Akár a nyugdíjak is késhetnek
Utoljára módositva: 2019-05-24 09:57:13

Semmiképp nem lesz fennakadás a szatmári nyugdíjpénztár munkájában — így az igazgató. Ha nem javul a helyzet, akár a munkát is beszüntethetik a nyugdíjak kárára — így a szakszervezeti vezető.

Egyórás spontán tiltakozás volt szerda délben a Szatmár Megyei Nyugdíjpénztárban (CJP), az intézmény vezetője szerint szó sincs arról, hogy fennakadás legyen akár az irodai munkában, akár a nyugdíjak folyósítását illetően. Nyolcvanötezer nyugdíjas van Szatmár megyében, hangsúlyozta Marcel Erdei, a nyugdíjpénztár ügyvezetője, nem tehetik meg azt, hogy ennyi ember és családjuk életét zavarják meg azzal, hogy leáll a munka a hivatalban, akár valósak az alkalmazottak problémái, akár nem. Másképp gondolja ezt Mihaela Benţe, a szatmári nyugdíjpénztár szakszervezetise szerint nem akarnak sztrájkot, de nem kizárt, hogy odáig fajuljon a helyzet, hogy a tiltakozás miatt késsen a nyugdíjak kézbesítése. Mindig tekintettel voltak a nyugdíjasokra, mutatott rá Benţe, az ő problémáikra viszont nemigen voltak tekintettel a minisztériumban. Spontán sztrájk volt szerdán, tette hozzá az érdekképviseleti vezető, az ilyen szervezetlen megmozdulást jelent, nem lehet előre bejelenteni, a helyzet alakulásától függ, hogy lesz-e még ilyen.

 

Csak a nyugdíjak ne késsenek!

 

A szerdai tiltakozás idején egy órára a Vasile Lucaciu utcai székház elé vonultak a nyugdíjpénztár alkalmazottai, Benţe szerint megértették az emberek, hogy az irodistáknak ez az egyedüli lehetőségük a minisztérium irányába való nyomásgyakorlásra, és nem tiltakoztak. A sztrájkkal valóban együttéreznek az emberek, de csak addig, amíg emiatt nem késik a nyugdíjuk, ez az általános meglátás. A szakszervezetis szerint igyekeztek olyan órában beszüntetni a munkát, amikor kevés az ügyintéző.

 

Megvonások

 

A nyugdíjpénztárban dolgozóknak az a bajuk, hogy kedvezőtlen formában kivételez velük a minisztérium, évek óta kevesebben dolgoznak, mint amennyien kellene, bónuszokat von meg tőlük a tárca. Benţe szerint a munkaügyi felügyelőség (ITM) és a munkaerő-foglalkoztatási ügynökség (AJOFM) alkalmazottai hasonló helyzetben vannak, s ha lesz tüntetés, minden bizonnyal ezen intézmények alkalmazottai is csatlakoznak majd hozzájuk.

 

Bukarest dönt

 

Marcel Erdei, a nyugdíjpénztár igazgatója szerint kilenc éve volt az a bizonyos leépítés, amiről a szakszervezet beszél, akkor Szatmárnémetiben 72-ről 56-ra csökkent a létszám, azóta meg tudták oldani, hogy a munka el legyen végezve. Szatmár megyében nincs az ügyben döntőképes fórum, a nyugdíjpénztárat érintő dolgokról, az alkalmazottak számáról, a fizetésekről, a fejlesztésekről és a bónuszokról a munkaügyi minisztérium dönt.

 

 

Princz Csaba

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
Halálos iramban: Hobbs & Shaw
Ma, 14:45
Nyolc film után – melyek összesen csaknem 5 milliárd dolláros bevételt hoztak világviszonylatban – a sorozat most bemutatja az első spinoff filmjét, melyben Dwayne Johnson és Jason Statham tér vissza, mint Luke Hobbs és Deckard Shaw. Amióta a kigyúrt Hobbs, az amerikai Diplomata Biztonsági Szolgálat lojális ügynöke, és a törvényen kívüli Shaw, az egykori brit elit kommandós először összecsaptak 2015-ben a Halálos iramban 7-ben, a duó sorra osztogatta egymásnak a beszólásokat és a pofonokat, mik
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Volt egyszer egy... Hollywood
Ma, 21:00
1969, Los Angeles. Egy munka nélkül maradt, western tévésorozatából kikerült, munkanélküli színész (Leonardo DiCaprio) és jó barátja, kaszkadőre (Brad Pitt) együtt próbálnak boldogulni Hollywood kegyetlen világában. Ez a világ azért kegyetlen, mert változik: Rick és Cliff eddig kiismerte magát a showbizniszben, de most bármerre járnak, arra kell rácsodálkozniuk, hogy minden megváltozott: a szabályok, a főnökök és a nők is…. Nincs nagyobb esemény annál a filmes világban, mint amikor Tarantino re
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
NINCS POLL
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2019. augusztus 17.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 2 ek. vaj, 1 fej vöröshagyma, 10 dkg liszt, 3 bögre tej, 15 dkg bacon, 25 dkg cheddar ...