×
2024. 03 29.
Péntek
Auguszta
12 °C
enyhe eső
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.61 RON
100HUF = 1.26 RON
Szatmárnémeti

AJOFM-regisztráció frissen végzetteknek

2014.07.08 - 13:18
Megosztás:
AJOFM-regisztráció frissen végzetteknek

Jó, ha szerepelnek a munkaerő-foglalkoztatási adatbázisban a tanulmányaikat végzők is. Az illetékes hivatal igazgatója szerint érdemes jelentkezni akkor is, ha valaki tovább tanul.

 

Azoknak is érdemes nyilvántartásba vétetniük magukat a Szatmár Megyei Munkaerő-foglalkoztatási Ügynökség adatbázisába, akik tovább akarnak tanulni, nyilatkozta lapunknak tegnap az intézmény igazgatója. Ha egy regisztrált fiatal mégis bejutna valamelyik főiskolára, vagy egyetemre, nem követ el kihágást a regisztrálásával, csupán jeleznie kell a továbbtanulás tényét, az ügynökség tudomásul veszi azt és nem folyósítja a segélyt, a diáknak nem kell kérnie az adatbázisból való törlését. Marcel Maruşca elmondta, hogy az érettségi időszak véget értével számítanak arra, hogy többen kérik majd nyilvántartásba vételüket, tavaly ugyanebben az időszakban mintegy nyolcszázan tettek így, nagyjából ugyanennyi diákra számítanak idén is.

 

Július végi határidő

 

Az esetleges munkanélküli-segélyre való jogosultsághoz szükséges bejelentkezést nem csupán a középiskolát végzetteknek érdemes megtenniük, de a főiskolát vagy egyetemet végzettek számára is fontos ez a lépés, amennyiben még nem találtak munkahelyet. Egyébként nem részesülhetnek munkanélküli-segélyben, ami nem sok ugyan, de több a semminél.

A hatályban lévő rendelkezések értelmében július 31-ig lehet ezt a regisztrációt megtenni, ehhez személyi igazolványra, az aktuális végzettséget igazoló iskolai papírra és a munkaképességet igazoló háziorvosi igazolásra van szükség. Az iskolától kapott papíron szerepelnie kell, hogy végzős diákról van szó, illetve az, hogy idén fejezte be tanulmányait.

A Szatmárnémetiben, Nagykárolyban, Avasfelsőfaluban és Tasnádon is felkereshető AJOFM-irodák hétfőtől csütörtökig kilenctől négyig tartanak ügyfélfogadást, péntektől vasárnapig zárva tartanak az ügynökség kirendeltségei.

További hivatalos tájékoztatással a frissen végzettek munkakeresői adatbázisba való regisztrációjával kapcsolatban a 0261 770 237-es telefonszámon, a satumare.anofm.ro honlapon, vagy a sm_lmv@sm.anofm.ro elektronikus postacímen szolgálnak.

 

Princz Csaba