×
2024. 04 19.
Péntek
Emma
8 °C
kevés felhő
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.66 RON
100HUF = 1.26 RON
Nagykároly

A téma mozgósítja a közönséget

2018.12.11 - 10:29
Megosztás:
A téma mozgósítja a közönséget

Többen voltak Nagykárolyban Lantos Mihály könyvbemutatóján, mint Budapesten. A „siker” titkáról kérdeztük Kocsis Alizt, a nagykárolyi felekezeti iskola igazgatóját, a sorozat szervezőjét.

 

Kevesen járnak a különféle rendezvényekre — merül fel rendszeresen a különböző eseményeken. A felelősség kérdéséről is tanakodnak ilyenkor, ugyanakkor arról is, hogy a szervezőknek jobban kellene törekedniük a mobilizációra. Az üdítő kivételek egyike a nagykárolyi Pro Calasantius Egyesület és a Kalazanci Szent József Római Katolikus Líceum új nevelő-beszélgető sorozatának eddigi két alkalma. Mindkettőn sokan voltak (mégpedig mind számszerűségben, mind pedig lelkesedésben).

A „siker” titkáról kérdeztük Kocsis Alizt, a nagykárolyi felekezeti iskola igazgatóját, a sorozat szervezőjét.

„Talán azzal magyarázható a jelentősnek nevezhető érdeklődés, hogy most már évek óta komolyan dolgozunk azon, hogy közösséggé formáljuk a szülőket. Ezt a célt több rendezvény is szolgálja. Például nemrég tartottuk meg a szülők bálját. Nagyon jó látni, hogy nem csak azok vannak együtt, akiknek a gyerekei osztálytársak, hanem akár más-más évfolyamokba járó tanulók szülei is jó ismerősként üdvözlik egymást például az utcán találkozva. Kezd kialakulni egy 'kalazancis szülő' tudat. Szerintem ez az a közösségi tudat, ami nagy számban tud mozgósítani. Ugyanakkor a sorozatunk témája is mindenkoron aktuális, hiszen általában mindenki mellőzi az egyéb programjait, ha a gyerekéről van szó. Főleg, ha tudja, hogy hasznosítható, amit lát-hall. Nyilván nem azt akarom ezzel mondani, hogy a más jellegű rendezvények nem hasznosak, ám a nevelés témájában sokan még inkább érintettnek érzik magukat. Az előadók személyének ismertsége is közrejátszhat, bár például azt nem tudom, mennyire volt ismert a szülők körében a legutóbbi előadónk, Lantos Mihály egyetemi professzor, tanulási módszertani oktató. Ugyan nemrégiben Csanáloson adott elő a villámolvasás témájában, de talán kevesek hallottak róla korábban. Ellenben szerintem nagyon jó volt a címválasztása: Tanítsd meg tanulni! Ez egy olyan aktuális problémakör, amivel nemcsak mi, pedagógusok, hanem a szülők is találkoznak. Egyre nehezebb rávenni a gyerekeket arra, hogy a könyv mellé üljenek.”

Kocsis Aliz igazgatónőtől azt is megtudtuk, hogy mindkét eddigi előadójuk — Fleisz Kinga szatmárnémeti pszichológus volt az első — nagyon dicsérte a nagykárolyi közönséget. Lantos Mihály például elmondta, hogy a legutóbbi könyvének a budapesti bemutatóján nem voltak annyian, mint Nagykárolyban. A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával, a 2018 a Külhoni Magyar Családok Éve keretén belül megszervezett előadás következő alkalma január közepén lesz, akkor Süveges Gergő újságíró, műsorvezető, tréner Döntések, értékek, dilemmák címmel tart értekezést.

 

 

Megyeri Tamás Róbert