Akár a Hold

Csodálatos dolog az olimpia! A versenyek során az emberi test és akaraterő szinte hihetetlen teljesítményekkel kápráztatja el és ragadja magával a nézőt nagy izgalmak közepette. Az emberi test szépsége, ereje, lendülete, az összeszorított fogakkal begyakorolt mozdulatok tökéletessége, a sokféle népség forgataga és a versenyek ünnepélyes hangulata gyönyörű élménnyé varázsolják földünk legnagyobb sporteseményét. A nagy csaták végeztével a győztesek megdicsőülnek, a szenvedő vesztesek pedig elsőként gratulálnak, emberi mivoltunk szép oldalai ezek. Sajnos a riói olimpián a magyarok versenyeit az erdélyi magyarság zöme nem nézhette meg a TV-n, mert gonosz felső hatalom letiltotta a fő ludas TVR-vel egyetemben, vélhetően azzal a tévhittel, hogy akkor mi is a románokat fogjuk nézni. Az is sajnálatos, hogy a második világháború utáni olimpiák nemes versengéseit mind jobban beárnyékolják a doppingbotrányok és mindenféle sáros pénzügyek. Egy olimpia sokmilliárdos üzlet, ezért a legfelsőbb olimpiai vezetést is csábítja az ördög, az olimpiák rendezési jogáért pedig állandó háború folyik, nagy pénzekkel és megvesztegetésekkel, megvásárolt szavazatokkal. Furcsa, hogy Soros György még nem szállt be e hatalmas üzletbe, vagy ki tudja? A nyerők díjazásai és egyéb jövedékei olyan jelentősek már, hogy a versenyzők (és edzőik) mindent megtesznek a győzelemért, akár az egészségük árán is, tiltott ajzószereket használva. Magyarországon egy olimpiai aranyéremért 35 millió forint a jutalom, Lengyelországban egy gépkocsi, Észtországban teljes adómentesség, a német győztes pedig egész életében ingyen sörözhet, de ezek csak kiragadott példák. A sikerek becstelen eléréséért mind elterjedtebb az ajzó-, doppingszerek használata, külön „tudomány”-ág nőtte már ki magát a mind erősebb és mind nehezebben kimutatható szerek előállítására, szomorú, hogy orvosok közreműködésével. Olimpiai doppingvizsgálat 1968 (Mexikó) óta van, a doppingolás elleni harcnak mára már világhálózata van a WADA vezetésével és természetesen hatalmas költségekkel. Csak az mennyibe kerülhet, hogy egy olimpián tízezernyi vizeletvizsgálatot végeznek, majd tíz évig fagyasztva tárolják a próbákat esetleges utólagos elemzésekre. Mert a tárolás nem az Antarktiszon történik! Épp olyan terhes és fájó kiadások ezek, mint a bűnüldözésre vagy börtönökre elköltött összegek. A doppingolás következménye szégyen, gyalázat, egészségkárosodás vagy még annál is rosszabb lehet, mégis minden olimpián felüti a fejét. A volt NDK úszónőit már gyerekkoruktól tesztoszteronnal férfiasították, tönkretéve ezzel egész utóéletüket. A mostani olimpián a teljes orosz atlétacsapatot kizárták (110 főt) államilag irányított doppingolásért, de így járt a teniszező Sarapova is. Knud Enemark-Jensen dán kerékpárversenyző verseny közben lelte halálát a római olimpián ajzószerek miatt. Doppingvétség miatt sok megnyert érmet is visszavettek már a versenyek történetében, így Ben Jonsontól Szöulban az aranyat, Marion Jonestól három aranyat és két bronzot Sydney-ben, Rashid Ramzitól Pekingben az aranyat, a magyar Annus Adriántól és Fazekas Róberttől az aranyat, Gyurkovics Ferenctől pedig a bronzot, mindezt Athénban, de ez nem a teljes lista. Tiltott ajzószerek használatáért minden olimpián tucatjával zárnak ki versenyzőket, legtöbbjüket még a versengések előtt, kárba vesz így aztán a sok befektetett fáradság és pénz. Olyan hát az olimpia, mint a Hold, van egy fényes, de van egy sötét oldala is.

Pierre de Coubertin, az újkori olimpiák „atyja” az ókori játékokra hivatkozva a nemes olimpiai eszme, az önzetlen sportszerűség és a tiszta amatőrizmus mellett tette le a garast, de valószínű, hogy rózsaszínű szemüveggel tekintett a múltra, mert a legendáktól eltekintve az ógörög olimpiák sok minden rosszban a maiakhoz hasonlóak voltak. Az ókori olimpiák idején (i. e. 776–393 közt Olümpiában) sosem béke volt, hanem csak fegyverszünet, hogy a verseny színhelye megközelíthető legyen. Az olimpia versenyei javarészt háborúra készítő harci játékok voltak, az ugrást, futást, gerelydobást teljes harci páncélzatban végezték, legnépszerűbb pedig a pankráció volt, ahol agyba-főbe verhették egymást, csak a harapás és a szemkinyomás volt tilos. A játékokban már akkor is sok pénz lehetett, mert a közeli városok, Elisz és Pisza háborúztak egymással az olimpiák felügyeleti jogáért. Hogy nem a győzelem, hanem a részvétel a fontos, azt csak Coubertin képzelegte, hiszen az ókori olimpiákon is csak a győzelem számított, második és harmadik helyezett nem is volt, a vesztesnek pedig szégyen volt az osztályrésze. A győztesek sok pénzt és életre szóló ingyen étkeztetést nyertek, ezért aztán mindent megtettek, csaltak, megvesztegettek, lerövidítették a futótávot, fellökték az ellenfelet, és teljesen bizonyos, hogy használták az akkor ismert ajzószereket is. Az atléta szó görög jelentése a díjért versenyző. Mintha csak a mai versenyekről beszélnénk! Érdekesség, hogy a maratoni futás csak a mai olimpiák része, annak emlékére, hogy a perzsák feletti marathoni győzelem hírével Pheidippész teljes páncélzatban Athénig futott (37 km), ahol aztán szörnyethalt. A táv mai hossza, a 42 195 m, a Windsori-kastély és a londoni White-City stadion közti távolság. Érdekesség az is, hogy az olimpiai fáklya és annak hordozása is szintén újkori szülemény, a náci propaganda találta ki a berlini olimpia fényesebbé tételére, a fáklyát pedig a Krupp hadigyár készítette, nesze neked béke.

Nincsen hát új a nap alatt, a mindenkori ember önző és bűnre hajlamos, miért éppen az ó- és újkori olimpiák lennének ettől mentesek? Ilyen helyzetben talán legjobb kisembernek lenni, és minderről mit sem tudva önfeledten örülni a magyar sportsikereknek egy-két korsó sör nyomatékosító hatásával.

Dr. Zagyva Miklós