat, így a gyereknek, bár fejlődnek a reflexei, kialakul egy rossz értékrendje, szellemileg nem fejlődik. A gyereket irányítani kell, a szülő és a tanár pedig személyes példát kell hogy adjon, mert a gyerek átveszi a jót is a rosszat is.

 

Eddig megjelent könyveiről beszél otthonában

Kapcsolatok

 

— Az utóbbi húsz év során lényegesen megváltozott a gyerek—szülő—tanár kapcsolat is. Ez milyen kihatással lesz a gyerekre felnőtt korában?

— Sajnos nagyon megváltozott ez a kapcsolat. Én nem szeretem a felelősséget áthárítani egyik helyről a másikra, viszont a problémák mindig a családban kezdődnek. A legtöbb szülő különös életmódot választ, legtöbben agyonhajszolják magukat a munkával, és túl keveset törődnek a gyerekkel, azt gondolják, hogy elegendő, ha biztosítják az anyagi feltételeket, a nevelés a tanár feladata. A lényeg az együttműködés: szülő—szülő, szülők—tanár, gyerek—szülők—tanár. Ha a szülők nem egészítik ki egymást, és nem egy cél vezeti őket, az meglátszik majd a gyereken.

 

Sikerek és kudarcok

 

— Negyvennégy év alatt bizonyára voltak sikerei és kudarcai is. Beszélne néhány ilyen esetről?

— Sikereim, kudarcaim? Kimondott kudarcról nem igazán tudnék beszélni. Tudniillik én mindig pozitív módon álltam a tanügyhöz, nem úgy, hogy jaj, már megint be kell menjek az órára. Szerettem tanítani, nem hogy szerettem, imádtam, ezért soha semmilyen vezető szerepet nem vállaltam, nem akartam adminisztrátor lenni, hanem tanítani akartam. Amikor volt egy-egy gyenge osztály, és a kollégák nem akarták elvállalni, azt mondtam: tudjátok mit, elvállalom én! Gyenge osztályokkal is lehet eredményt felmutatni. Sikerélményeim voltak bőven. Már kezdő tanárként megszerettek a tanítványaim és a kollégáim. Erdődre kerülésem előtt évente onnan csak két-három diák jutott be az egyetemre . Volt egy olyan időszak, amikor több erdődi szülő hozta be gyerekét szatmárnémeti iskolákba. Miután én oda kerültem, ez a folyamat hamarosan leállt. Az iskola történetében először fordult elő, hogy húsz végzős tanitványomból tizenhat bejutott a műszaki egyetemre. Feleségemmel ingáztunk, de minden reggel héttől konzultációs órát tartottunk, hogy segítsünk a gyerekeknek a nehézségek leküzdésében. Az akkori román sajtó is elismerően írt a munkánkról, ami nagy lökést adott számunkra. Később bekerültem az IPÁ-ba, ahol nagyon nehéz körülmények uralkodtak. Azzal az ötlettel álltam elő, hogy az első felvételin ne vegyünk fel mindenkit, mert nagyon sokan kiesnek az elméleti líceumokból, akik ősszel felvételizhetnek nálunk. Én vezettem a felügyelést és a javítást. Az igényesség oda vezetett, hogy az első felvételin csak egy gyerek jutott be, de engem igazolt az, hogy ősszel sokkal jobb gyerekek jelentkeztek. Ez volt az első évfolyam, melyről bejutottak az egyetemre.

 

Rácz László Vándorgyűlésen Révkomáromban

Jó tanár, jó diák

 

— Milyen kell legyen egy jó tanár és milyen egy jó diák?

— Nagyon fontos az, hogy a tanár ki- és beszámítható legyen. Legyen megszállott. Sokat számít a személyes példa. Tanárnak születni kell. Szeretni és akarni kell ezt a munkát, én szolgáltatásnak nevezem a tanítást. A tanári munka gyakorlásához szükséges az alázat és a szakma szeretete. Ha a diák százszor megkérdez valamit, arra százszor kell válaszolni idegeskedés nélkül. A diáknak tudnia kell, milyen következményekkel jár az, ha megtesz valamit, vagy ha azt elmulasztja. Tudnia kell azt, hogy mit engedhet meg magának, és mit nem.

Elek György

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
NINCS POLL
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2019. augusztus 17.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 2 ek. vaj, 1 fej vöröshagyma, 10 dkg liszt, 3 bögre tej, 15 dkg bacon, 25 dkg cheddar ...