A túlélési ösztönök hajtják a kialvatlan Gyenes Manit
Utoljára módositva: 2018-01-17 10:27:17

Sokat ugyan nem sikerült javítani az idején Gyenes Emánuelnek, viszont tartja a tempót Dakar-rali tizedik versenynapján is.

A szatmárnémeti Autonet Motorcycle Team pilótája az első argentínai mért szakaszon, Salta és Belén között a harmincadik legjobb időt motorozta. 6 óra, 7 perc 48 másodperc alatt teljesítette a 424 kilométeres mért szakaszt, de kevéssel több mint egy órával volt lassabb mint a szakaszgyőztes osztrák Matthias Walkner (KTM). Ezzel együtt az összetett táblázatban további két helyet javított Mani, és már a 25. pozíciót foglalja el.

„Nem aludtam semmit az éjszaka, úgyhogy túlélésre játszottam ezen a napon – mondta a napok óta lázzal és megfázással küszködő Mani. – Az elején megelőztem négy-öt motorost, de vissza kellett engednem őket, utána már egész nap egyedül motoroztam. A második szakaszon már mintha nem is a Dakaron lettem volna, csak arra hajtottam, hogy éljem túl. Ez a nyolcadik Dakarom, és csupán egyszer estem ki, de ilyen nehéz még egy sem volt…”

A szatmári srác ráadásul egyedüli magyarként maradt a mezőnyben, ugyanis a vajdasági kollégáját, Saghmeister Gábort a napi második pályán már nem engedték elrajtolni, mivel este hét óra után ért oda, míg a magyarországi Dési János elbúcsúzott ezen a napon, miután elesett és válltörést szenvedett.

A Dakar egyik leghosszabb napját jelentette a keddi, mivel több kihívás elé állította a versenyzőket. Dűnéken, hatalmas, homokos fennsíkokon vezetett az első szakasz, amelyeken tevefű nehezítette a haladást. Ezután egy nehéz navigációs rész következett, ahol rutinos motorosok, mint Antoine Meo, Toby Price vagy Kevin Benavides is eltévedtek és hogy vissza kellett fordulniuk a rajt felé. Rengeteg időt veszítettek, miközben Adrien Van Beveren és Mattias Walkner fő esélyessé lépett elő. Az osztrák átvette a vezetést az összetett táblázatban is. Ehhez kellett az is, hogy három kilométerrel a cél előtt Van Beveren nagy sebességnél hatalmasat essen. Visszaült ugyan a motorra, ám néhány száz méter után meg kellett állnia, mert akkora fájdalmai voltak. Semmiképpen sem akarta feladni, újra és újra megpróbálta. Végül be kellett látnia, hogy nem fog menni. A versenyorvosok helikopterrel szállították kórházba, s az első, gyors diagnózis szerint eltört a jobb kulcscsontja, mellkasi és gerincsérüléseket szenvedett.

Kedden Belén és Fiambala között zajlik a verseny, csütörtökön pedig 723 kilométer össztáv után megérkezik a mezőny San Juanba. Külön utakon járnak majd a motorosok és az autósok, utóbbiakra ugyanis hetven kilométerrel hosszabb út vár, mivel nekik a speciális szakasz 523 kilométer. A motorosok viszont egy rövid bekötő szakasz után megkezdik a 375 kilométeres gyorsaságit, majd folytatják útjukat több mint 300 kilométer aszfaltos úton egészen a gépparkig. Erőnlétileg nagyon megterhelő lesz ez a motorosok számára, hiszen nagyon kanyargós utakon, sok meredek lejtőn vezet majd a nyomvonal.

Pesek Attila

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
Állás
Nürnberg környékén (Bayern) otthoni, 24 órás idősápolás-háztartásbeli személyek...
Tovább >>>
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
Legendás állatok - Grindelwald bűntettei
Ma, 21:40
Göthe Salmander (Eddie Redmayne) szerencsére nem változik. Most is ugyanaz a kétballábas, nagy tudású varázsló, aki él-hal a legendás állatokért, és mindent megtesz értük, akár a Roxfortban jár, akár a világ más, egzotikus tájain. A varázslények iránti rajongása azonban ismét újabb kalandba sodorja: ezúttal régi szerelme, Leta Lestrange is felbukkan, de mellette vannak az első részben megismert barátai, a két csinos varázslónő, a legilimentor Queenie (Alison Sudol) és az auror Propentina (Kather
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Szerinted szükség volt-e Szatmárnémetiben plázára?
Természetesen, már ideje volt, hogy végre itt is legyen valami
Plázára igen, de ez gyenge
Mindegy, hogy van pláza vagy nincs
Felesleges, Szatmár túl kicsi hozzá
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2018. november 18.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 1 csomag leveles tészta, 20 dkg sütőtök, 1/2 fej lila hagyma, 10 dkg lágy kecskesajt, 5 dkg dió, ...