A test és a nyelv összefüggései

A Könyvtárak Éjszakája rendezvény keretében pénteken mutatták be Darabos Enikő Testmetaforák a kortárs magyar irodalomban című kötetét. Gálfalvi Ágnes, a marosvásárhelyi Lector Kiadó vezetője beszélgetett a szerzővel munkásságáról és a könyvről.

Darabos Enikő Szatmárnémetiben született 1975-ben, s a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban érettségizett. A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem filológia karán szerzett diplomát, majd később áttelepedett Magyarországra, 2011 óta a Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola (ma: ELTE Savaria Központ) egyetemi docense. Kutatási területei: kortárs magyar irodalom, irodalomelmélet, testelméletek, művészetelmélet, kritikai kultúrakutatás, gender studies.

Darabos Enikő a most bemutatott kötetben található kritikáit a magyar irodalom legmeghatározóbb műveiről írta. Véleménye szerint az a meghatározó, amit az adott kritikus/olvasó számára valamilyen tekintetben izgalmasnak, továbbgondolásra alkalmasnak minősül. A Testmetaforákban többek között Oravecz Imre, Rakovszky Zsuzsa, Bodor Ádám, Esterházy Péter, Grecsó Krisztián, Nádas Péter és Tompa Andrea prózai műveiről olvashatunk kritikát. Darabos Enikő következetesen az emberi testet tartja fókuszban, amikor értelmezi a megszólaló „nyelvi alternatívákat, amelyeken belül létezésünk elmondhatóvá és faggathatóvá válik”.

Véleménye szerint azért fontos a testről való beszéd, mert a szabadságvágy és a test mindig erősen benne volt az életében. Túl sok információhoz jutunk, s az ember elvesztődik ezek között, ha nem tudja kialakítani azt a szempontot, ami meghatározza, hogy számára mi a fontos. A szerző elmondta, hogy kritikát írni ma nem egyszerű dolog. Úgy működik az irodalom, hogy annak a szerzőnek a műveit közlik le a szerkesztők, akit ismernek, aki valakinek a valakije. Darabos Enikő bevallotta, hogy kezdő kritikusként nem fogadták be, de nem adta fel, tovább írt, és az írásait elküldte a szerkesztőségekbe. Elismerte, hogy nem tudott idomulni, elég sajátos és önfejű ember, ki kellett alakítania a saját stílusát.

Egy ideig középiskolában tanított, ahol örömmel tapasztalta annak cáfolatát, hogy a mai fiatalok nem olvasnak, csak a telefonjukkal vannak elfoglalva. A fiatalok azok után a szövegek után érdeklődnek, amelyek az ő életükről szólnak, mondja a szerző, rámutatva arra, hogy akkor alakul ki egy igazi kapcsolat a diák, a tanár és az irodalom között, ha a diák meggyőzőnek és hitelesnek tartja azt, amit a tanár az irodalmi műről mond. Az életünkkel, a szavainkkal, az életpéldánkkal lehet hitelessé tenni azt, amiről beszélünk, állítja, hozzátéve, hogy az irodalomoktatás arról szól, hogy a tanár hogyan szólítja meg a diákot, de az is nagyon fontos, hogy a diák elmondhassa a véleményét.

Darabos Enikő a könyvbemutatón elmondta, hogy sokak számára a művészek kis zombik, akik lézengenek a világban, és próbálnak értelmet találni benne, de nincs semmi közük a világhoz, mert az olyan természettudományos, marketinges, hírhajhászó…, s a művészek ebbe nem férnek bele. A bölcsészettudományokat leértékelik, pedig normális világban csak akkor tudunk élni, ha megtartjuk a művészeinket, hangsúlyozta; éppen ezért ahhoz, hogy egy élhető világban éljünk, ahol tudjuk egymást tisztelni, nem szabad figyelmen kívül hagyni a művészetet. Sajnos egyre kevesebb az olyan folyóirat, amiben a szerzők közölhetnek, holott tudjuk, hogy például Adyék a folyóiratokban való közléssel váltak ismertekké és kedveltekké. Magyarországon nem iskolai tantárgy a filozófia, nem tartják fontosnak azt, hogy a diák hozzájusson olyan alapismeretekhez, amelyek elgondolkodtatják az élet dolgain, magyarázta a szerző.

Darabos Enikő elmondta, hogy ma divatos a testtel foglalkozni, a magyar irodalom ilyen szempontból nagyon érdekes helyzetben van, ugyanis nem alakult ki olyan irodalmi nyelv, ami emberi módon tudna a testről beszélni; vagy vulgárisan beszél, vagy egy gyereknyelven történő gügyögéssel, vagy egy orvosi beszédmóddal. A magyar írók ezek közt próbálnak lavírozni, és próbálnak egy olyan nyelvet találni, amelyen hitelesen lehet írni a szerelemről. Úgy kell olvasni a szövegeket, hogy megfigyeljük abban, hogy emberek vagyunk. Az, hogy emberek vagyunk, abban meghatározó, hogy van testünk, tapintunk, szagokat érzünk, szerelmesek vagyunk. Érdemes megfigyelni, hogyan küzdenek az íróink azzal, hogy ennek hangot, nyelvet adjanak, hangsúlyozta a szerző, rámutatva arra is, hogy a magyar irodalom nagyon nehéz helyzetben van a testiség ábrázolásával, miközben például a francia irodalomban nagyon könnyen leírható az erotika.

A beszélgetést követően a szerző dedikálta a könyvét.

Elek György