A társadalmi haszon növelése lenne a cél

Románia tíz éve tagja az Európai Uniónak. Már a csatlakozás előtti időszakban elkezdődött a pályázati úton történő beruházási támogatások lehívása. Matuz Zsolt beruházási tanácsadót arról kérdeztük, milyen eredményeket ért el Szatmár megye egy évtized alatt.

— Tíz éve csatlakozott Románia az Európai Unióhoz, de már az előcsatlakozási időszakban is elkezdődött a pénzek pályázatok útján történő lehívása a felzárkózáshoz. Mit ért el Románia tíz év alatt?

— Egy túlbürokratizált pályázati rendszert vettünk át, s ezt talán még hatványoztuk is. Ugyanakkor mintha csökkenne az EU-s pénzek lehívásának az átláthatósága, a hatékonysága pedig gyakran megkérdőjelezhető. Az a helyzet, hogy a támogatási rendszer értelmét nem látják át se a kiírók, se az elbírálók. Olyan pályázati kiírás is van, amelyről nem lehet tudni, hogy mit lehet vele kezdeni, a kiírók időnként teljesen el vannak szakadva a realitásoktól.

— Romániában fontos lenne a mezőgazdaság fejlesztése, de ezen a téren valahogy nem érünk el látványos eredményeket. Mi ennek az oka?

— Úgy érzem, hogy épp ott nem sikerült megfelelő támogatási formát alkalmazni, ahol a legnagyobb az igény. Például azok a mezőgazdászok, akik a hagyományos társulási formákban működnek, nem tudnak megfelelő támogatáshoz jutni, a kiírók olyan újszerű társulási formákat erőltetnek, amelyek nem életképesek. A sváb falvakban létrehozott mezőgazdasági társulások azért voltak hatékonyak, mert a néplélekből merítkeztek, az emberek összeálltak és vállvetve dolgoztak. Ugyanakkor azt tapasztaljuk, hogy az ilyen közösségi formában működtetett és regionális szinten legjelentősebb mezőpetri marhafarm nem tud támogatáshoz jutni az alkalmazott pontrendszer szerint. Úgy tűnik, hogy épp oda nem jut támogatás, ahol a legnagyobb szükség lenne rá a csatlakozás következtében létrejött piacvesztés miatt.

— Sokan mondják, hogy Szatmár megye sokkal lassabban fejlődik, mint Bihar, Kolozs, Máramaros vagy akár Szilágy megye. A szatmáriak számára nem ugyanazok a lehetőségek adottak?

— Felkiáltójellel kellene látni, hogy a Szatmár megyei közösség miért nem érzékeli a pályázatok jótékony hatását. Én nem vagyok a statisztikák embere, de időnként szemet szúr egy-egy programban vagy nagyobb fejlesztési tervben az, hogy milyen szinten van most közösségünk. Szomorúan látjuk, hogy a Regionális Operatív Program 2014–2020-ra vonatkozó fejlesztési tervében Szatmár megye és Szatmárnémeti város is a harmincnyolcadik helyen szerepel. Ugyanakkor Nagyvárad a második helyen van közel harmincszoros lehívással, de Szilágy megye is megelőzte Szatmárt.

„Úgy tűnik, hogy épp oda nem jut támogatás, ahol a legnagyobb szükség lenne rá…”

— A pályázók folyton arról panaszkodnak, hogy túl nagy a bürokrácia. Valóban így van?

— Ez a bürokratikus rendszer nem csak a papírmunkát jelenti, hanem a mesterségesen felduzzasztott állami intézményeket is. Tény és való, hogy nem lehetett egyik napról a másikra megfelelően képzett szakemberekkel feltölteni a felelős intézményeket, de eltelt tíz év, amióta Románia belépett az Európai Unióba. Volt egy előcsatlakozási periódus, és túl vagyunk egy teljes költségvetési időszakon is. Megjegyezném, hogy az előcsatlakozás során viszonylag jól működött a támogatások leosztása, ami talán annak is a következménye, hogy az ellenőrzés direkt Brüsszelből történt. Tehát a közbeszerzések Bukarestben történtek brüsszeli felügyelet alatt. Nem látom azt, hogy az elmúlt tíz év egy olyan fejlődést hozott, amit vártunk és amire lehetőség lett volna.

— Hol képezik a pályázatkészítéssel és azok lebonyolításával foglalkozó szakembereket?

— Szakemberek mindenhol vannak, csak meg kell szólítani őket. Nem kellene mindent Bukarestben eldönteni, vannak az országnak más részein is szakemberek. Az tény, hogy az állami intézmények gyakran nem a kompetenciák alapján alkalmazzák az embereket. Tapasztalatom szerint azt a munkát, amit hárman is el tudnak végezni, kb. harmincan csinálják felelősségvállalás nélkül. Egy kicsit lelkiismeretesebben, egy kicsit odaadóbban kellene csinálni, így nem kerülnénk olyan helyzetbe, hogy a megyei szinten legnagyobb pályázatból rendelkezésre álló forrásoknak alig a felét tudjuk lehívni, és azt sem költjük el észszerűen.

— Sokat beszélnek a turizmus fejlesztéséről. Úgy tudom, Szatmár megyében több sikeres pályázat készült ilyen célokra. Vidéki panziók épülnek, de más turisztikai jellegű tervek is megvalósultak. Valóban fejlődik a szatmári turizmus?

— Hogy a pályázatból létrehozott vidéki panziókban milyen turizmus folyik, minden bizonnyal megkérdőjelezhető. A turizmus nem csak szálláshelyeket jelent, fejleszteni kell a turisztikai látványosságokat is. Ugyanakkor a mostani költségvetési időszakban a vidékfejlesztési alap műemlékvédelemre egy közel tízéves stratégiát alkalmaz, amely szerint Szatmár megyében az egyetlen település, amelyik pontot kaphat, az Avasújfalu (Certeze). Hiába küzdöttünk miniszteri beadvánnyal, hogy ezt változtassák meg, ne kezeljenek egy hétéves ciklust úgy, hogy egy tíz évvel azelőtti stratégiát alkalmaznak. Frissítsék fel, nézzék meg, hogy mely településeken vannak fejlődési lehetőségek, hogy azoknak turisztikai vonzerejük legyen.

— A Középkori Templomok Útja egy nagyon szép eredmény, elég sok templomot felújítottak, vannak látnivalók, de mit tud tenni egy mondjuk hatvanfős csoport, amelyik külföldről érkezik? Hol tudnak megszállni? Ki látja el őket, hol kóstolhatják meg a helyi ételeket?

— Érezvén a hiányosságokat az egyházközségek próbálják a gyülekezeti termeket és vendégházakat is rendelkezésre bocsátani, de ez nem oldja meg a megyei vallási turizmus kérdését. Jönnek csoportok külföldről, amelyek elmennek Ákosra, Tasnádra és más településekre. Tasnádon meg lehet szállni, de az más típusú turizmus. Ha elmennek Csomaközre, ott már nincs hol megszállni. Nem kellene hogy legyen minden településen egy hatvan személyt befogadó panzió, de megyei szinten érzékelhetőek a vendégfogadás hiányosságai. Szatmár megyében sokat költöttek turizmusfejlesztésre, de annak nincs hatékonysága.

„Szomorúan látjuk, hogy a Regionális Operatív Program 2014–2020-ra vonatkozó fejlesztési tervében Szatmár megye és Szatmárnémeti város is a harmincnyolcadik helyen szerepel.”

Épültek és épülnek olyan panziók, amelyekben aligha lesznek turisták. Érdemes elgondolkodni azon, hogy lehetne ezen javítani. Tenni kellene valamit, de nem csak szólamokban. Van igény a turizmusra. Még a gyengén fejlett turisztikai objektumainkat is látogatják.

— Nagy gondot jelent a szociális problémák megoldása. Ilyen célokra lehet pályázni?

— Nagyon nagy igény van a fejlesztésekre, ezt látjuk szinte minden szociális intézmény esetében. Időnként a feltételek olyanok, amelyek vállalhatatlanok, időnként pedig arra, amire szükség van, nincs kiírás. Jelen időszakra vonatkozóan is próbálgatnak kiírni 2014 óta, 2020-ban lejár a határidő, de még mindig nincs meg az az országos stratégia, amelyhez igazodhatnánk. Ahhoz képest, hogy mekkora igények vannak, nagyon kevés a forrás. Úgy turisztikában, úgy műemlékvédelemben, úgy vállalkozásfejlesztésben az igények sokkal nagyobbak, mint a rendelkezésre álló források. Vállalkozásfejlesztésben hiteltelenné teszik a rendszert azáltal, hogy begyűjtik a pályázatokat és nem működik a rendszer, ami elbírálja. Augusztus óta folyamatosan ki van írva, hogy a rendszer nem működik. Ilyen feltételek között a vállalkozó is meggondolja, hogy érdemes-e befektetni a tervek elkészítésébe és várni a beruházás támogatását. Ezek olyan hiányosságok, amelyek a 2014–2020-as időszakban nem lenne szabad létezzenek. Az előcsatlakozási időszakban lehet, hogy voltak hiányosságok, de tapasztalattal járt, a lényeg az lenne, hogy ha emelkedni nem tud a szint, legalább ne csökkenjen.

— Ahogy telnek az évek, egyre nagyobb az igény az idősotthonokra. A fiatalok elmennek, az idősek egyedül maradnak, és aligha számíthatnak a fiatalok támogatására.

— Vannak jól működő idősotthonok, ilyen a mezőpetri és a mezőfényi. Ezek pozitívuma az, hogy együttműködik az önkormányzat, a közösség és a szociális intézmény. Ezeket az intézményeket a közösség szülte a közösség érdekében, nem pedig azért, hogy valaki vagy valakik hasznot szerezzenek. Megyeszerte tapasztalható, hogy nagy igény lenne hasonló intézményekre. Nagyvárad és Kolozsvár környékén tízszer annyi idősotthon van, mint Szatmár megyében. A 2014–2020-as időszakban idősotthonok létrehozására nem lehet pályázni, csak idősnapközire. Ennek az lehet az oka, hogy egyesek üzletet csinálnak az idősotthonok működtetéséből.

— Ugyancsak fontos lenne a műemléképületek felújítása. Ezen a téren milyen eredmények születtek?

— Lezárultak a kiírások, de lehet, hogy a visszamaradó pénzekből újraindítják azokat. Ezen a téren katasztrofális a helyzet. Ahogy a régió legjelentősebb műemlékeit lesöpörték az asztalról, elgondolkodtató. Tudni kell, hogy azok, akik lesöprik ezeket, keveset értenek a dolgukhoz, ők ott csak pipálgatnak. Ha nem tudnak valamit kipipálni — mert történetesen a pecsét nem jó helyre volt téve — akkor nem is értékelik a beruházás lényegét. Így történhetett meg az, hogy olyan műemlék, ahol naponta több turistabusz áll meg és állandóan látogatják, azért nem kap támogatást, mert nem jó helyre tették a pecsétet. A kulturális minisztériumban egy igazgatóval és egy pályázati referenssel két órán keresztül próbáltunk egy mondatot értelmezni, de nem sikerült, hívtunk még valakit, aki felelőse volt a pályázati kiírásnak, de ő sem tudta értelmezni a pecsételés módját. Nem lenne szabad megengedni, hogy valaki sajátos módon értelmezhessen dolgokat. Határon átívelő pályázati forrásokból is újultak meg műemlékeink, eredményesek voltak a Középkori Templomok Útja és a Mária sugara nevezetű vallásturisztikai pályázatok. Ezt kellene folytatni, és még több műemléktemplomot felújítani.

„Tapasztalatom szerint azt a munkát, amit hárman is el tudnak végezni, kb. harmincan csinálják felelősségvállalás nélkül.”

— Van esély arra, hogy felgyorsuljanak és átláthatóbbak legyenek az EU-s támogatások?

— A mostani időszakra vonatkozó kiírásokkal nagyon rossz tapasztalatok vannak. Nagyon kevés pénz van, de azt sem tudjuk eredményesen felhasználni. A vállalkozók támogatásának nem az lenne a lényege, hogy a vállalat gazdagodjon, hanem a társadalmi haszna nőjön. Meg kellene keresni, hol vannak azok a szektorok, ahol egy EU-s forrás felhasználásának társadalmi haszna van. A vállalkozó az adófizetők pénzét kapja meg azért, hogy később visszafordítsa a társadalomba. Az elbírálók egy sablont használnak, ők keveset tudnak a lényegről. Valahogy a stratégiák szintjén kellene összeállítani, hogy tényleg legyen meg a hatása. Tény, hogy az EU-s csatlakozás az egyedüli utunk volt. Ránk van bízva, hogy ebből mennyire tudunk hatékonyan kijönni. Sokkal több pénzt lehetne lehívni az EU-tól, amit sokkal hatékonyabban fel lehetne használni, ha azt észszerűen és önzetlenül tennénk, nem egyéni, hanem közösségi célok érdekében.

Elek György