A Vatikán milliókkal segíti a rászorulókat a számláik befizetésében
Utoljára módositva: 2019-05-17 12:54:20

A pápai állam tavaly 3,5 millió eurót költött a rászorulók számlái, lakbérei és gyógyszerei kifizetésére a L’Avvenire olasz katolikus napilapban csütörtökön közölt adatok szerint, amelyeket az után hoztak nyilvánosságra, hogy egy vatikáni bíboros újraindította az áramszolgáltatást Róma egyik, hajléktalan családok által elfoglalt lakóházában.

 

Konrad Krajewski bíboros beavatkozása nagy vitát kavart. Elsőként Matteo Salvini olasz belügyminiszter, a Liga kormánypárt vezetője reagált: arra szólította fel Krajewski bíborost, ha már hozzányúlt a lezárt villanyórákhoz, fizesse ki a lakóház tartozását. Salvini hozzátette, a bíborosnak nem csak az épületeket elfoglaló migránsokat, hanem mindenekelőtt az elszegényedő olaszokat kellene segítenie. Korábban megjelent hírekkel ellentétben az olasz ügyészség még nem indított vizsgálatot az ügyben.

Megszólalt Pietro Parolin szentszéki államtitkár is, aki kijelentette, hogy az egyház mindenkin segít.

Konrad Krajewski a szegényeket segítő pápai alamizsnahivatal vezetője szombaton látogatott el az épületbe. Amikor értesült arról, hogy a lakóházban élők május 6-tól villany és meleg víz nélkül vannak, Krajewski bíboros lement abba a pincébe, ahol a főkapcsoló volt, leszerelte a villanyórákat gátoló zárakat, és újraindította az áramszolgáltatást.

Az olasz fővárosban korábban üresen álló lakóházat 2013-ban foglalták el hajléktalan családok. Az épületben hozzávetőleg 450-en élnek, köztük mintegy 100 gyerek. Az áramot azért kapcsolták le, mert a lakóház nem fizetett a szolgáltatásért, és csaknem 300 ezer euró (több mint 100 millió forint) tartozást halmozott fel.

A vatikáni alamizsnahivatal korábbi közlése szerint Krajewski bíboros tettét az “emberség vezérelte”, miután súlyos helyzettel találta magát szemben. Az egyházi hivatal szerint Krajewski bíboros szükségesnek találta a beavatkozást a családok megsegítésére. Konrad Krajewski az olasz sajtónak hangsúlyozta, hogy készen áll kifizetni a lakóház energiafogyasztását. A vatikáni híreket közlő Il Sismografo internetes portál gyűjtést indított a lakóépület tartozásának rendezésére.

A L’Avvenire az olasz püspöki kar (Cei) napilapja az alamizsnahivatal adatait idézve 3,5 millió euróra tette az összeget, amelyet tavaly Krajewski bíboros a szegények megsegítésére fordított lakossági villany- és gázszámlák, ki nem fizetett lakbérek és gyógyszerek fedezésére.

A rászorulók személyesen vagy plébániájukon, ismerősökön keresztül fordulnak a pápai hivatalhoz segítségért. A közvetlenül a mindenkori pápa hatáskörébe tartozó alamizsnahivatal vagyona azokból a bevételekből származik, amelyeket a hívők a keresztelőkre, esküvőkre és más évfordulókra kért pápai áldásokért fizetnek. A hivatal bevételét jótékonysági célokra fordítják.

Az Il Fatto Quotidiano napilap beszámolója szerint Krajewski bíboros és négy civilbe öltözött svájci gárdista minden este autóval indul el a Vatikánból, és Rómában és környékén felkeresi a segítségre váró szegényeket, bajba jutottakat, hajléktalanokat.

Más olasz újságok viszont arról számoltak be, hogy miután Krajewski bíboros a római lakóházban helyreállította az áramszolgáltatást, azonnal rave-partit tartottak ott.

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
NINCS POLL
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2019. november 22.)


    KONYHA
    Hozzávalók a húsgolyóhoz: 1 db vöröshagyma (kisebb), 2 gerezd fokhagyma, 1 csokor petrezselyemzöld, 50 dkg darált sertéscomb, 1 db ...