A valutázóknak mindent szabad?

Azok, akik gyakrabban megfordulnak a szatmárnémeti nagypiacon, akarva-akaratlanul is találkoznak valutázókkal. Ami nem is csoda, mert a Martirilor Deportaţi utcát elhagyva, átkelve a gyalogátkelőhelyen, már a Voltaire utcába ér a gyalogos.

Ebből a sikátorocskából nyílik egy bejárat a piacra, ahol egy dús lombú díszfa mellett lehet elhaladni. Ez alatt a fa alatt hűsölnek a valutázók, ha éppen nincs ügyfelük vagy épp nem azzal foglalkoznak, hogy valutát vesznek magukhoz a közelben parkoló gépkocsijukból. Az számomra rejtély, hogy ezeket a munkakerülő, de a valutaüzérkedésből kitűnően megélő zombikat hogy nem zargatja a rendőrség? Miért nem csapnak le rájuk a fináncok? A megyeközpont egy igen forgalmas területéről van szó. Annál a kapunál, melyet a gépkocsival érkező eladók számára nyitnak meg, egyik autó áll meg a másik után, s a kocsiablakon adja ki a gépkocsivezető a pénzt, s kapja meg a valutázótól a váltott összeget. Hogy nem zavarja ez a jelenség a rend nagybecsű őreit? Arról a szemtelenségről nem is beszélve, hogy nem lehet betérni a piacra anélkül, hogy ne szóljon rá a nézelődőre legalább két valutázó. Egyebet nem hallani mint: Van valami eladó? Euró? Telefon? Nincs semmi eladó? Sőt, van szemtelenebb fajta is a valutázók között. Olyan, aki nőkkel szemtelenkedik, rájuk szól, vagy utánuk szól, sokszor nyomdafestéket nem tűrő megjegyzéseket téve. Jó lenne, ha a rendőrség járőrei erre a jelenségre is találnának megoldást.

Tisztelettel: Hántó Veronika, Szatmárnémeti