Adventi előadás: „Szatmáron is Jónak lenni jó”
Utoljára módositva: 2014-12-17 09:07:12

December 15-én Ilyenkor decemberben címmel adventi előadásra került sor a szatmárnémeti Turul Házban (Cerbului utca 19. szám).

László Zita karácsonyi énekeket adott elő, Hencz József és Hencz Márk zenei kíséretével

A Szatmáron is Jónak lenni jó mottót viselő eseményen az adventi ajándékot László Zita, Hencz József és Hencz Márk nyújtotta át a közönségnek. A művészek Juhász Gyula, Szilágyi Domokos, Babits Mihály, Weöres Sándor, Kosztolányi Dezső, Sándor Ernő, Nagy Gáspár, Pilinszky János, József Attila, Móra Ferenc, Wass Albert, Márai Sándor, Juhász Gyula, Mécs László műveit adták elő, s természetesen a déd- és nagyszüleink idejéből származó karácsonyi énekek sem maradtak ki a műsorból. A Mikolából külön erre az alkalomra érkezett Bú Julianna gyermekkorában tanult, Istent dicsőítő énekeket adott elő, végül a Turul Ház előcsarnokában Deák János nagybányai festő Szatmárnémetit ábrázoló festményeiből és Kóter László fafaragásaiból nyílt kiállítást tekinthették meg a részvevők. A rendezvény zárásaként újborral, friss törkölypálinkával és pogácsával kínálták a vendégeket a házigazdák, Tóth István és felesége.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
Állás
Motivált, megbízható munkatársakat keresünk mezőgazdasági segédmunkára ÉNy-Magyarországra, idény/folyamatos...
Tovább >>>
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
Előzetes
Élet
Ma, 19:20
Egy űrhajóscsapat a Mars-kutatás eddigi legnagyobb áttörését éri el: élet jeleire találnak a vörös bolygón. De a siker megrészegíti és felelőtlenné teszi őket: az idegen életet egy tárolóedényben magukkal viszik. Olyasmi kerül a Földre, ami nem odavaló. Valami elkeveredik a földi életformával, ami addig egészen másképp élt, és másképp gondolkodott. A működése ismeretlen, a céljai kideríthetetlenek. A Föld még sosem volt ekkora veszélyben. És ami a bajt hozza rá, az az élet…(
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Előzetes
A szépség és a szörnyeteg
Ma, 21:20
A szépség és a szörnyeteg Belle varázslatos utazásának története; az eszes, gyönyörű és független ifjú hölgyet kastélyába zárja egy szörnyeteg. Félelmeit leküzdve a lány összebarátkozik új, kényszerű otthona elvarázsolt személyzetével és végül képes lesz arra is, hogy meglássa a gyöngéd, érző szívű herceget a szörnyeteg rettentő külleme mögött.
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Megiseli-e szervezetedet az óraátállítás?
Szerencsére nem, nagyon hasznosnak tartom
Nem, de nem látom értelmét
Egy-két nap kell, míg hozzászokok
Teljesen felborítja a ritmusom, napokig szenvedek miatta
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
HOROSZKÓP
Válassza ki csillagjegyét:
2017. március 30.
Célravezető lehet most információkat gyűjteni arról, főnöke szerint milyen kritériumoknak kell megfelelnie az Ön közvetlen felettesének.
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2017. március 30.)


    KONYHA
    Hozzávalók 18 cm-es formához, a tortalapokhoz: 3 nagy méretű tojás, 12 dkg cukor, 3 evőkanál olaj, 12 dkg liszt, ...