Aggályok az Éjjel-nappal Budapesttel kapcsolatban
Utoljára módositva: 2017-05-10 13:50:24

Számos aggályt fogalmazott meg, illetve lehetséges veszélyt tárt fel az RTL Klubon futó Éjjel-nappal Budapest című sorozattal kapcsolatban a kutatás, amelynek összegző tanulmányát e heti ülésén fogadta el a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa.

 

A NMHH által az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményben az áll, a testület szerint “szükséges a társadalom figyelmét felhívni azokra a gondokra is, amelyeket a jogszabályok nem rendeznek, és túlmutatnak azon a minimumon, amelyet a törvény képvisel”.

Megjegyezik: a sorozatból áprilisban vetítették az ezredik epizódot; ezzel összefüggésben a Médiatanács szükségesnek látta, hogy átfogó elemzés készüljön a műsorról, amely rávilágít annak jellemzőire, esetleges visszásságaira.

Utalnak arra, hogy a hatóság korábban több alkalommal is vizsgálta a műsort, és a kábítószer-használat, a szexualitás, valamint az agresszivitás kifogásolható bemutatási módjai miatt hozott elmarasztaló határozatokat.

A tájékoztatás szerint a médiatanács honlapján hamarosan megjelenő tanulmány két megközelítésből mutatja be az Éjjel-nappal Budapest által képviselt aggályos jellemzőket: egyrészt egy közvélemény-kutatás segítségével felmérte azokat a befogadói véleményeket, amelyek a műsorszámmal kapcsolatban a magyar társadalomban léteznek, másrészt feltérképezte a program valóságábrázolását, amely számos rosszallást váltott ki a befogadók részéről.

A reprezentatív mintán készült közvélemény-kutatás rámutatott, hogy a műsor nézőinek 67 százaléka nő, és kiemelkedően magas (73 százalékos) az alapfokú iskolai végzettséggel rendelkező rendszeres nézők aránya.

A műsorszám által megjelenített életstílust a megkérdezettek túlnyomó többsége nem tartja elfogadhatónak: 83 százalékuk úgy vélekedik, az egyáltalán nem szolgálhat mintául a mai fiatalok számára.

A nézők zöme – 90 százaléka – azt vallja, hogy a programban bemutatott baráti és párkapcsolatokban nagyon sok probléma, konfliktus jelenik meg – írják.

A válaszolók általános meggyőződése, hogy az a mód, ahogyan a fiatalok a programbeli párkapcsolatokban a partnerükkel, szerelmükkel viselkednek, a mai fiatalság számára egyáltalán nem követendő, nem példaértékű.

A sorozatot követők 59 százaléka úgy gondolja, a széria készítői túl nagy hangsúlyt fektetnek a szexualitás bemutatására a műsorban – áll a közleményben.

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
A védelmező 2.
Ma, 21:10
Amerikai fantasztikus thriller, akciófilm, krimi
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Milyen programok érdekelnek leginkább az idei PMN-en?
Természetesen a koncertek
A nivós színházi előadások
A hagyományőrző néptáncok, népzenei előadások
A bábszínházi előadások
A gasztronómiai programok
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2018. július 23.)


    KONYHA
      Hozzávalók: 1 csomag rétestészta (de leveles tésztával is jó), 10 dkg spenót, 20 dkg túró, 1 db tojás, ...