Advent a Hargitán Szatmárnémetiben és Nagykárolyban
Utoljára módositva: 2018-03-08 12:23:57

A Harag György Társulat meghívására március 16-án 18 órai kezdettel a szatmárnémeti szakszervezetek művelődési házában lesz látható a kassai Külhoni Magyar Nemzeti Színház társulata.

A vendégjáték alkalmával Sütő András Advent a Hargitán című kétfelvonásos színjátékát tekintheti meg a szatmári közönség Rubold Ödön rendezésében. A darab az egyéni útkeresések története, szeretteink elvándorlása, a halálig tartó bűnhődés, vezeklés és az ezt kiváltó, múltban elkövetett hibák folyton visszatérő, újra és újra megidézett képeivel. Az író ezzel állítja szembe két fiatal, tiszta és mindent legyőző szerelmét, amely valós csodákra is képes. Sajnos saját hibáink, emberi gyengeségünk miatt eltékozoljuk, nem becsüljük meg eléggé ezeket a csodákat, így nem marad más nekünk, csak az emlékezés. A cselekmény szenteste játszódik, elénk idéz egy különös, a mi mindennapi életünkben soha nem látott, misztikummal, néphagyományokkal teleszőtt világot, az egyéni tragédiák, az istenítéletként minden percben felettünk őrködő hótömegek világát, ahonnan a szereplők és a történet származik. A darab szereplői: Csikos Sándor, Hajdu Géza, Csáki Edina, Csokán C. Raul és Erőss Ivett Andrea.

A szatmárnémeti előadásra jegyek válthatók az Északi Színház Horea utcai jegyirodájában munkanapokon 10 és 17 óra, szombaton pedig 10 és 13 óra között. Jegyet váltani a helyszínen is lehet majd az előadás előtt egy órával. Jegyet 25 és 18 lejes áron lehet vásárolni, a csoportos diákjegyek pedig darabonként 15 lejbe kerülnek.

 

Nagykárolyban is

Az előadást március 18-án, vasárnap 18 órai kezdettel a Nagykárolyi Városi Színházban is bemutatják. A nagykárolyi előadásra jegyek elővételben válthatók 15 lejes áron diákoknak és nyugdíjasoknak, illetve 20 lejes áron felnőtteknek a Nagykárolyi Művelődési Központ irodájában. A jegyekkel kapcsolatban a 0261–865006-os telefonszámon kaphatnak információkat.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
Ocean s 8 - Az évszázad átverése
Ma, 16:40
Danny Ocean nagy volt, de nem elég nagy. Háromszor is összegyűjtötte kora legmenőbb bűnözőit, és nagy zsákmánnyal távozott... de van, aki még nála is ravaszabb, bátrabb és vonzóbb: a húga, Debbie. Debbie Ocean (Sandra Bullock) tudja, mitől döglik a légy. Sosem fél és sosem hagyja cserben a humora. Ráadásul ravaszabb bármelyik férfinál. Legújabb célpontja az évente megrendezésre kerülő, az ország összes milliomosa, sznobja és szélhámosa számára kihagyhatatlan nagy esemény, a New York-i Met Gala –
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Előzetes
Kszi, Simon
Ma, 18:45
Mindenkinek jár az igaz szerelem. Ám a tizenhét esztendős Simon Spier számára ez nem olyan egyszerű: családja és barátai még nem tudják, hogy meleg, ráadásul még csak nem is sejti, ki az az osztálytársa, akibe online belezúgott. A két ügy megoldása egyszerre lesz számára kacagtató, rémisztő és sorsfordító.
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
Samfest Jazz fesztivál
Ma, 19:00
Shakatak, Molnár Dixieland Band, Stavros Lantsias Sextet, Exit Oz — a dzsesszmuzsika legkiválóbbjai szórakoztatják az érdeklődőket a Tűzoltótorony tövében.
Szatmárnémeti, T?zoltótorony

Helyfoglalás
Ocean s 8 - Az évszázad átverése
Ma, 20:50
Danny Ocean nagy volt, de nem elég nagy. Háromszor is összegyűjtötte kora legmenőbb bűnözőit, és nagy zsákmánnyal távozott... de van, aki még nála is ravaszabb, bátrabb és vonzóbb: a húga, Debbie. Debbie Ocean (Sandra Bullock) tudja, mitől döglik a légy. Sosem fél és sosem hagyja cserben a humora. Ráadásul ravaszabb bármelyik férfinál. Legújabb célpontja az évente megrendezésre kerülő, az ország összes milliomosa, sznobja és szélhámosa számára kihagyhatatlan nagy esemény, a New York-i Met Gala –
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Figyelemmel követed-e a VB-t?
Nem kérdés, ez az év eseménye
Figyelemmel követem, de azért nem mindenáron
Ha olyan meccs van, ami érdekel, azt megnézem
Legfeljebb a társaság miatt nézek focit
Nem érdekel a foci, a VB-t sem nézem
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2018. június 23.)


    KONYHA
      Hozzávalók: 1 csomag rétestészta (de leveles tésztával is jó), 10 dkg spenót, 20 dkg túró, 1 db tojás, ...