A visegrádi négyek államfőivel ünneplik Berlinben a fal ledöntésének 30. évfordulóját
Utoljára módositva: 2019-11-09 10:50:46

A visegrádi négyek (Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia) országcsoport államfőinek részvételével ünneplik meg szombaton Berlinben a német fővárost évtizedekig kettéosztó fal ledöntésének 30. évfordulóját.

Milos Zeman cseh, Andrzej Duda lengyel, Áder János magyar és Zuzana Caputova szlovák államfő Frank-Walter Steinmeier német szövetségi elnök meghívására vesz részt díszvendégként az évfordulóra szervezett központi állami ünnepségeken.

A szövetségi elnök a fal ledöntéséhez és a német újraegyesítéshez nyújtott közép-európai hozzájárulást köszöni meg a meghívással hazája nevében. A vendégeket kora délelőtt fogadja hivatalában, a Bellevue palotában, majd együtt vonulnak át a fal egyik leghosszabb megmaradt szakaszához, a belvárosi Bernauer utcai központi emlékhelyhez, ahol Angela Merkel kancellár is csatlakozik hozzájuk.

A közös megemlékezésen Angela Merkel köszöntőt mond, és a rendezvény után az államfők a német szövetségi elnök társaságában virágokat helyeznek el a visegrádi országok népeinek helytállása iránti tisztelet jeléül az emlékhely tőszomszédságában felállított szobornál.

Az ötszögletű – Németországot és a négy visegrádi országot jelképező – talapzaton álló, embernagyságú acélszobor Hans Joachim Albrecht német képzőművész, művészeti teoretikus alkotása. A 2017-ben felavatott absztrakt szobor leginkább egy felegyenesedő embert vagy felszállásra készülő madarat idéz, címe A felemelkedő kuporgó (Die Kauernde, sich aufrichtend).

A visegrádi négyek és a német államfő találkozóját egy díszebéd zárja a Bellvue palotában, de az évfordulós ünnepségsorozat ezzel még nem ér véget. Berlinben hét – a fal történetében kiemelkedően fontos – helyszínen a hét eleje óta minden nap tartanak szabadtéri koncerteket, beszélgetéseket, kiállításokat, és sötédetéstől épületek homlokazára vetített fényfestményekkel és korabeli televíziós felvételekkel idézik fel a harminc éve történteket, az előzményekkel és következményekkel együtt.

A központi helyszín a belvárosi Brandenburgi kapu, az újraegyesített Németország egyik fő jelképe, amelynél felállították A szabadság felhője elnevezésű installációt. Az alkotás több mint 300 ezer cédulából áll, amelyre a projekthez csatlakozó emberek írták fel évfordulós kívánságaikat, vágyaikat, terveiket. A színes cédulák egy hálóra felfüggesztve, mintegy tíz méter magasban, több mint száz méter hosszúságban hömpölyögnek a kaputól induló sugárút felett.

Az évfordulós rendezvénysorozatot is a Brandenburgi kapunál zárják le szombat este. Az ünnepi szónok Frank-Walter Steinmeier államfő, a beszéd után a berlini Állami Operaház (Staatsoper Unter den Linden) zenekara, a Staatskapelle Berlin tart hangversenyt Daniel Barenboim vezényletével. Az együttes Ludwig van Beethoven 5. – Sors – szimfóniáját adja elő egy nagyjából 120 perces műsor keretében, amelyben egyéb zenés és táncos betétek kapnak helyet a német közönség által jól ismert művészek, például a dancehall és a trap stílusú elektronikus tánczene legsikeresebb kelet-németországi származású képviselője, Trettmann előadásában.

A rendezvényre több százezer embert várnak, a Németország megosztottságának és újraegyesítésének témája köré szerveződő műsort élőben közvetíti a ZDF országos közszolgálati televízió. Utána a német főváros legelismertebb lemezlovasai közül is sokan fellépnek, mint például Westbam, a kilencvenes évek berlini technozenei mozgalmának legendás alakja.

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
Eladó Ház
Eladó kertes ház főúton, 25 méteres utcafronttal, 35...
Tovább >>>
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
NINCS POLL
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2019. november 16.)


    KONYHA
    Hozzávalók a húsgolyóhoz: 1 db vöröshagyma (kisebb), 2 gerezd fokhagyma, 1 csokor petrezselyemzöld, 50 dkg darált sertéscomb, 1 db ...