A vallásgyakorlás jelene és jövője

Dr. Frigy Szabolcs egyetemi oktató a szatmárnémeti székesegyházi plébánia szervezésében megrendezett Keresztény Agora előadás-sorozat részeként A vallásgyakorlás jelene és jövője címmel beszélt a vallásosság múltjáról, jelenéről és várható jövőjéről.

Dr. Frigy Szabolcs szociológiai megközelítésből elemezte, hogy mennyire vagyunk vallásosak, és hogyan lehet egyáltalán mérni a vallásgyakorlást, milyen hatással van a vallás a társadalomra, netán épp a fogyasztói társadalom az, ami befolyásolja a mi vallásosságunkat. A témával kapcsolatosan a szociológusok több kérdést kapnak, mint amennyit megválaszolhatnak. Jelenleg nagyon sok kutatás folyik ebben a témában, és mindenki érzi, hogy a posztmodern társadalomban valahogy teljesen más dimenzióba került a vallásgyakorlás, mint amilyen a huszadik században volt. A szociológia egy olyan tudomány, amely elmondja, mi van, de nem tesz hozzá értelmezési vagy értékítéletet. Készülnek statisztikák, hogy évről évre hogyan állunk a vallásgyakorlással. A válaszadókat négy csoportba sorolva — 1. hiszem, hogy van Isten, 2. hiszem, hogy van lélekerő, 3. nem hiszem, hogy van Isten vagy valami lélekerő, 4. az ateisták — teljesen meglepő módon azt látjuk, hogy Romániában a megkérdezettek 92 százaléka azt mondja, hogy hisz Istenben. Ebből az következik, hogy Románia az egyik legvallásosabb ország.

Mi is az a vallásosság? — tette fel a kérdést az előadó. A világon a legvallásosabbnak mondott országok: Románia, Törökország, Lengyelország, Málta, Ciprus, Olaszország és Írország, Franciaországnak a huszonhét százaléka hisz Istenben, egy másik huszonhét százalékának van egy egyháztól független személyes istenhite, negyven százalék nem hisz semmiben. Svédországban két százalék alá csökkent a templomba járók aránya. Érdekes módon a leggazdagabb országokban csökkent leginkább az istenhívők száma. Külön kutatást érdemel, hogy lehet-e összefüggés a vallásosság és az ország gazdasági helyzete között. Giddens szerint a vallásosság valamilyen pszichés gyakorlatrendszer. Ma az emberek egy tudomány szélén próbálnak választ találni a kérdéseikre. Van három kérdés, amire a tudósok nem tudnak választ adni, e köré a három kérdés köré épül a modern vallásosság: 1. Mi az emberi élet értelme?, 2. Miért van szenvedés?, 3. Mi történik az emberrel a halál után? Néhány évtizeddel ezelőtt sorra jelentek meg könyvek, amelyek szerzői azt kutatták, volt-e olyan társadalom, amelyikben nem volt vallás. Az antropológia korában, a tizennyolcadik századtól errefelé, amikor kinyílt a világ, és nagyon sok kutató ment el a szigetországokba és kutatta az ősközösségek életét, több mint nyolcszáz társadalmat írtak le, és nem találtak olyan társadalmat, amiben nem lett volna vallás. Ezt azzal magyarázták, hogy a vallás egy kulturálisan univerzális dolog, úgy tűnik, hogy ahogy az emberek társadalomba szerveződnek, nagyon hamar megjelenik a vallás. Ennek van egy téves szemlélete — az evolucionista szemlélet —, amelynek meg akarták keresni a nullapontját. Nagyon sokan foglalkoztak azzal, hogy megkeressék a vallás nullapontját, vagyis azt, hogy hol mondhatjuk, hogy még nincs vallás, és hol azt, hogy már van. Lényegében ezeknek a kutatásoknak nincs értelmük, funkcionálisan kell meghatározni, mi lehet a vallás szerepe a társadalomban. Miért olyan fontos a vallás a társadalomban, miért nem tudunk olyan társadalmat létrehozni, amiben nincs vallás? Egy másik irány, ami elviszi a kutatásokat, az, hogy ha az ősembert nézzük, akkor vallásosság szempontjából teljesen mások voltak az ok-okozati összefüggések. Az ősembernek nem volt tudományossága, és megpróbálta valamilyen misztikummal kitölteni ezt a hiányt. Ha körbenézünk a társadalmi idusokban, nagyon sokszor azt találjuk, hogy az ember fontosnak tartotta, hogy a nap-éj egyenlőségkor kimenjen, és valamilyen rítust gyakoroljon, és nem azért, mert ez egy szokás volt, hanem azt gondolta, hogy ha nem megy ki, és nem imádkozik, nem fog eljönni a tavasz. Ő tehet azért, hogy a tavasz eljöjjön. Ez egy nagyon erős egyéni felelősség és közösségi tudat volt. Minden őstársadalomnak vallásos tartalma volt, a művészet pedig egy volt a vallással, mert minden, amit megrajzoltak, festettek vagy valamilyen formában megalkottak, vallásos jellegű volt. A vallás nem csak azt jelenti, hogy járunk-e templomba, és hogy miben hiszünk, a vallásnak van egy társadalmi integráló szerepe. A vallás magyarázott mindent, a vallás legitimizálta, hogy ki a király, ki a szegény, mindenre válaszolt. A modernitásban ez a mindent átfogó erő hiányzik. Nagyon sok mindent tudunk, de nincs egy olyan alapvető paradigma, ami az egészet összefogja. A nagy világvallások nagy összefogó erők voltak, az emberek hite minden nehézségben megtartó erő volt, ennek a hiányát a modernitás nem tudja pótolni. Minden vallás közösségi volt, közösség nélkül a vallásnak sem sok értelme van. Ha valaki otthon, elszigetelődve fest például piros tojást, annak nincs misztikus és közösségi jellege. A közösség jele nem más, mint megélni azt, hogy egyek vagyunk. Dr. Frigy Szabolcs megerősítette, hogy a szekularizáció a vallás és a modernizáció egysége. Abból indultunk ki, hogy van kapcsolat a fejlődés és a vallásosság között. Minél fejlettebb egy társadalom, annál kevésbé vallásos. Ha összevetjük a vallást a fejlődéssel, akkor lesz belőle szekularizációs folyamat, az emberek kevésbé hisznek, nem járnak templomba. A francia forradalom után kialakult egy új paradigma, amikor elkezdik átszervezni a társadalmat, és elkezdik más helyre kiosztani az egyházat. Franciaország a világ legszekularizáltabb országa, ahol a legélesebben próbálják különválasztani az egyházat és a közigazgatást, az egyházat és az államot. A felvilágosodásig csak az egyház vezetett anyakönyvet, utána jelent meg az állami bürokrácia. Született egy olyan elmélet, hogy a tudománnyal mindent meg lehet magyarázni. Ekkor került szembe a vallás a tudománnyal, és elterjedt, hogy az, aki tudós, ne legyen vallásos. Ez az elmélet teljesen megbélyegezte a tizenkilencedik és huszadik századot, még ma is vannak, akik elválasztják a vallást a tudománytól. Azt mondják, ott van vallás, ahol nincs tudomány, erre nagyon jól rálátott a kommunizmus. Megjelent az értéksemlegesség fogalma, ezt éljük meg a liberalizmusban. Franciaországban például nem engedélyezték, hogy közpénzből köztéri szobrot állítsanak II. János Pálnak, mert a legfelsőbb közigazgatási bíróság (ott nincs alkotmánybíróság) azt állapította meg, hogy nem értéksemleges. Oda jutottak a franciák, hogy értékek mentén nem lehet törvényeket hozni. Eljutottak a posztkeresztény társadalomig, amikor kicserélik az értelmezési keretet. A kereszténység adott egy értelmezési keretet, a posztkereszténység elveszi azt. Aki nem ismeri a kereszténység történetét, és elmegy a múzeumba, nem fogja tudni, hogy mit ábrázol a festmény, de ad neki egy másik magyarázatot. A szekularizációs elmélet terjedésében Európa előbbre jár, mint Amerika. Van összefüggés a szekularizáció és a kereszténység között, de Amerika soha sem lesz annyira szekularizált, mint Európa. Minden korban volt egy legitimizáló elv. A királyt azért fogadták el, mert úgy tudták, hogy Isten földi helytartója.

Az előadó a továbbiakban arra a kérdésre igyekezett választ adni, hogy mi az az értelmezési keret, amiben ma értelmezzük a dolgokat. Ez az értelmezési keret a fogyasztói társadalom, ugyanis kiépült egy fogyasztásközpontú paradigma, ennek az egyik jellemzője az opciótársadalom. Azt éljük meg, hogy a vallásnak is kialakul egy fogyasztói modellje, az erdélyi adatok azt mutatják, hogy a vallást is fogyasztjuk. Kialakul a barkácsvallásosság, az emberek elkezdik olvasni a Bibliát, és különválasztják, mi az, amivel egyetértenek, és mi az, amivel nem, mindenki kialakítja a saját hitét. Ez abból indul ki, hogy amit a fizikai világban megélünk, az beépül a lelki világunkba is. Ugyanaz a gyors használat, ami megjelenik a barátságokban, a házasságokban, megjelenik a vallásosságban is. Egy részét elfogadjuk a bibliai tanításoknak, más részét nem. Fiataloknál vehető észre, hogy nem veszik fel a puma pólót, hanem az adidast, mert az tartozik hozzá az önkifejezésükhöz. Egy másik jelenség az individualizáció, amit megélünk. Feltevődik a kérdés: van-e köze a vallásnak ahhoz, hogy szétforgácsolódik a társadalom? Régen a falu határa volt a magánszféra, utána a család, ma már az is előfordul, hogy a családon belül is van magánszféra. A házastársaknak is van magánéletük. Az emberek annyira egyedivé válnak, hogy senki nem tudja megérteni őket. A vallás is teljesen visszaszorult a magánszférába. A vallási rítusok viszont közösségi jellegűek, azokat közösségekben lehet gyakorolni. Sokan otthon keresztet vetnek, de az utcán nem, vagy nagyon odafigyelnek, hogy senki ne vegye észre őket. Romániában, bár a lakosság kilencvenkét százaléka hisz Istenben, nagyon alacsony arányú a vallásosság közösségi jellege. Sokan úgy ülnek a templomban, hogy nem ismerik azokat, akik mellettük vannak. A rítusgyakorlásban fontosak a közös mozgások: közös leülés, közös felállás, ezzel az együvé tartozást fejezik ki. Ma úgy jönnek ki az emberek a templomból, hogy nincs meg bennük az a katartikus élmény, hogy egyek. Minden területen van tekintélyvesztés: tanár, orvos, politikus stb. A vallásban is elkezdődött a tekintélyvesztés. Régen a lányok imádkoztak a jó férjért, a fiúk a jó feleségért, az imának volt egy távlata. Két-három-öt év múlva kiderült, hogy milyen a férj vagy a feleség. Most, az instant társadalomban nagyon nehezen lehet eladni az imádságot a fiataloknak. A fogyasztói társadalomban nem az a lényeg, hogy majd öt év múlva veszek egy kocsit. Mai társadalmi jellegzetesség, hogy az emberek — főként a fiatalok — nem tudnak teret adni az imának. Az, hogy a mi vallásosságunkat befolyásolja, hogy milyen társadalomban élünk, nem jó. A vallás kellene formálja a társadalmat. Ha változik a társadalom, és vele együtt változik az emberek vallásossága, akkor érdemes elgondolkodni azon, hogy milyen társadalom jöhet ezután. Ha elmozdul az a stabil pont, ami integrálta a társadalmat, akkor a vallás is változik. Rítus nélkül nincs vallás. A rítus mindig a közösség megmaradását szolgálja. Fontos, hogy mit csinálunk, de a legfontosabb az, hogy együtt csináljuk. Hit plusz cselekvés egyenlő a rítussal. Azzal, hogy elveszítjük a közösségi hitet, megváltozik a cselekvés. A rítus szokássá válik, a szokás pedig megváltoztatható. Nagyon sokszor az egyik ember szokást végez, a másik rítust gyakorol. Minden rítusnak három jellemzője van: elválasztás, elkülönülés, újra befogadás.

Dr. Frigy Szabolcs kiemelte, hogy a vallásosság kutatásakor több szempontot vesznek figyelembe: 1. hit — ideológiai dimenzió, 2. vallásgyakorlat — rituális dimenzió, 3. vallási érzés — élmény és tapasztalat dimenziója, 4. vallási ismeretek — intellektuális dimenzió, 5. a mindennapi élet vallásossága — következmény dimenzió. A vallásosság nemcsak arra az időszakra hat ki, amíg a templomban vagyunk, hanem azon kívül is. Készült egy kutatás, megkérdezték a magyarokat, hogy mennyire fontos Isten az életükben. A kiindulópont az volt, hogy vajon az erdélyi magyarok közösségében mennyire jellemző a vallásosság, azaz vallási szempontból együtt haladnak-e a románokkal, vagy a magyarországi magyarokhoz hasonlítanak. Magyarországon a lakosság 5,24 százaléka vallotta magát vallásosnak. Romániában a vallásgyakorlás 8,63 százalék, az erdélyi magyaroknál 8,75 százalék. Magyarországon minden tizedik ember jár templomba, Romániában, a legvallásosabb országban a lakosság 25 százaléka jár templomba. A felméréskor a következő kérdés az volt, hogy kiben-miben hisznek. Romániában 56 százalék azt mondta, hogy a földöntúli életben. Harminc százalék bizonytalan, jár ugyan a templomba, de nem tudja, miben hisz. Azoknak, akik rendszeresen járnak templomba, a tizenkilenc százalékuk hisz a reinkarnációban. Ugyanabba a templomba járnak, de nem ugyanabban hisznek. Az erdélyi magyaroknál a vallásosság hozzátartozott az identitáshoz. Ezzel fejezték ki, hogy magyarok. Az ortodoxiával szemben ez egy nagyon erős védekezési mechanizmus. Sok évszázadon át a vallás befolyásolta a társadalmat, most a társadalom befolyásolja a vallást. A vallás mondja el, hogy mi a szent és mi a profán, a fogyasztói társadalomban, ahol mindent meg lehet venni, nem a vallás az, ami közösségeket formál, hanem a fogyasztás. Azt mondják, nem baj, ha a vallás háttérbe szorul, összeköt a fogyasztás. Emiatt jelentek meg a fogyasztás ünnepei. Vallásos ünnepeken a fogyasztás kerül előtérbe sajátos rítusokkal, amikor fogyasztással váltják fel a vallásosság funkcióit. Mivel a fogyasztás piacorientált, nem erősíti a közösségeket, hanem elveszíti a társadalom az integráló erejét, az egyén kezdi kialakítani a saját vallását. Nem tudunk ma olyan integráló erőt, ami közösséget formál. A vallásosság háttérbe szorulása a társadalom széteséséhez vezet. Nagyon sok ember kifizeti az egyházfenntartói járulékot, de nem hisz. Hiányzik belőle a szakralitás. Nagyon sok ember el fog távolodni az egyháztól. Mivel nincs közösség, a fiatalok az egyéni igények kielégítésére törekszenek. Régen az emberek hétköznapi beszédének a lényege a vallás volt, most viszont a média. A vallásosság elvesztése után megjelentek a mítoszok. Mítosz volt a kommunizmus, és mítosz a fogyasztás is. Minél fiatalabb valaki, annál jellemzőbb az egyház nélküli vallásosság, a vallás hiánya, és már mérhető az ateizmus. A vallás és a rítusok elvesztették korábbi integráló erejüket, mintha nem értenénk meg a saját vallásunkat. Idejét múltnak érezzük, miközben nincs új integráló elv, ezért hallunk mindenhol a társadalom széteséséről. A fogyasztás mint integráló erő sem működik. Kialakult egy intézményi krízis, azaz az odatartozás nélküli hit. Megjelenik az új szakralitás — a sztár- és celebkultusz, a tv-műsorok uralják a társadalmi diskurzusokat és adnak értelmezési keretet. Megjelenik az insta-társadalom: add meg nekem, de most. Georges Sorel francia filozófus már 1913-ban megmondta, hogy „a világot azok vezetik, akik tudnak mítoszokat adni az embereknek” — emlékeztetett az előadó.

Elek György