A természet segítsége is kell

Folyamatban van a tavaszi mezőgazdasági kampány, az eddigi évekhez hasonlóan most is bizonytalan, hogy milyen módon lehet értékesíteni a terményt, mennyire válnak kedveltekké a helyi termékek.

Löchli Mihály csomaközi mezőgazdasági vállalkozó évtizedek óta foglalkozik mezőgazdasággal, ismeri annak minden gondját és sikerét, s mindig azt vallotta, hogy a szaktudás mellett nagy szükség van a természet segítségére is, hogy a munka megteremje a maga gyümölcsét.

„Az őszi vetés szépnek mutatkozik — nyilatkozta a szakember —, de nagyon kellene az eső, mert a földnek nincs megfelelő nedvességtartalma. Négyzetméterenként nyolcvan-száz liter csapadékra lenne szükség ahhoz, hogy a növények fejlődni tudjanak. Az őszi vetések műtrágyázása is be van fejezve. Ki van kelve a kora tavasszal elvetett zab és a lucerna is. Jövő héten hozzá lehet kezdeni a kukorica és a napraforgó vetéséhez, nem kell elsietni a vetést, meg kell várni, míg a hőmérséklet eléri a megfelelő szintet.”

Löchli azt vallja, hogy a mezőgazdászokat a piac szabályozza, ő igyekszik azt termeszteni, amiről úgy gondolja, hogy lesz rá kereslet. Ezt elég nehéz előre látni, mivel nincs megrendelő, nincs biztos felvásárló, csak következtetni lehet, hogy amelyek azok a kultúrák, amelyekkel érdemes foglalkozni. Most úgy tűnik, hogy kukoricára, búzára, repcére és napraforgóra lesz igény, ugyanis az ország déli részén a szárazság miatt tönkrementek a repceföldek. Az olajos növényekért már most jó árat ígérnek. Ugyancsak keresetteknek tűnnek a gabonafélék: búza, árpa, zab, rozs. Az utóbbi időszakban csökkent a búza és a kukorica ára. Ennek egyik oka, hogy sok búza és kukorica van a piacon, a másik pedig az, hogy a felvásárló tudja, hogy a gazdálkodóknak tavasszal sok pénzre van szükségük a tavaszi munkálatok finanszírozására (szántás, vetés, vetőmag, műtrágyázás stb.), így könnyen olyan helyzetbe lehet hozni őket, hogy olcsón eladják az amúgy is raktáron, nem mondhatni, hogy jó körülmények között lévő terményeiket. Jelenleg a kukorica kilónkénti ára 58–60 bani, egy hónapja még 63–65 bani volt. Volt egy időszak, amikor 95 banit fizettek egy kiló búzáért, most 85–90 banit.

Löchli szerint közel harminc éve próbálkoznak a termények értékesítésének a megszervezésével, de még semmilyen igazán komoly lépés nem történt. Nagyon jónak tartja, hogy létrehozzák a helyi szövetkezeteket és azok kereskedelmi hálózatát, de ennek csak akkor lenne pozitív hatása, ha az emberekben kialakulna egy olyan morál, hogy ragaszkodnának a hazaihoz. Támogatni kellene a háztáji gazdaságokat, jó lenne, ha lennének olyan üzletek, amelyek csak helyi termékeket forgalmaznának, és lassan kialakulna egy rendszer, amiben a helyi gazdálkodóknak meglenne a szerepük, tudnák azt, hogy ki mit termeszt, és mekkora mennyiségben. Azok, akik más elfoglaltságaik miatt nem foglalkoznak zöldség- és gyümölcstermesztéssel, tudnák, hogy helyi termelőktől garantált minőséget tudnának felvásárolni. Magyarországot elhagyva szinte minden faluban vannak falusi panziók (ezek mintájára nálunk is sok épült, de nem a kijelölt célt szolgálják), amelyekben csak olyan ételeket, késztermékeket vagy nyers árut forgalmaznak, amiket az adott településen termesztettek/termeltek. Minden településen van mészárszék, pékség, cukrászda stb., és az ott lakók mindent egymástól vásárolnak.

Löchli kiemelte, hogy nálunk sokáig csak azok kaptak uniós támogatást, akik Nyugatról vásároltak gépeket, vetőmagvakat, vegyszereket stb. Most azokat a mezőgazdasági termékeket adják el, amelyeket a tőlünk elvitt munkaerő termeszt meg. Nálunk már napszámosok sem maradnak, azok is elmennek külföldre, és a legrosszabb körülmények között élve termesztik meg azt, amit majd itt eladnak a multinacionális hálózatok. Itt is lehetne ugyanolyan termékeket létrehozni, mint Nyugaton, de itt nincs olyan támogatás, nagy a bürokrácia, és csak azok jutnak támogatásokhoz, akik közel vannak a tűzhöz. Sajnos mi nem tudunk előre számolni, hogy mennyi térül meg abból, amit befektetünk — mutatott rá Löchli Mihály.

Elek György