×
2024. 03 28.
Csütörtök
Gedeon, Johanna
17 °C
tiszta égbolt
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.61 RON
100HUF = 1.26 RON
Vidék

A zászló jelkép, az ember a fontos

2014.07.06 - 18:26
Megosztás:
A zászló jelkép, az ember a fontos

Szombaton ünnepi istentiszteleten avatták fel a vámfalui nőszövetség Müller Kláráról elnevezett zászlaját. Az eseményen részt vettek a szatmári és a nagybányai református egyházmegyék nőszövetségeinek képviselői, igét hirdetett Bogya-Kis Mária.

Régi álma valósult meg szombaton a Vámfalui Református Egyházközségnek, amikor ünnepi istentisztelettel egybekötve avatták fel a nőszövetség zászlaját. Bogya-Kis Mária, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület nőszövetségének elnöke Lídia, Európa első keresztyénné vált nőjét hozta fel példának igehirdetésében. Amikor Pál apostol Filippibe, Macedónia fővárosába járt térítő útján, Lídia elsőként érkezett a folyópartra. Egy Istent kereső lélek volt, aki tudta, hogy az imádságon keresztül kapcsolatot kell tartani Istennel. Pál apostol igehirdetésének meghallgatása után Lídia boldogan szaladt haza, hogy családját is rávezesse Isten útjára. Az evangélium befogadása után arra kérte Pál apostolt, hogy menjen el az ő házába, mert tudta, hogy csak akkor tud teljes életet élni, ha a családtagjaival együtt részesül a megváltás örömében. Lídia példakép a mai családok számára is. A nőszövetségek feladata, hogy a nők családtagjaikkal együtt vegyenek részt az istentiszteleteken és a bibliaórákon. Isten a családokban és a közösségekben olyan kincseket rejtett el, amit máshol nem lehet megtalálni, a nők pedig döntő szerepet kaptak ezeknek a kincseknek a megtalálásában.

A zászló

Balla Gábor István vámfalui lelkipásztor köszöntötte a szatmári és a nagybányai református egyházmegyék nőszövetségeinek megjelent tagjait. A nőszövetségi zászlót Balla Andrea, a vámfalui nőszövetség elnöke mutatta be. Elmondta, hogy hosszú lelki előkészülete volt az ünnepnek, az hogy az álmuk megvalósult, két évtizedes munkának az eredménye. A vámfalui nőszövetség az elmúlt évben ott volt a Láncos-templomban az egyházkerületi nőszövetségi találkozón, ahol elhatározták, hogy ők is készítenek zászlót, hogy a következő találkozókon azzal vonuljanak be. A vámfalui egyházközség tagjaiban mély nyomot hagyott Müller Klára — a volt vámfalui lelkész feleségének — élete és munkássága, ezért kérték fel, hogy legyen a zászló névadója. A zászló egyik oldalán egy női jobb kar látható, melyben egy korsó van, de ott van a búzakalász is. A másik oldalon egy bibliai ige olvasható: „Te vagy Uram az oltalom”. A zászlót és a rá elhelyezett szalagokat Szász Éva készítette. Szombaton harmincnyolc szalagot helyeztek el a zászlón.

Köszöntő, áldás

Tămăşan Éva, a Nagybányai Református Egyházmegye nőszövetségének elnöke is köszöntötte a megjelenteket. Elmondta, hogy az egyházkerületben a nagybányai egyházmegye a legkisebb (húsz egyházközség), tizennégy nőszövetsége van, sajnos egyre kevesebben vannak, hiszen többen halnak meg, mint ahányan születnek. A nőszövetségi munkára egyre nagyobb szükség van, nem véletlenül fogalmazott Csűry István püspök úgy, hogy: „A nőszövetség a gyülekezet imádkozó édesanyja”.

Bogya-Kis Mária kiemelte, hogy a zászlóavatás egyfajta hitvallás. Aki beáll a zászló alá, az felvállalja, hogy egy ügyet képvisel. A zászló azonban csak egy jelkép, az ember a fontos, aki alatta áll, és kimondja, hogy: „Én ezentúl az Úrnak szolgálok”.

Müller Klára elmondta, hogy 1990-ben alakult a vámfalui nőszövetség kilencvenkét taggal. Tevékenysége eredményes volt, hiszen az Istenhez való közeledés közös imádkozásban és jótékonysági cselekedetekben nyilvánult meg. Sokan meghaltak, voltak, akik elmaradtak, de a vámfalui nőszövetség tagjai nem adták fel és remélhetőleg ezentúl sem fogják feladni. Bárhova elmennek majd és magukkal viszik a zászlót, bizonyságtételt fognak tenni hitükről és elkötelezettségükről.

Az ünnepi eseményen az egyházközség kórusa énekelt és annak tagjai szavaltak.

Elek György