A tegnap nyoma

Néhány éve, évtizede a nyári hónapokban rendszeresen szerveznek falunapokat, az utóbbiakban fesztiválokat vagy más néven emlegetett közösségi rendezvényeket. A kezdetekben, egyfajta nosztalgikus hangulatban, nagyon sokan, akik már nem élnek szülőfalujukban, szívesen hazalátogattak az ilyen típusú rendezvényekre, akár hazatérés napjának is lehetett nevezni ezeket a közösségi találkozókat, hiszen a hazatérők jól érezték magukat, felidézték emlékeiket, régi történeteket meséltek el egy-egy baráti asztalnál… Sok minden előkerül a múltból, amikor ritkán találkozó emberek beszélgetnek. Igen, ott ülnek egymás mellett a múlt emlékeit idéző régi falubeliek, leseprik a tegnap nyomait, széttekintenek a jelenben, és próbálják elemezgetni a megújult világ szeleinek a hozadékát. Mint ahogy évekkel, évtizedekkel korábban nem látták, mit hoz majd az új világ, milyen lesz a ma, úgy most sem látják, mi épül a tegnap nyomaira. Annyit lehet látni, hogy rendszerint megpezsdül a világ, de az ember csak részben lehet sorsának alakítója. A tegnap nyomaira a ma nyomai nehezednek, és ugyanezekre a nyomokra lépnek majd a holnap emberei is. A hazatérők arról is beszélgetnek, hogy végtére nem a múltat siratják, hanem hiányolják a jelen értékeit, amelyek nélkül a jövő nemcsak beláthatatlan, hanem elképzelhetetlen, tervezhetetlen is. Eljön-e valaha a megújulás ideje? — kérdezik egymástól a hazatérők. Gondolataikban ott szorong az az érzés, hogy ha nincs megújulás, az az ő felelősségük is, mert nem várhatnak pozitív változást attól a világtól, aminek ők maguk nem részesei.

Néhány óra múlva már a beszédtéma is elfogy. Ülnek az asztalnál kezükben egy pohár sörrel, és döbbenten figyelik, hogy a mellettük elhaladók nagy része idegen. Végül rájönnek, hogy igazán nem is hazatértek, hanem egy olyan helyre, ami egykoron az otthonuk volt, de már másoké. A színpadon a műsor már nem nekik szól, hanem azoknak, akik a helyükbe léptek. Ilyenkor tör rájuk az az érzés, hogy mennyire kellemetlen idegenként megjelenni azon a helyen, ami valamikor az otthonukat jelentette.

Elek György