Aggasztja az orvosokat az Apple Watch
Utoljára módositva: 2018-09-23 19:13:47

Több százezer egészséges embert rémiszthet halálra az okosóra.

Ugyan az Apple szeptemberi sajtótájékoztatóján három új iPhone is bemutatkozott, sokan mégis az Apple Watch Series 4 okosórát tartják a show sztárjának, nagyrészt a szívizom összehúzódásakor keletkező elektromos feszültségeket érzékelő elektrokardiogramja (EKG) miatt. Ilyen szenzort még senki sem épített okosórába, az Apple szerint 90 százalékos pontossággal képes detektálni a lassú vagy szabálytalan szívritmust.

Nagyon úgy tűnik, hogy a beépített EKG megosztja az orvosokat: sokan óriási áttörésnek tartják, másokat viszont kifejezetten aggaszt a 10 százalékos hibahatára. A problémáról egy elektrofiziológiás vizsgálatokat (is) végző amerikai szakorvos írt a napokban egy hosszú blogbejegyzést. Az aggodalma szerint az aránylag nagy hibahatár miatt az új Apple Watch világszerte százezreket rémíthet halálra a fals pozitív riasztásaival.

A riasztások esetén az érintettek java feltehetően orvoshoz fordul majd, így az Apple Watch miatt rengetegen teljesen felesleges, időigényes és költséges vizsgálatokat kérhetnek. Emellett pedig retteghetnek, amíg ki nem derül, hogy az okosórájuk félreértelmezte az adatokat.

John Mandrola persze nem vitatja, hogy Apple Watch szenzora életeket menthet, csak épp fel kívánta hívni a figyelmet arra, hogy az okosóra közel sem tévedhetetlen.

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
Szolgáltatás
Szállítok kavicsot, homokot, szemetet. Tel.: 0741077706.
Tovább >>>
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
A belleville-i zsaru
Ma, 14:50
Leírás
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Csillag születik
Ma, 18:50
A show business kegyetlen és kiszámíthatatlan: de mennie kell. Jackson Maine (Bradley Cooper) valaha híres volt, de az ital és az örök turnézás kiszívta minden erejét. Leáldozóban van a csillaga. Ám megismerkedik egy fiatal, naiv és ismeretlen énekesnővel (Lady Gaga), akiben meglátja a zsenit. A férfi támogatja felfedezettjét, és közben beleszeret. Egyre szenvedélyesebb viszonyuk közben egyre jobban el is távolodnak egymástól: mert az ismeretlen lány pályája fantasztikus ütemben ível felfelé. A
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Szoktál-e önkénteskedni?
Igen, az iskolában kapcsolódtam be egy önkéntes programba.
Néha részt veszek önkéntes tevékenységekben, de ez eléggé rendszertelen.
Eddig még nem volt lehetőségem rá, de szívesen megtenném.
Nincs időm ilyesmire, így is alig marad szabadidőm.
Nem, az önkénteskedést nem nekem találták ki.
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2018. október 21.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 1 fej kelkáposzta, 15 dkg főtt sonka, 15 dkg trappista sajt. A panírozáshoz: liszt, 2 db tojás, zsemlemorzsa, ...