A versenytanács vizsgálta a tűzifapiacot
Utoljára módositva: 2019-09-11 08:55:23

A Cioloş-kormány által 2016-ban bevezetett tűzifa-forgalmazási szigorítás volt az oka annak, hogy az elmúlt három évben 50%-kal drágult a lakosság által elérhető, téli fűtésre használt faanyag ára.

Négy megyében (Brassó, Brăila, Ialomiţa és Hunyad) végzett az ország minden megyéjére kiterjeszthető vizsgálódást a háztartások fűtésére használt tűzifa piacán az országos versenytanács. Tapasztalatai szerint 2016 augusztusa és 2018 augusztusa között akkora volt a hiány a tűzifapiacon, hogy utána hiába növelték a magánszemélyek által is elérhető piacra dobott fa mennyiségét 44 százalékkal, még mindig akkora volt ez iránt a kereslet, hogy az árak ötven százalékkal emelkedtek. A falopások megnehezítése és az erdők védelme érdekében 2016-ban vezette be az akkori, Dacian Cioloş által vezetett technokrata kormány, hogy az erdőkből tüzelési célra kitermelt fának csak a tíz százalékát értékesíthetik az erdészetek direkt a lakosság felé, a többit csak árveréseken vásárolhatják meg fakereskedők, és végfelhasználói célokra már csak ezek adhatják tovább. A túlzásba vitt ellenőrzési kényszer és a falopástól való félelem, illetve az ezekre a jelenségekre való hibás reagálás okozta azt, hogy nehézkessé vált a tűzifaellátás, ami óriási egyenlőtlenségeket okozott a kereslet-kínálati vonalon.

A versenytanácsi biztosok észrevették, hogy az erdei fa megnehezített értékesítése miatt az emberek kénytelenek voltak ipari feldolgozásból származó, úgynevezett asztaloshulladékfa-vásárlásba menekülni, ami miatt még többe került a háztartások melegen tartása a korábbi évek telein. Összefüggést látnak a revizorok abban is, hogy az illegálisan kitermelt famennyiség könnyebben jutott kályhákba és kazánokba, mint az ipari feldolgozókhoz, mert utóbbi szállítása annyira ellenőrzötté vált, hogy egyszerűbb volt tűzifaként eladni az erdőkből engedély nélkül kivágott fákat, mint az ipari feldolgozó folyamatba beilleszteni.

Tavaly augusztusban a négy vizsgált megyében 220 lej volt az erdő alól megvett fa tonnája, 300–450 lej között mozgott az ár a raktáraknál, és 600–650 lejbe került a fa a barkácsboltokban.

Ilyen helyzet állt elő a rossz minisztériumi és kormánydöntések miatt, annak ellenére, hogy Romániában még mindig a fa a legelterjedtebb fűtőanyag, 3,4 millió háztartásban, az összes háztartás 45,7 százalékában használják ezt telente. A vidéki településeken lévő házaknak pedig még ennél is sokkal több, mintegy 85 százalékát fűtik fával. A versenytanács azt javasolja az illetékeseknek, hogy gondoskodjanak arról, hogy mielőbb ki legyen terjesztve a földgázhálózat az országban annak érdekében, hogy a drágának és kevésbé hatékonynak tartott fát kiválthassák az emberek földgázzal. Így nemcsak hogy elterjedtebb lesz az általános jólét, de környezetbarátabb fűtési lehetőségek is elérhetők lesznek az emberek számára, és az ország zöld aranyának számító erdőkből sem kell annyi fát kivágni téli tüzelő gyanánt.

Princz Csaba

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
NINCS POLL
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2019. november 12.)


    KONYHA
    Hozzávalók a húsgolyóhoz: 1 db vöröshagyma (kisebb), 2 gerezd fokhagyma, 1 csokor petrezselyemzöld, 50 dkg darált sertéscomb, 1 db ...