Aggasztó a magyarok távolmaradása az urnáktól
Utoljára módositva: 2014-05-25 16:31:42

„A magyar lakosság részvétele 10 százalékkal alacsonyabbra becsülhető az országos átlaghoz képest” – mutatott rá Barna Gergő szociológus. Hozzátette: ez az eredmény két szempontból is aggasztónak tekinthető. A magyar részvétel abszolút értékben is alatta marad az országos részvételnek, de a különbség sokkal jelentősebb, ha figyelembe vesszük, hogy mind 2007-ben, mind pedig 2009-ben a magyar lakosság jelentősen mobilizáltabb volt a románokhoz képest. A legnagyobb gond Székelyföldön tapasztalható, mind Hargita, Maros és Kovászna megye jelentősen alacsonyabb a részvétel, mint a korábbi években.

Míg 2009-ben Hargita megyében 10 órakor a lakosság 5,7 százaléka szavazott, addig idén csupán 4,5 százalék. Kovászna megyében 2009-ben 5,1 százalékos volt a részvétel a reggeli órákban, most vasárnap alig 3,9 százalék.

Maros megyében is nagyobb volt az érdeklődés az EP-választások iránt 2009-ben, akkor 4,7 százalékos volt a részvétel 10 órakor, idén ez csupán 4,1 százalék.

Az erdélyi megyékben alacsony a részvételi arány, derült ki a Központi Választási Iroda jelentéséből, amelyben a tíz óráig összesített adatokról számoltak be. Ugyanakkor fél százalékkal nagyobb arányban járulnak az urnákhoz Románia állampolgárai, mint 2009-ben.

Az országos összesítés szerint a szavazati joggal rendelkező állampolgárok 4,61 százaléka ment el szavazni, viszont Hargita, Maros, Szatmár, Szilágy, Bihar, Kolozs és Kovászna megyékben a választásokon való részvétel az országos átlag alatt van.

Nagyon fontos, hogy minél több magyar ember vegyen részt a mai választáson, hiszen ma annyian leszünk, ahányan szavazunk.

Kelemen Hunor szövetségi elnök ma reggel szülőfalujában, Csíkkarcfalván szavazott, majd azt nyilatkozta: az erdélyi magyar emberek nem maradhatnak ma távol az urnáktól, hiszen a magyarság erejét mindig is a leadott szavazatokban mérték. “Ma annyian vagyunk, ahányan szavazunk, ezért arra kérek minden magyar embert, menjen el, és szavazzon az erős magyar képviseletre” – hangsúlyozta az RMDSZ elnöke.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
Ferdinánd
Ma, 11:00
Mi dolga a világon egy bikának? Viadalokon való részvétel. És mire vágyik minden igazi bika? Természetesen arra, hogy végre a stadion közepén állhasson, a fűrészport kapargathassa, és megmutathassa, hogy ő az igazi, a legyőzhetetlen bajnok. Kivéve Ferdinándot. Ő nem ilyen bika. Nem érdekli a viadal, és nem akar senkit legyőzni. Ő a virágokat, a békességet és a végtelen mezőt szereti. Nem lesz könnyű dolga, míg meggyőzi a világot, hogy egyszer egy ilyen bikára is szükség lehet...
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Ferdinánd
Ma, 13:05
Mi dolga a világon egy bikának? Viadalokon való részvétel. És mire vágyik minden igazi bika? Természetesen arra, hogy végre a stadion közepén állhasson, a fűrészport kapargathassa, és megmutathassa, hogy ő az igazi, a legyőzhetetlen bajnok. Kivéve Ferdinándot. Ő nem ilyen bika. Nem érdekli a viadal, és nem akar senkit legyőzni. Ő a virágokat, a békességet és a végtelen mezőt szereti. Nem lesz könnyű dolga, míg meggyőzi a világot, hogy egyszer egy ilyen bikára is szükség lehet...
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Előzetes
Jumanji - Vár a dzsungel
Ma, 15:10
A történelem nem ismétli magát, de néha újra próbálkozik. Négy középiskolás talál egy régi játék konzolt, amelyen egy olyan program fut, amiről még sosem hallottak: a Jumanji. Kipróbálják, és a játék rögtön beszippantja őket - de igazán. Átváltoznak saját avatárjukká: Spencer, a nagy gémer izomagyú kalandorrá válik (Dwayne Johnson), a focista Fridge "elveszti teste felső ötven centijét", cserébe okos lesz, mint Einstein (Kevin Hart), a nagymenő bombázó csajból középkorú, pocakos prof. válik (Jac
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Előzetes
Nincs kiszállás
Ma, 17:25
Egy életunt biztosítási ügynök egyhangú, mindennapi ingázása hirtelen izgalmas fordulatot vesz, amikor egy titokzatos idegen leszólítja a vonaton, és arra kéri, találjon meg egy utast, még mielőtt beérnek a végállomásra. Miközben versenyt fut az idővel, hogy megoldja a rejtélyt, egy halálos terv körvonalazódik, ami veszélyezteti nemcsak saját, de utastársai életét is.
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Előzetes
A legsötétebb óra
Ma, 19:25
Néhány nappal azelőtt, hogy Nagy-Britannia miniszterelnöke lett, Winston Churchill élete egyik legmeghatározóbb próbatétele elé került: megfontoljon egy kidolgozott békeszerződést a náci Németországgal, vagy határozottan kiálljon, és harcoljon az elveiért, a nemzet szabadságáért. A megállíthatatlan náci erők legázolták Nyugat-Európát, és az invázió veszélye a küszöbön állt; a közvélemény felkészületlen volt, a király szkeptikus, saját pártja pedig ellene szervezkedett. Churchill ilyen körülménye
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Előzetes
Gengszterzsaruk
Ma, 21:45
Los Angelesben, a bankrablások fővárosában a bűnözőknél csak a Nagy Nick (Gerard Butler) által vezetett rendőrségi elit akciócsoport tagjai, a "Regulátorok" könyörtelenebbek. Mikor Nick megtudja, hogy a hírhedt mestertolvaj, Merrimen élete legvakmerőbb rablására készül, zsarolással ráveszi a banda leggyengébb láncszemét, hogy legyen a rendőrség besúgója. Merriman merész akciók sorozatát hajtja végre, hogy előkészítse a lehetetlent: a szigorúan őrzött Központi Bank kirablását. Elindul a versenyfu
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Mit teszel szíved egészségének megóvása érdekében?
Naponta legalább 20 percert sétálok
Sok gyümölcsöt fogyasztok
Figyelek arra, hogy eleget aludjak
Megválogatom, milyen ételeket fogyasztok
Nem foglalkozom különösebben ilyesmivel
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
HOROSZKÓP
Válassza ki csillagjegyét:
2018. január 20.
Végre olyan dologgal foglalkozhat, amiért meg is fizetik. Ha kevésnek érzi bevételeit, gondolja át, miért lennének hajlandóak többet fizetni az emberek!
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2018. január 20.)


    KONYHA
    Hozzávalók a szufléhoz: 2 dl zsíros tej, 8 dkg darált mák, 4 dkg porcukor, 4 db vajas kifli, 2 ...