A zöldhatárig lesz a fuvar

„Csak” dolgozik vagy bűnrészes, netán embercsempész az a taxis, aki a zöldhatár közeléig szállítja a szemmel láthatóan nem hazánkfia s valószínűleg „rosszban sántikáló” utascsoportokat?

Az utóbbi időben többször is taxiba ülve érkeztek a román-magyar zöldhatár darai, óvári vagy épp petei szakaszának közelébe az illegális átlépést tervező menekültek — hol a vonatról leszállva, az állomáson ültek bérkocsiba, hol Szatmárnémeti különböző központi utcáiban „fogtak egy-két taxit” s mondták be a „címet”. A hírt olvasóban pedig ilyenkor óhatatlanul felmerül: a taxisnak nem volt gyanús semmi vagy valóban ennyire a „jó pénzért mindent” elv alapján működik a világ? A kérdés persze ennél sokkal árnyaltabb — és valahol a 22–es csapdája is. Ugyanis a taxisnak az a feladata, hogy a bérautóba beülő utast a megadott címre szállítsa, a többi (elvileg) már nem az ő dolga — de csak elvileg, hiszen (bár a kocsiba beülők iratait nincs joga elkérni, ellenőrizni) a románul/magyarul alig beszélő, szemmel láthatóan ázsiai vagy észak-afrikai származású, általában hat-hét-nyolc fős utascsoport s főleg a határ menti területre megadott, nem konkrét „cím” a késő esti/éjszakai órákban mindenképp el kell(ene) gondolkoztassa. Annál is inkább, mert amikor az illegális határátlépést tervezők lebuknak (mint ahogy ez szinte mindig megtörténik), a hatóság a taxis ellen is eljárást indít, hol „csak” bűnrészesség, hol kerek-perec embercsempészés miatt. „Sokan úgy vélik, nem kötelező, legfennebb csak morális kötelességük jelenteni a 112–es segélyhívón, a rendőrségen vagy a határrendészeten, ha gyanús utasokat szállítottak a zöldhatárig — de nagyon tévednek, a törvény ugyanis őket is felelősségre vonja.” — magyarázza lapunk megkeresésére Marius Iancu ügyész, hozzátéve azt is: embercsempészést az követ el, aki az illegális határátlépőknek vagy azt tervezőknek szándékosan segítséget nyújt, s ilyen esetben a segítségnyújtás bármilyen formája megvalósítja a bűncselekményt, így az országhatárra, az országhatártól és az országhatár közelébe történő szállítás is.

Mint mondja, a hangsúly a szándékosságon van, ezért a bűnvádi eljárás legsarkalatosabb pontja tisztázni, hogy a taxis szándéka az országhatárt a jogszabályok és rendelkezések megsértésével átlépőknek történő segítségnyújtás volt-e vagy sem. „Volt már arra példa, hogy a taxis jelentette a rendőrségen: „gyanús” csoport akarta elfuvaroztatni magát a határ közelébe, mint ahogy arra is volt már példa, hogy előbb kivitte a határ menti településre a csoportot, zsebre vágta a fuvardíjat s csak ezt követően jelentette a dolgot, de persze nem sikerült az összeg egy részét „kámforrá változtatnia”, mint ahogy azt tervezte. A hatóság értesítése — akár a 112–es segélyhívón (talán ez a legegyszerűbb), akár személyesen mindenképp a taxis érdeke is, mert nyomatékoson ismétlem: felelősségre vonható és felelősségre is lesz vonva.” — teszi hozzá.

Természetesen a taxisok is nagyon jól tudják, hogy a tűzzel játszanak egy-egy zöldhatáros fuvarral — annál is inkább, mivel a rendőrség és a határrendészet körlevélben is felhívta a figyelmüket, nyomatékosítva: értesítsék a hatóságot, amennyiben ilyen szempontból gyanús utasokkal és úti céllal találkoznak. Persze azt már minden taxis maga dönti el, hogy vállalja-e a kockázatot vagy sem, de a lebukás és felelősségre vonás „veszélye” szinte 100 %–os, többek között azért is, mert a határrendészek civilbe öltözött egységei az elképzelnél sokkal nagyobb számban és sokkal gyakrabban járőröznek Szatmárnémeti, Nagykároly, de még Tasnád, illetve a határ menti kisebb települések utcáin.