A Victoria vezeti a C-csoportot
Utoljára módositva: 2019-09-05 13:21:36

Hétközi fordulón a Liga 4 C-csoportjának két éllovas csapata, a VSK Victoria és a Kaplonyi AS együtt összesen tizenöt gól rúgott, és csupán kettőt kapott. Ketten még százszázalékosak.

Élre állt a Nagykárolyi VSK Victoria labdarúgócsapata a Liga 4 C-csoportjában, miután a széria szerdai, hétközi fordulójában simánt verte gencsi ellenfelét. A nagy arányú győzelmével a gólkülönbségén is javított a Tabi Zsolt, Marius Botan edzőpáros alakulata, és ennek köszönhetően még maga mögött tudja tartani a szintén százszázalékos Kaplonyi AS csapatát.

A C-csoportban egyébként már csak a fentebbi két alakulat hibátlan az idényben. A Szaniszlói Recolta is kettőből kettőt nyert az idényrajttól, és „szomszédja volt a tabellán a kaployaiknak, ezért rangadónak lehetett volna gondolni a Kaplonyi AS – Szaniszlói Recolta összecsapást. Azonban a házigazdák rászámoltak ellenfelükre, viszont a gólkülönbségen nem tudtak annyit javítani, hogy a Victoria elé kerüljenek a tabellán.

Az eddigi éllovas Mezőfényi Fröhlich ikszelt Piskolton, és ezzel visszacsúszott a táblázat harmadik helyére, míg a kiütéses vereséget szenvedő szaiszlóiak őrzik még a negyedik pozíciót. A Recolta egyébként ezen a hétvégén a Szatmárnémeti VSK vendéglátói lesznek.

Idénybeli első győzelmükkel nagyot léptek előre a táblázatba a csomaköziek és a kálmándiak. A forduló előtt a 11., illetve 12. pozíciót elfoglaló alakulatok a 7., illetve 9. helyőrk várják a hétvégi folytatást.

Első pontjukat szerezték a szezonban a Viitorul Lucăceni és a Kaplonyi Fortuna is, miután az egymás elleni találkozón 1–1-et játszottak. Ezzel együtt a két elakulat egy-egy helyet visszacsúszott a táblázatban, és már csak a három vereséget elkönyvelő érednrédieket, illetve az eddig bajnoki meccseit elhalasztó Szatmárnémeti VSK-t előzik meg.

Liga 4, C-csoport, 3. forduló

Nagykárolyi VSK Victoria – Gencsi AS 8–0

Viitorul Lucăceni – Kaplonyi Fortuna 1–1

Kaplonyi AS – Szaniszlói Recolta 7–2

Csomaközi Schamagosch – Érendrédi Real 4–0

Piskolti Unirea – Mezőfényi Fröhlich 2–2

Börvelyi Stăruinţa – Kálmándi Schwaben 0–1

Halasztva

Szatmárnémeti VSK – Mezőteremi Victoria

1

Victoria

3

3

0

0

15–1

9

2

Kaplony

3

3

0

0

12–3

9

3

Mezőfény

3

2

1

0

16–5

7

4

Szaniszló

3

2

0

1

7–8

6

5

Piskolt

3

1

1

1

6–5

4

6

Mezőterem

2

1

0

1

2–2

3

7

Csomaköz

3

1

0

2

4–5

3

8

Börvely

3

1

0

2

3–5

3

9

Kálmánd

3

1

0

2

3–8

3

10

Gencs

2

1

0

1

2–9

3

11

Lucăceni

3

0

1

2

3–5

1

12

Fortuna

2

0

1

1

2–4

1

13

Érendréd

3

0

0

3

2–17

0

14

VSK

0

0

0

0

0–0

0

Pesek Attila

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
Eladó Ház
Eladó kertes ház főúton, 25 méteres utcafronttal, 35...
Tovább >>>
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
NINCS POLL
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2019. november 13.)


    KONYHA
    Hozzávalók a húsgolyóhoz: 1 db vöröshagyma (kisebb), 2 gerezd fokhagyma, 1 csokor petrezselyemzöld, 50 dkg darált sertéscomb, 1 db ...